Nem tudtam izgalmasabb címet adni a bejegyzésnek, mivel nem egy témáról szól, hanem a szokásos összefoglaló az elmúlt néhány hét eseményeiből szemezgetve. A legutóbbi bejegyzés óta megjártam Magyarországot, voltam zenekari próbákon, Babbeplussoltunk, Bonski koncerten voltunk, leesett az első hó idén.

December első napjaiban hazautaztam. Mivel nyáron nem volt lehetőségem rá, így megint év végére maradtak a kötelező szakmai továbbképzések. A Mérnöki Kamara az elmúlt években sok jó informatikai fejlesztést csinált, de ezt a szakmai képzést továbbra is csak személyes jelenléttel lehet abszolválni, ami a gyakorlatban egy aláírás reggel és egy délután, hogy közte mit csinál az ember azt a kutya sem nézi. Így én a délelőtti program nagy részében a folyosón telefonáltam, mert persze ilyenkor jön össze minden. Mindegy, végülis megvolt, kicsit felfrissültek a levegő komforttal kapcsolatos emlékeim. Hat napot voltam otthon, amit a kötelező képzések mellett természetesen munkával töltöttem. Nem történt semmi különös, hacsak azt nem említem, hogy felmérés ürügyén alkalmam volt megnézni egy állat preparátor üzemet. Itt szembesültem azzal, hogy a kitömött állatok nem úgy készülnek ahogy én elképzeltem, hogy fogják az állatot, felvágják a hasát, kiveszik a belsőségeit, majd szalmával kitömik és összevarrják. Nem, a valóságban lenyúzzák az állat bőrét, és kikészítik. Aztán üvegszállal erősített műgyantából elkészítik az állat testét, ha úgy tetszik szobrát, majd a kikészített bőrt erre húzzák rá. Szóval az állatnak csak a bundája van meg, levegővel töltve. Érdekes. Amit még megemlítenék az az elutazásom (mármint Magyarországra) körülményei, mivel az nem a szokványos keretek között zajlott. Azon az estén elérte Belgiumot egy kis havas-esős monszun. Ennek hatására aki tehette autóba ült, és a házunktól a reptérig tartó 90 km-es úton, ami szinte végig három sávos autópálya, kb. 80 km-es dugó alakult ki így a szokásos egy órás utat sikerült két óra alatt megtenni. Miközben én az autók között szlalomozva próbáltam mindig a leggyorsabbnak tűnő sávba kerülni, M már a másnapi járatokat kereste nekem a telefonján. Valóban elég reménytelennek tűnt elérni a gépet. A hivatalos kapuzáráskor értünk csak be a reptér parkolójába, ahonnan egy gyors köszönés után már rohantam is, persze csak amennyire a csúszós latyak engedte, az épületbe. Ekkor még nem volt kapuzárási pánikom, mert tapasztalatból tudtam, hogy igazából csak ekkor nyitják a kaput. Szerencsémre a biztonsági vizsgálatnál alig néhány utas volt, és azok is megértően engedtek előre. Kevés holmimat gyorsan felpakoltam a futószalagra, ami valamiért pont ekkor megállt, akárcsak bennem a levegő. Nemár hogy most legyen valami szünet, vagy váltás, vagy akármi! Ekkor elkezdtem kicsit izgulni és a két percet ami a szalag újraindulásáig eltelt, a közben nyugodtan beszélgető biztonsági emberek gondolatban történő szitkozásával töltöttem. Amikor visszakaptam a csomagom gyorsan beledobtam a laptopot, a levetett övemet a nyakamba vettem és fél kézzel a táskámba, másikkal a nadrágomba kapaszkodva kerestem a kijáratot, de sehogy sem találtam. Kérdő tekintetemre az egyik biztonságis mutatta az irányt, hát arra indultam, amikor egy éppen kinyíló ajtón keresztül, a két érkező ember válla fölött megláttam a terminált. Azonnal átcsúsztam közöttük és csak később fogtam fel, hogy ez két takarító volt én pedig egy személyzeti átjárót használtam, amit valószínűleg nem lett volna szabad. Egy pillanatra megtorpantam, aztán mivel nem rohantak le fegyveres őrök, így körbenéztem hol is vagyok éppen, s kiderült, hogy megkerülve a kötelező duty free shopot éppen annál a kapunál kötöttem ki, ahol a budapesti géphez már sorakoztak az utasok. Egy megkönnyebbült sóhajtást követően telefonáltam M-nek aki eddig a parkolóban várta sorsom alakulását, hogy indulhat haza, rendbe szedtem magam és pár perc múlva már a helyemen ültem a repülőn. 

