Egy magyar család élete Belgiumban

Balgamagyar

Hétvégi események

2017.09.11 - Hétfő

2017. szeptember 11. - Műszaki

Túl vagyunk az első iskolai héten minden szépen belezökkent a régi kerékvágásba. Én átvettem a konyhát így megint megy a mit főzzek fejtörő. A hét végén egy kis toros káposztára volt gusztusom, meg ezen a vonalon mozogva paradicsomos káposzta leves és/vagy főzelék, illetve töltött káposzta irányban forgott az agyam. Végül a toros és a töltött káposzta valósult meg. Ezek még magyarországi húsból készültek, így nincs meg bennük az a még nem azonosított íz, amit az itteni sertéshúsokon érzek. A hétvége sem volt eseménytelen, kerékpáros verseny, romelmarkt (ócskapiac) színesítette a napjainkat.img_mix_min.jpg

Szombaton egy kis bevásárló útra indultunk el kerékpárjaink hátán. Elsőként a Decathlonba mentünk, terveim között egy futócipő vásárlása szerepelt. Tavasz óta odáig jutottam, hogy most alkalmanként 4,6 km-t futok, egy ideje már a telefonomon futó programmal mérem a távolságokat, időket. Nem vagyok oda a túlságosan tudományos tréningezésekért, de azért ösztönzően hat, ha néha ránézek és látom hogyan gyarapszik a lefutott kilométerek száma. Futócipőt viszont most nem vettem, mert az olcsók nem jobbak mint az amit épp használok, drágára meg nincs szükségem. Ha majd a mostani elkopik, akkor esetleg egy minőségibb darabbal pótolom. Decathlon után következett az Action, itt sikerült olcsón, 2 Euróért beszereznem egy olyan tokot, amivel a telefont a karomra rögzíthetem, így már nem a kezemben kell markolászni futás közben. Ezt a Decathlonban 15 Euró alatt nem találtam, pedig kb. 5 Eurót szántam rá. Volt még egy körünk az egyik játékáruházba, ahol G váltotta be a szülinapjára kapott és még el nem költött ajándékutalványát. Megvette hát álmai netovábbját, egy pókemberes Nerf felcsatolható hálóvetőt, ami igazából nem hálót vet, hanem kis szivacs lövedéket.

A vasárnap volt az izgalmasabb, több szempontból is. Egyrészt a már megszokott kerékpár versenyt rendezték ezen a napon városunkban. Én nem értek hozzá, így fogalmam sincs, hogy ez milyen versenysorozatnak a része, de nem lehet kis dolog, mivel rengetegen indultak, szemmel láthatóan profi versenyzők, és köztük volt a belga kerékpárbajnok is. A főtérről indult a rajt, a teljes táv 160 km volt, melyet ha jól emlékszem hat körben teljesítettek. A rajt előtt az összes csapatot bemutatták, majd a felvezető és kísérő autókat követve elindult a mezőny.img01.jpgimg02.jpgimg03.jpg

A versenyt persze nem volt türelmünk végig követni, annál érdekesebb programot terveztünk még erre a napra. A közelben lévő étterem vasárnapra romelmarktot hirdetett, ami itt a használt piacot jelenti. Ilyenen mindig élvezettel mászkálunk, egyértelmű volt hát, hogy ott a helyünk. Mivel itt ez volt az első alkalom, így azt feltételeztük, hogy az étterem melletti murvás parkolóban lesz majd árusítás. Nagy volt a meglepetés látva, hogy az épület melletti utca egy szakaszát lezárták és mindkét oldalon több száz méter hosszan sorakoztak az árusok.img04.jpgMi is végigsétáltunk, de csak a garázsvásárról már ismert portékákkal találkoztunk. Megunt játékok, vélhetően ajándékba kapott és soha nem használt konyhai eszközök, szerszámok, ruhák tömkelege. Végül egy eurót adtam egy - mint otthon kiderült - hiányos kérdezz-felelek típusú társasjátékért, amellyel reményeim szerint flamand szókincsünket fogjuk majd fejleszteni. A piacon átverekedve magunkat még hátra volt a kertészeti áruház, mert a tavaszi-nyári virágok helyét valamivel be akartuk tölteni. A krizanténok ugyan szépen felbokorosodtak és várhatóan még idén újra virágozni fognak, de az árvácskák után, amik még júniusban is szépen virítottak, szerettünk volna ismét valami színt látni a zöldben. Pár cserép növénnyel tértünk haza, melyeket B ültetett el gondosan. Közben G is hazaért aki az egyik osztálytársánál vendégeskedett. Így fordultunk rá az estére és tettük el magunkat mára. 

süti beállítások módosítása