Elkezdődött az új év, ilyenkor szokás összefoglalni mi minden történt, miben fejlődtünk, vagy épp miben nem. A gond csak az, hogy én nem szeretek elemzéseket végezni. Ugyanis minden vég valaminek a kezdete, a pohár lehet félig tele, de ugyanúgy félig üres, minden éremnek két oldala van. Így tehát a statisztikákat lehet ugyanúgy sikernek, mint kudarcnak beállítani, értékelni. Számvetésre úgyis nehéz jó időpontot találni, ma találok valahol egy 20 Euróst, holnap meg kapok egy náthát és otthagyok a gyógyszertárban 25-öt. Tegnap még nyereséges voltam ma meg már veszteséges. Nézzük inkább mivel teltek a 2017-es év utolsó napjai, amely az első olyan ünnepi sorozatot is magában foglalta, amelyet Belgiumban töltöttünk.

Az idei Karácsonyra nem utaztunk haza, de azért nem egyedül ünnepeltünk, mivel M szülei velünk töltöttek bő két hetet. Ez pedig megalapozta a hangulatot, mert a gyerekeknek biztosítva volt a jó társaság, mama aki mindig kapható a társasjátékra, papa aki bármikor hajlandó elmenni velük a korcsolya pályára, vagy az uszodába, nekünk meg a vendég aki okot ad arra, hogy menjünk valamerre kirándulni. Az első napokban nem nagyon mozdultunk ki, hiszen készültünk az ünnepre, így a még elmaradt ajándékok beszerzése, illetve az ünnepi menü előkészítése kötött le bennünket. M-ék családjában a karácsonyi vacsora hagyományosan a halászlé, így erről idén sem akartunk teljes mértékben eltérni. Mivel abból az alapfeltevésből indultunk ki, hogy Belgiumban ehhez nem fogunk megfelelő alapanyagokat találni, ezért apósom felvetette, hogy vegyünk a piacon harcsafilét, azt biztosan kapunk, és legyen harcsapaprikás. Ahhoz viszont túrós csusza dukál, így csütörtökön egy kis kerékpártúrával egybekötve meglátogattuk a vastehenet és estére az alvasztásra váró tej már bekészítve állt a konyhapulton. A pénteki piacot viszont lekéstük, így a Cora felé vettük az irányt, bízva az ottani halkínálat sokszínűségében. A kínálattal nem is volt gond, de bárhogy meresztettük is a szemünket harcsa filét nem találtunk. No ha harcsa nem, de két szép ponty azért feküdt a jéghalom tetején, úgyhogy eldőlt, mégicsak halászlé lesz a menüben. Hazafelé a Colruyt-ban meglepetésre réteslapot is találtunk, (ezt eddig hiába kerestem), így a túró sorsa is megpecsételődött, vargabéles lesz belőle. Ezután még a gyerekek lerendezték a nagyanyjukkal a "mi legyen a fa alatt" kérdéskört, majd hazatértünk. Én is igyekeztem valami hasznot húzni abból, hogy vendégek vannak a házban, így elcsábítottam apósomat a Derby sörözőbe, legalább volt okom elmenni. Mint utóbb elárulta, ő elég szkeptikusan állt a dologhoz, mivel úgy este 10-11 között indultunk el amikor rendes ember már otthon van, de annál nagyobb volt a melepetése, hogy a teltházzal üzemelő bárban alig találtunk szabad asztalt. Aztán úgy egy óra múlva betoppant pár ismerős a Xaverianen-ből, köztük a zenekar vezetője is, aki később egy-egy pohár sörre is meghívott minket. Pár szóra át is ültem hozzájuk, főként arról érdeklődtem, számíthatok -e majd a segítségükre amikor saját hangszert akarok vásárolni. Végül úgy hajnal 1-2 között álltunk fel az asztaltól és bringáztunk haza. 

