Első párizsi reggelünk úgy tíz óra tájt kezdődött. Az előző napi hajtás meghozta az eredményt, dacára a mostoha szállásnak, ami M-en kívül mást nem igazán zavart, jót aludtunk. Reggelire elfogyasztottuk a még otthonról hozott javakat, a maradékot becsomagoltuk a hátizsákba, és útnak indultunk.

Az első program hajókázás volt a Szajnán. Az Eiffel toronnyal srégen átellenben lévő partról indulnak menetrend szerinti kiránduló hajók, ezekhez tekertünk el. Jó időzítéssel érkeztünk, megvettük a jegyeket s már ki is futott a rajtunk kívül még több száz túristával megrakott hajó. A túrához, amely a folyón kb. a Notre Dame és az Eiffel torony között tartott oda-vissza, magyar nyelvű utikalauzt is kaptunk, ezen pár mondatban le volt írva mire érdemes figyelni a parton. A látnivalókat menet közben legalább öt nyelven elmondta az automata hangosbeszélő, közte mandarinul is, aminek a fedélzeten lévő néhány tucat kínai túrista nagyon örülhetett. Ámbár nem tűnt úgy, hogy bárki is figyelne közülük arra, miről is van szó éppen. Vadul fotóztak mindent, persze kötelezően szelfi módban. Ezek a szelfizők engem még mindig megtévesztenek. Ülök a helyemen a dögmeleg üvegkalitkában, egyszercsak feltűnik egy kínai fickó aki kinn áll a korlátnál, felém fordítja a telefonját és elmélyülten fókuszál. Már kezdek csodálkozni, hogy miért pont engem, vagy hajó belső részét akarja ennyire lefotózni, amikor kapcsolok, hogy ő most épp szelfit csinál, háttérben az Eiffel toronnyal. Visszatérve a hang alámondásra, nem volt élvezhető ez a sok nyelv, mert mire felfogtuk, hogy épp miről is van szó, merre nézzünk, már elhaladtunk az adott téma mellett. Szóval a kevesebb több lett volna. A közel egy órás sétahajózás után kerestünk egy parkot, ahol a magunkkal hozott pokrócra heveredve elfogyasztottuk a maradék fasírtokat. A fiúkat ebben csak az a tudat lelkesítette, hogy a következő étkezés már valami étteremben, reményeik szerint egy Quickben történik. Útitervünkben a Moulin Rouge következett, ahonnan dotto kisvonat visz körbe a Montmartre-on, fel a Sacre Coeur-höz s vissza. Előtte azonban útbaejtettük a Diadalívet, s kicsit gurultunk a Champ-Élysées-n is. Jó ötlet volt elhozni a bicajokat, így bárhova rugalmasan mozoghattunk s egy fillérünkbe sem került, ráadásul közben éreztük a város lüktetését, ami lássuk be a metróban nem annyira izgalmas. Akinek persze nincs lehetősége saját kerékpárt magával hozni, még mindig bérelhet tömegbiciklit, sokakat láttunk ezeken is tekerni. A tegnapi kis riadalom ellenére ma már mi is egész rutinosan közlekedtünk, s a GPS problémájára is rájöttem. Néhányszor egy-egy rövidítés, vagy valami érdekes látvány miatt bementünk egyirányú utcákba, a forgalommal szemben, ahol engedélyezett. Ezt azonban a GPS szoftver annak ellenére sem tudta megemészteni, hogy kerékpár módban használtam, így ilyenkor össze-vissza újratervezett, közben próbálta a pozíciónkat úgy elhelyezni a térképen, ami szerinte a helyes, még akkor is ha mi nem ott voltunk valójában. S ha már közlekedésről ennyit írok, meg kell említsem a bérbiciklihez hasonló rendszerben működő elektromos autó hálózatot. Egy állomás éppen a szállásunk előtt volt, így lefotóztam.A Vörös Malomnál megvettük a vonatjegyeket, s míg várakoztunk megtapasztaltuk a Monroe élményt a metró szellőző rácsa fölött álldogálva. A nagy hőségben jól is esett az áramló levegő. A vonat szép kényelmesen zötyögött fel velünk a hegyre, út közben franciául és angolul kaptuk az információkat, ami így követhetőbb volt mint a hajón. A Sacra Coeur-nél leszálltunk, megcsodáltuk a panorámát, ettünk egy fagylaltot, megnéztük a rendőrök hogyan gyűjtik be a néhány perccel azelőtt még "itt a piros, hol  piros"-t játszó csalót és a beépített emberét, majd a következő vonattal visszatértünk a Place Blanche-n hagyott bicajainkhoz. Az itt a piros játéknál kicsit elidőztem én is. Kíváncsi voltam észreveszem -e a trükköt. Magyarországon még gyerekkoromban KGST piacokon találkoztam a gyufásdobozos verzióval, amikor pici szivacs golyócskát bújtatgatnak három gyufásdobozból kihúzott "fiók" alatt. Ilyenkor a doboz előretolásával észrevétlenül az ujjaik közé, onnan a tenyerükbe csusszan a szivacsdarab, a gyanútlan áldozat pedig bármennyire is azt hiszi, tudta követni a golyó útját, mivel valójában nincs egyik alatt sem, mindenképp veszít. Ehhez kell még persze a beetető ember, sőt legtöbbször nem is egy hanem kettő. Az egyik direkt rosszul tippel, és veszít, ekkor jön a másik aki meg nyer. Persze hogy aztán a bámészkodó vérszemet kap, és elszórja az összes pénzét. Ezek viszont papírpoharakkal és egy kb. golflabda méretű golyóval játszották, a földön. Nem tudom azt hogyan rejti el.