Belgiumba való visszatérésem után igyekeztem felvenni a ritmust. A Babbelplussal a városházát néztük meg egyik este. Ezen a programon tavaly nem tudtam ott lenni, akkor is éppen Magyarországon voltam, így idén örültem, hogy összejött. Persze őszintén szólva nem volt különösebben érdekes, az épület egyik része, ahol a polgármester asszony irodája is van egy régi míg az ügyfélszolgálati, meg a tárgyalótermet befoglaló rész egy újabb konstrukció. Biztos sok érdekes dolgot elmondtak a látogatás alatt, de bevallom nagy részét nem értettem.A hétvégén felkerestük Brüsszelben az egyik Corát. Valamikor Magyarországon is működött ez az üzletlánc, de aztán kivonult és a áruházait eladta az Auchannak. Eddig itt nem kerestük fel, mert M meggyőzte a családot, hogy hiába láttuk már többször is az emblémájukat az autópályán haladva, ő valahol azt hallotta, hogy itt sem üzemelnek. Mivel kedden a reptérről hazafelé az egyik áruházon világító CORA felirat határozottan ellentmondott ennek, ezért szombaton a végére jártunk a dolognak. Nos a Cora működik, és a gyerekek akik ittlétünk alatt megszokták, hogy ilyen bevásárlóközpontért messzire, de legalábbis Franciaországig kell utazniuk, örömmel állapították meg, hogy ennek még a szaga is olyan mint az Auchané. Mi azért már kritikusabban szemléltük a helyzetet, és megállapítottuk, hogy ha ruhákra van szükség, akkor még megéri az a 30 km autózás, de egyebekben nincs értelme, az élelmiszerek meg határozottan drágábbak, mint amit a Colruy-tban vagy a Lidlben megszoktunk. Azért én 13 Euróért vettem egy farmer nadrágot, és 14-ért egy pulóvert. A farmerre szükség lett, mert  bár tavaly bevásároltam négy darabot is, de hiába vettem akkor olyan méretűeket, amibe majd úgyis belefogyok, kettőt még fel sem vettem, és máris kifogytam belőlük.

Vasárnap leesett az első hó. A fiúk gyorsan kihasználták az alkalmat, és azonnal hóembert építettek. Igazuk volt, estére már egy része el is olvadt és az emberke összerogyott.Hétfőn azonban újra rázendített, és ekkor már tényleg tekintélyes, több centi vastag hólepel borította be a várost. A belgák nem nagyon foglalkoztak a takarítással, reggel óta folyamatosan esett, de a házunk előtti főutcán csak délután robogott végig egy hókotró és az sem igazán kotorta, inkább csak elsímította a havas latyakot. Mindenesetre az esti flamand óra a hóhelyzet miatt elmaradt. Kedden viszont nem maradt el a szerdai óra helyett szervezett koncert. Ez egy speciális koncert volt a nyelviskolánkban tanulóknak. A Lennaert & de Bonski's trió egy sajátos műsort alakított ki amely kimondottan a flamand/holland nyelvet tanulóknak készült. A csapat két tagja, a Bonksi's testvérek eredetileg Oroszországból jöttek, és a frontember Lennaert felesége szintén külföldi, innen jött az ötlet, hogy dalaikkal segítsék a nyelvtanulókat. A koncert egy interaktív show volt, ahol nagyon gyorsan sikerült nekik bevonniuk a közönséget a közös éneklésbe, játékokba. Az én képem természetesen elég gyenge, hiszen telefonnal készült, de a honlapjukon amit fentebb belinkeltem sokkal több információ is megtalálható róluk. Az mindenesetre példamutató, hogy így is hozzá lehet állni a bevándorlás kérdéséhez.

Pénteken voltam megint zenekari próbán. Több új - ja persze nekem minden új - darabot is veszünk, az egyik egy Titanic feldolgozás. Elég kemény a klarinét része, rendesen megdolgoztatja az ujjakat. Egyelőre nem is megy, de minden nap gyakorolom és azért lassan látom a haladást. A próba végén többen is odajöttek, kérdezték tetszett -e a próba. Persze, nagyon is, csak frusztrál, hogy mennyire gyengén megy még, de azt látom a többiek is küzdenek ezekkel az új darabokkal. Hétvégén karácsonyi vásár. A mi kerületünk is (wijk) felállít egy sátort. Oda ígérkeztem, segítek a világítást megcsinálni. Az egyik srác a Babbelplusből aki Tunéziából jött, valamit főzni fog. Még én is gondolkozom, hogy mivel van egy kis bográcsom, katlannal, eseteg egy forralt bort összedobhatnék. Ma Babbelplus, megkérdezem lenne -e rá igény.