Egy magyar család élete Belgiumban

Balgamagyar

Az élet apró örömei

2017.06.29 - Csütörtök

2017. június 29. - Műszaki

Igen, az van, hogy az életben vannak pici dolgok aminek örülni kell. Ezeket nehéz észrevennie egy olyan sok tekintetben maximalista embernek mint amilyen én is vagyok, mert nekünk ami jó, az természetes és csak arra koncentrálunk amin javítani kell. Amikor meg nem sikerül tökéletesre valami, akkor hosszú ideig le vagyunk törve miatta. Közben meg rá kell jönni, hogy amikor pl. óriás vállalatok megélnek abból, hogy félig kész dolgokat adnak el amit aztán egyfolytában frissíteni kell, akkor számít -e ha egy műszaki számításban egy pár tizeddel eltérő eredményt kapunk attól mint amit szeretnénk. Na jó, talán egy űrhajó, repülőgép tervezésénél igen. Bár szerintem ott is játszik a biztonsági tényező ezért inkább túlméreteznek. Egyik megbecsült kollégám mondata jut ilyenkor eszembe: "Jó lesz az, nem lőnnek azzal nyulat". Nézzük tehát azokat a dolgokat amik mellett csak elmegyünk, pedig meg is lehetne állni és rácsodálkozni.

Tovább

Vastehén, csempemúzeum és a Schelde

2017.06.26 - Hétfő

Előző hétvégén kihasználtuk a jó időt és a Schoolfeest után még elmentünk egy kerékpáros útra. Az útirány fejben megvolt, mert szombaton B-vel már eljutottunk a Schelde folyó partjáig, de késő volt már, a szomszédoktól pedig meghívást kaptunk egy kubb partira, így sietnünk kellett haza. Most ezt az utat akartuk folytatni. Segédletként azért most is elővettük a korábban már használt kerékpáros térképet, lassan egész jól elboldogulunk vele.

Tovább

Sűrű hétvége

2017.06.22 - Csütörtök

A nyári szünet közeledtével a feladatok nem hogy nem csökkenni, annál inkább sokszorozódni látszanak. Az elmúlt tíz-tizenöt nap eseményei tömören: Babbelplus kirándulás majd kiállítás megnyitó a könyvtárban, flamand írásbeli vizsga, flamand szóbeli vizsga, G-nek iskolai ünnep, B-nek dolgozatok és latin tanulás az augusztusi osztályozó vizsgára az otthoni gimiben. Erre jönnek még a sokasodó munkahelyi feladatok és a készülődés a nyári szünetre, amelyet szokás szerint a fiúk és én Magyarországon töltünk. Persze ez sem lesz egyszerű, mert a gyerekek ingajáratban lesznek a nagyszülők-keresztszólők háromszögben, én meg a munkáimat igyekszem hatékonyan elvégezni. Ja és nemsokára G szülinapja, amire meghívta néhány osztálytársát. Na de most lássuk részletesen.

Tovább

Disneyland

2017.06.20 - Kedd

Harmadik párizsi napunkat a Disneylandre szántuk. Ezt - érthető módon - elsősorban G és B várta nagyon, de azért mi felnőttek is izgalommal tekintettünk az eddig csak hollywoodi filmekben látott csodára. Nekem voltak azért fenntartásaim, miután kétszer megszenvedtemjártam a London melletti Legolandot, de már megtanultam elviselni a sors rám mért csapásait. A korai ébredés megint nem jött össze, így, ha jól emlékszem, úgy 11 óra körül indultunk csak el. A park a várostól 40 km távolságra van, szerencsénkre nem volt nagy forgalom így elég gyorsan odaértünk. A félig telt parkolóba is hamar bejutottunk, egyáltalán nem kellett sorban állni. Most még.

Tovább

Vacsora a Montmartre tövében

2017.06.09 - Péntek

Első párizsi reggelünk úgy tíz óra tájt kezdődött. Az előző napi hajtás meghozta az eredményt, dacára a mostoha szállásnak, ami M-en kívül mást nem igazán zavart, jót aludtunk. Reggelire elfogyasztottuk a még otthonról hozott javakat, a maradékot becsomagoltuk a hátizsákba, és útnak indultunk.