Bár már későre járt, de itt Belgiumhoz hasonlóan sokáig világos van, ezért még bátran elindultunk a közeli kis utcákba kirakatokat nézni. Így esett, hogy pár perc múlva egy kellemes vendéglő teraszán ültünk az étlapot böngészve. A napi menühöz két vagy három fogásból lehetett választani, de úgy alakult, hogy M-el ugyanazt rendeltük. A fiúk a sült csirkéből, sült krumpliból, üdítőből és jégkrémből álló gyerek menüt kérték, mi pedig a következő fogásokat ettük végig. Előétel: mézes-dióban sütött kecskesajt, salátával. Főétel: lazac szelet répapudinggal és valamilyen mártással. Végül egy adag profiterol volt  deszert, ami olyan bőséges volt, hogy G kivételével hárman is ettünk belőle. Még egy sör és egy kóla csúszott le közben, s így fizettünk 80 Eurót borravalóval együtt, ami tekinttel arra, hogy mégiscsak Párizs egyik frekventált városrészében voltunk, nem mondható soknak. Az ételek finomak voltak és a kiszolgálás is gyors és precíz.A mellettünk lévő asztalnál, ami a szűk helyen gyakorlatilag összeért a miénkkel, két fiatal lány vacsorázott, egyikük előételnek csigát rendelt. Mivel én is szívesen megkóstoltam volna, szolidan mutattam a családnak, hogy legközelebb majd olyat kérek, mire G a maga hét évétől nem meglepő őszinte és kellően hangos "Fúúj" felkiáltással engedte szabadon a lelkében feltörő érzelmeket. Nem tudom, hogy a hangsúly ahogy mondta, vagy a szó amit mondott, ennyire multinacionális, de a lány nevetve referált, hogy "No, it is so tasty".  A vacsoránk végeztével újra nyeregbe pattantunk, s három kilométeres tekerés után értünk el a szállóba. Ezzel lezártuk a napunkat, a bicajok holnap pihennek, mert mi Disneylandbe megyünk, de erről majd a következő posztban lesz szó.

Napi hírek

Megjött az S1/E106 igazolás a kormányablaktól. Pontosabban nekem küldtek egy S1-t és a kísérőlevélben azt írják, hogy az itteni választott biztosítónak pedig küldték az E106-ot. M szerint az S1 nem lesz jó, mert valóban úgy van ahogy telefonban előzetesen tájékoztattak, egy tól-ig dátumot adtak meg rajta, míg szerinte azon csak annak a dátumnak kellene szereplnie, hogy mikortól "szűnik meg" a magyar biztosítási jogviszonyom, mert onnantól kell átvennie a belgának. Mindesetre levél ment a belga társaságnak tovább, és várjuk a fejleményeket.

Az autó javítás még mindig nem történt meg. Múlt héten már a belga kárszakértő is felülvizsgálta a kocsit, rábólintott a szervíz ajánlatára. Előtte pénteken telefonon hívott a magyar biztosító, szokás szerint felajánlottak egy összeget, amiből bontott alkatrészekből a garázsban helyre tudom magamnak kalapálni. Természetesen megköszöntem, de jeleztem, hogy majd a szervíz javít és számláz, azt kellene fizetni. Na azóta semmi hír. Már kétszer írtam a belga biztosító társaságnak aki kezeli az ügyet, aztán a kárszakértőnek, mert írásban tőlük sem kaptam még semmit. A gond csak az, hogy egyrészt két hónapja törött az autó és nem tetszik így, másrészt alig egy hónap múlva megyünk haza, és a nyarat Magyarországon töltjük, így nem tudom itt szervízbe vinni. Ősszel meg műszakira is vinni kell.

Tegnap érdekes dolog történt. Az íróasztalnál dolgoztam délelőtt, amikor furcsa zajt hallottam az utcáról. Valami puffanás szerű hangot, mint egy koccanás, vagy mintha valahonnan leesett volna valami. Az ablakhoz lépve azt látom, hogy a házunk előtt, a kerékpár úton keresztben áll egy autó. Az úttesten lévő autók lassítanak de továbbhaladnak. Elsőre azt gondoltam, valaki meg akar fordulni, de ahogy jobban megnéztem láttam, hogy az autó üres. Mire kiértem az utcára, a szomszédban lakó idős bácsi már ott nézelődött, mert az autó az ő Toyota hibridjétől centikre állt, és bizony látszottak horzsolások mindkét kocsi elején. Az történt, hogy ez az autó a szemközti oldalon parkolt, majd egyszercsak úgy gondolta, ideje lenne megismerkednie az Aurissal, és szép csendben átgurult a mi oldalunkra. Valószínűleg nem húzták be a kéziféket, és az enyhe lejtő ami előttünk van, meg a szél, elég volt ahhoz, hogy elinduljon. Az öreg bácsi és a felesége beszélgetett valamiről, én csak tátottam a számat, gondoltam ők a helyiek, majd intézkednek. De még tíz perc múlva sem történt semmi, a másik autó tulaja meg sehol sem volt, nyilván fogalma sem volt arról, hogy a járműve miket művel a háta mögött. Végül egy kerékpárral arra közlekedő hölgy állt meg a keresztben álló autó miatt, ő hívott rendőrt. A rendőr egy civil kabrióval érkezett, telefonált egyet, majd becsöngetett a szemközti házakba. Másodikra meg is találta a tulajt, aki meglepetten jött a sluszkulccsal és vezette vissza a helyére a szökevényt. A rendőr elköszönt és elhajtott, s mivel a Toyotán keletkezett kis horzsolást egy erősebb mosás lehozza, így az autó tulajdonosok sem perlekedtek egy percet sem. Ment mindenki a dolgára, nincs itt semmi látnivaló.