A hétvége, rajtunk kívülálló okok miatt, megint mozgalmasan alakult. B-t az egyik barátja hívta meg szülinapi partira, G-nek pedig az iskola szervezett egy sport napot. Szerencsére az időzítés és a helyszínek úgy álltak össze, hogy gördülékenyen ment a lebonyolítás. Elsőként B-t vittük el egy nem túl közeli bowling klubba, ahol a születésnapos ünnepelt. Mint megtudtuk ez a család törzshelye, ahol egyébként a gyerek bowling edzésen is részt vesz. Én eddig csak olyan bowling teremben voltam, ahol pusztán szórakozásból gurigáztak az emberek a golyókkal, ez az első alkalom, hogy láttam azokat akik ezt a játékot sportszerűen űzik. 

G-t annyira lenyűgözte a látvány, hogy sírva fakadt amiért nem maradhatott ott, így meg kellett ígérni neki, hogy hamarosan elvisszük bowlingozni. Állandóan rivalizál a bátyjával, és nehezen akarja elfogadni, hogy a közöttük lévő korkülönbség miatt ő nem tehet meg bizonyos dolgokat, amiket a testvére már igen. Ez a gondolkodása néha már a jövőre is vonatkozik, ma vacsoránál igazságtalannak nevezte, hogy B előbb lesz 18 éves és előbb mehet be dohányboltba. Ezt még ki kell derítenem honnan jött, mert mi nem dohányzunk.B jól érezte magát a partin amin, ahogy azt már megszoktuk az osztálytársak szülinapjain, a szülők ilyenkor kitesznek magukért. Ez a bowling "stadion" egy komplett rendezvénycsarnok is egyben, több különteremmel ahol akár esküvőket is lebonyolítanak, hátul pedig a gyerekeknek egy ugrabugráló résszel. Bowlingozás után pizzáztak, majd jött a torta, és a játék. Az indiaiaknál pedig úgy látszik az a szokás, hogy az ünnepelt nem csak kap, hanem ad is ajándékot, így minden gyerek egy Decathlonos sporttáskával mehetett haza.

Miután B-t leadtuk, Antwerpen másik oldala felé vettük az irányt, ide kellett vinni G-t. Az esemény amire mennünk kellett, tulajdonképpen négy iskola közös rendezésében lebonyolított korfball "bajnokság" volt. Emlékeztetett minket azokra a foci tornákra, amikre odahaza vittük B-t ennyi idős korában. G osztályából senki más nem jött el, egy gyerek volt még a másik elsős osztályból, akit már az oviból is ismert, így végülis nem volt egyedül. Ráadásul az iskola tornatanára és a többi gyerek is utánunk érkezett, így először aggódtunk, mi lesz velünk. De a szervezők nagyon lelkesen fogadtak mindenkit, lendületes és pörgős volt az egész. A helyszín egy város széli park volt, amit a jó idő miatt más családok is felkerestek. A mi rendezvényük kb. a park negyedét foglalta el, itt voltak kialakítva a pályák ahova felállították a palánk nélküli kosarakat. Bevallom, én tudatlan voltam, mi is ez a korfball, azazhogy valami teljesen mást képzeltem. Aztán megtudtam, hogy ez egy kosárlabda játék ahol, mint előbb írtam, nincs palánk a kosár mögött, valamint - legalábbis a gyerekek itt így játsszák - csak labda nélkül lehet futni, mozogni, a megszerzett labdával lépni, azt vezetni nem szabad, helyben állva kell tovább passzolni, vagy kosárra dobni.Ez itt persze egy gyakorló kosár, a rendes játékhoz ez komolytalan.

Gyors bemelegítés után hat pályán folytak a mérközések korcsoportonként. A játékosok nagyon ügyesek voltak, még a kicsik is igyekeztek. Az első néhány mérkőzés után a gyerekek hotdogot kaptak a szervezőktől. Ezt is szépen megoldották, amíg a résztvevők egyik fele sorban állt, addig a többiekkel sorjátékot játszottak, majd cseréltek. G nagyon aggódott amiatt, hogy vajon kapnak -e érmet, ezért megkérdezte az egyik szervezőt, hogy mire számíthat. Mivel megnyugtató választ kapott így lelkesen játszott, de a díjkiosztó után azért nehezményezte, hogy csak műanyag érmet kapott és nem olyan igazit, mint amiket B őriz még focista múltjából. Így aztán hazaérve egy gumicukorért boltolt is tőle egyet. Aztán felvilágosítottam, hogy az sem igazi arany, csak festett acél, majd megállapodtunk abban, hogy az acél hasznosabb az aranynál, mert abból kalapácsot lehet csinálni.

A nap hátralevő részében nekiugrottam B bicajának, hogy kiigazítsam a hátsó kereket, ugyanis a nyolcast úgy ahogy kiszedtem a küllők fesztítésével, de közben egy hatalmas tojás lett belőle. Sajnos meg kellett állapítanom, hogy a felni olyan mértékben eltörzult, amit már nem lehet a küllőkkel beállítani, így eltekertem a Decathlonba és vettem bele egy új hátsót.

Újdonság debütál ma a blogon. Az elmúlt hetekben nagyon megtetszettek a különféle youtube-os video csatornák és video blogok, és én is elkacérkodtam a gondolattal, hogy egy-két történést jobban be lehetne mutatni így, mint szövegesen. Ehhez a héten érkezett meg egy kis segédeszköz, nevezetesen egy stabilizátor, amellyel a telefonommal képes leszek nem remegő felvételeket készíteni. Mivel nem akartam első körben túl sokat áldozni erre az új hobbira, így egy olcsó, két tengelyes szerkezetetet rendeltem Kínából. Sajnos nem is olyan tökéletes mint profi társai, de nem is került százezrekbe, csupán 11 000 Ft-ba. Később, ha majd belejövök a dologba fejlesztem a technikát is.

Íme tehát az első kis összeállítás a hétvégi korfball rendezvényről, nézze  meg akit érdekel. Vigyázat, zene szól alatta így aki munkahelyen van, és nem akar lebukni, az halkítsa le a videót. (ezt M javasolta) Ja és bocs, ez egy kicsit remegős lett, mert B kölcsönkérte a stabilizátort a szülinapi partira, ahol végülis nem videózott, én viszont kézből ilyet tudtam csinálni.