Tovább

Párizsban a kerékpár hátán

2017.06.06 - Kedd

Ott folytatom ahol abbamaradt, tehát Párizs. A divat és a szerelem fővárosa. Vagy valami ilyesmi. A korai indulásunkból a szokásos késői indulás lett. Első napi program a következő volt: megérkezés, autó elhelyezése az előre bérelt parkolóházban, Louvre, Eiffel torony, Notre Dame, majd a szállás elfoglalása.

Tovább

Irány Párizs, kerékpárral a hátunkon

2017.05.24 - Szerda

Az éjszaka monoton csendjét, melyet a mosogatógép ütemes locsogása úgy fest alá, mint a rozsdás szélkerék hangja Sergio Leone vadnyugatának nyitójelenetét, hangos sípolás töri meg. Háromszor. A légkeveréses sütő jelez, elkészült a fasírt. A fasírt, amely a néhány órával korábban éppenhogy átsütött rántott húsokkal együtt a hétvége fontos szereplője lesz. Azé a hétvégéé, amelyet a Krisztus mennybemenetele okán tartott nemzeti ünneppel a belgák minden évben kettő helyett négy naposra hosszabbítanak, s amelyet mi idén Párizs meglátogatásának szentelünk. Egy magyar család Párizsban. Eiffel torony és a Louvre. Moulin Rouge és a Montmartre. Versailles és Disneyland. Rántott hús és fasírt. 

Tovább

Az elmúlt néhány nap

2017.05.18 - Csütörtök

Az elmúlt napok rövid összefoglalása következik. Lopott időben, mert éppen néhány körmömre égett  munkával kellene foglalkoznom. Valószínűleg nem is lesz mikszáthi (ezt vajon helyesen írtam?) mélységű a fogalmazásmód. Miért éppen Mikszáth? Mert B legutolsó kötelező olvasmánya a Beszélő köntös volt, vele párhuzamosan pedig a melléknevet tanulták M-mel nyelvtanból, és a tulajdonnevekből képzett melléknevek helyesírásába még nekem is bele- beletörött a bicskám. Iskolás koromban jó helyesíró voltam, de közben változtak is talán a szabályok, így már olyan kérdésekre, amik az általánosnál picivel is bonyolultabbak, nem merek azonnal válaszolni.

Tovább

Kórházi felülvizsgálat és a többi napi dolog

2017.05.07 - Vasárnap

Pénteken ismét a kórházban volt jelenésem. Ezt a napot rendelte el a doktornő a rosszullétem utáni felülvizsgálatra. Arra számítottam, hogy majd megkérdezik hogy érzem magam, aztán miután elmondom, hogy már kutya bajom szépen elengednek. Ezzel szemben egy alapos műszeres kivizsgáláson estem át. Az aszisztens közben nagyon kedvesen magyarázta mikor mit és hogyan vizsgál így mindenről be tudok számolni.

Tovább

Bokrijk, a belga skanzen

2017.05.02 - Kedd

A hosszú hétvégét igyekeztük tartalmasan tölteni ezért egy nagyobb kiruccanást tervezgettünk, de végül maradtunk itthon, mert a vágyott párizsi hétvége most elég nagy kiadást jelentett volna. Nézegettük ugyan az airbnb-s ajánlatokat is, de ahhoz meg már késő volt péntek este szállást keresgélni. A szombat így bevásárlással és sütés-főzéssel telt, amelyet most M vállalt magára, és vasárnapra terveztük, hogy kimozdulunk valamerre. Célpontunk Bokrijk volt, ahol egy skanzen található. Minket meglepett az, hogy ezt a kifejezést a belga nyelv nem ismeri, mert a szó németes csengése miatt azt gondoltuk errefelé is használják, de már korábban kiderült számunkra, hogy nem igazán. Habár eddig külfölfön mi is csak Stockholmban találkoztunk vele, nem véletlenül, hiszen onnan ered és terjedt el ez az elnevezés. Itt Belgiumban az "openluchtmuseum" szót használják.

Tovább