A Karácsony az előző években megszokottal ellentétben meglepően nyugis volt. Persze, hiszen nem kellett rohanni sehova. A konyhai feladatokat elosztottuk, így M vállalta az ebédet, mely egy könnyű tonhal filéből és salátából, valamint sült bárány bordából állt. Hozzám kerültek a deszertek, ebédre vargabéles, vacsora után pedig amerikai almás pite, természetesen vanília fagyival. Apósom pedig a vacsorát prezentálta halászlé és rántott halszeletek formájában. Aztán jött természetesen az ajándékok bontogatása. Hétfőn, Karácsony első -és mint kiderült itt Belgiumban az egyetlen- napján elmentünk a misére, mert ez is része G elsőáldozási procedúrájának. Egész gyerekkoromat a templomban töltöttem, apai nagymamám erős vallásossága révén 14 éves koromig minden vasárnap misére kellett menni, évekig ministráltam is. A rendes misék általában egy óránál tovább tartottak, ha pedig ünnepi mise volt akkor a másfél órát is meghaladták. Ezzel szemben itt alig volt egy óra az ünnepi mise, úgy, hogy tele volt a templom és mindenki áldozott is.

Karácsony másnapjára, mivel úgyis minden zárva van, kirándulást terveztünk. Az Ardennek hegységet szerettük volna kicsit megismerni, így erre koncentrálva kutakodtam a neten. Odahaza sok túrázással foglalkozó oldalról merítettem már kirándulási ötleteket, így itt is ezen a vonalon indultam. Adták magukat a wandelen.be, illetve a www.wandelroutes.org web oldalak, ahol számos célpont közül egy ismerős helységnév ragadta meg a figyelmem, ez pedig Achouffe. Honnan volt ismerős? Mutatom.Ebből persze még nem derül ki, ezért írom is. Van itt egy sörmárka, a La Chouffe, amit az egyik szomszédom ajánlására kóstoltam meg, és meglehetősen ízlett. Ezt a sört ebben a kisvárosban készítik, innen kapta a márka is a nevét. A városka kedvelt kirándulási és üdülési célpont, szinte az összes házra ki volt írva, hogy bérelhető. Valószínűleg sokan töltötték itt most is a karácsonyi szünetet. A parkoló tele volt, de találtunk egy helyet, majd a sörfőzde felé vettük az irányt, remélve, hogy lehetőségünk lesz esetleg bemenni. Erre valóban van mód, de a szervezett bejárásokra előre kell az interneten jelentkezni, így mi akkor nem láthattuk belülről a gyárat. Körbenéztünk még a márkaboltban, aztán tettünk egy rövid sétát az egyik túraútvonalon. Sajnos esős nap volt, így az utak is sárosak, csúszósak voltak, s mivel aznap még más programunk is volt (erről mindjárt bővebben) így csak addig mentünk amíg még járhatóak voltak az utak, aztán visszafordultunk a faluba. Végül beültünk a egyik hangulatos sörözőbe hogy kicsit átmelegedjünk.Némi ital, és étel elfogyasztása után indultunk Spa-ba. Ez a település Achouffe-től nem messze található, és azért érdekes, mert 1868. óta működik itt egy termál fürdő. Sőt, a napjainkban elterjedt spa kifejezés, melyet szinte minden termál fürdő neve után odaraknak Magyarországon is, nos ez a kifejezés innen ered, ennek a belga városnak a nevét őrzi. Mi pedig csak azért jutottunk most el ide, mert reggel amikor elindultunk a kirándulásra, meglepődve tapasztaltuk, hogy annak ellenére, hogy december 26-a, azaz Karácsony ünnepe van, mégis minden üzlet nyitva van. Mint kiderült, Belgiumban csak december 25-én ünneplik a Karácsonyt, itt nincs második nap. Így viszont, módosítva az eredeti terveket, be tudtuk szerezni anyósomnak fürdőruhát, így a kellemeset a hasznossal összekötve, hazafelé beugorhattunk egyet mártózni. Ráadásul a jó időzítésnek hála, az esti kedvezményes jeggyel jutottunk be. Sajnos maga a fürdő alulmúlta az elvárásaimat. A víz nem volt túl meleg, egy nagy beltéri, és egy kisebb kültéri medencén kívül van még két három jakuzzi és ennyi. A szauna szerintem nem volt elég forró, a mindenféle egyéb szolgáltatások pedig, mint pl. az UV fényben fürdő rekreációs szoba, meg az illat terápiás terem engem nem izgattak fel. Így Belgiumban nálam a favorit a már bemutatott leari fürdő marad egyenlőre.

A hátralévő napok már nem tartogattak nagy eseményeket. A szilvesztert társasjátékkal ünnepeltük, de mindig nyugodt kis városunk sem pattant szét a nagy ünnepléstől. Éjfél körül néhány diszkrét tüzijáték jelezte csak, hogy valaminek örülni  kellene. Aztán néhány gyorsan elrőppenő nap, és G már sírva jött hozzánk egyik éjszaka, hogy nem tud elauldni, mert szomorú, hogy mamáék másnap elutaznak. Abban lelt végül vigaszt, hogy pár hét múlva a másik nagymama érkezik pár napra, így gyorsan csinált egy naptárat, amiben számolja a napokat addig.

Az újév hozott néhány olyan dolgot amit még nem volt alkalmunk itt megpróbálni. Az első számomra volt érdekes, a Xaverianen újévi recepcie-je. Ez azt takarja, hogy az újév első próbáján összegyűlünk mint rendesen, de próba helyett újévi koccintásra. Különösen érdekes és fontos volt ez számomra, mert eddig semmilyen közvetlen kapcsolatom nem volt a zenekar tagjaival azon kívül, hogy láttak a próbákon és köszöntünk egymásnak. Most többekkel próbáltam beszélgetni, elmondtam ki vagyok, honnan hogyan kerültem közéjük. Persze a beszélgetésekben aztán nem nagyon tudtam részt venni, főleg amikor már a katona sztorik kerültek elő. Viszont P-vel aki tulajdonképpen a zenekarba való bekerülésemhez a legtöbbet adta, tőle kaptam a kölcsön hagszert, elég sokat beszélgettünk egy finom osztrák pálinka mellett. Így megtudtam, hogy hozzánk hasonlóan ő is a kempingezés híve, bár ő karavánnal jár nem sátorral, és az osztrák pálinka is neki köszönhető, mert jó kapcsolata van egy osztrák kisváros zenekarával. Meg is beszéltük, hogy ha lesz kedve, akkor egyszer majd a Balatonnál is érdemes lenne körülnéznie.

Vasárnap pedig a városi nieuwjaars drink-re mentünk. Erre minden lakó hivatalos, és nagyon sokan el is jöttek. Az év első vasárnapján a főtéren gyűlik össze a polgárság, és a városvezetés jóvoltából egy kis itallal, harapnivalóval köszöntik egymást és az újévet. Mi kicsit késtünk, így a nagy sátor alatt már nem jutott hely, sőt elsőre úgy tűnt már a pezsgőből sem kapunk. Aztán egyszerre csak ott termett előttünk a wijk vezetőségéből ismert egyik hölgy, akivel már a Kerstmarkton is együtt árultunk, és a kezünkbe nyomott két pohár pezsgőt. Ő és még jónéhányan a két órás rendezvény alatt folyamatosan töltögették az emberek poharait. Aztán több ismerőssel is koccintottunk. Hangulatos kis délután volt, a hangulatról pedig a nyári wijk feestről már ismert zenekar gondoskodott.Ahogy ott ácsorogtunk feltűnt mellettünk az egyik helyi TV logóját viselő kamerás hölgy is, így este nagy lelkesedéssel néztük vissza az eseményről készült riportot az antwerpeni tv híradójában.

Így indulunk hát neki az újévnek.