Egy magyar család élete Belgiumban

Balgamagyar

Látogatás otthon (2015-08-27)

2015. szeptember 09. - Műszaki

Jó néhány nappal adós vagyok, ezért most egy újabb összefoglaló jön.

Amint a címből kiderült, augusztus végén Magyarországra utaztam elintézni néhány elmaradt ügyet na meg részt venni a baráti társaságom éves kerékpártúráján. Haladjunk tehát szép sorban. 

Tanú

Ez egy film címe is lehetne (hehe mivel az is), de itt most más okból szerepel. T barátom sok éves várakozásnak engedve rászánta magát - egyesek szerint kényszerítették – és feleségül vette menyasszonyát. Engem ért a megtiszteltetés, hogy az esküvőn a vőlegény tanúja lehettem, életemben először. Eredetileg úgy indult a dolog, hogy szűk körben kerül megrendezésre az esemény, amiből én arra következtettem, hogy berongyolunk négyen az anyakönyvvezetőhöz, igen-igen, aláírunk, pezsgő és megy mindenki a dolgára. Ehhez képest az esküvő előtti héten T olyan keresztkérdésekkel támadott le, mint az, hogy milyen vallású vagyok és megvan –e a keresztlevelem. Visszakérdésemre elárulta, hogy templomba ugyan nem megyünk, de azért lesz egyházi esketés is, és helyszínül választott falusi kúria parkjában még fotózkodás is. Ezzel világossá vált számomra, hogy ez bizony nem farmernadrágos pólós buli lesz. Szummázva a dolgokat, az esküvőn szép ruhában volt a menyasszony, a vőlegény is, jelen voltak a közeli családtagok, szülők, testvérek, keresztszülők, kellemes ebéddel és jó beszélgetéssel zártuk a napot. A közös baráti társaságunk később kissé zokon vette, hogy ki kellett hagynia az rendezvényt illetve, hogy elmaradt az ilyenkor szokásos ereszd el a hajam lagzi, a társaságunkban megszokott vicces nászajándékkal. Én bízom benne, hogy ami késik, nem múlik.

 

Ügyek

Másfél hónapos kintlétünk alatt összegyűlt némi posta, ezek között elintézendő feladatok is. Földhivatalnál, biztosítónál, postán, vízműnél, könyvelőnél stb. ezeken nincs mit részletezni, unalmas bürokratikus dolgok, amik helyenként könnyedén helyenként döcögősen mennek. Azt például nem értem, hogy két, egy időben leadott csatorna bekötési dokumentumcsomag közül, miért csak az egyik épületre érkezett meg a szerződés. A szolgáltató állítólag elküldte. Persze a Postából is kinézem a bénázást, mert augusztus hónapra egyetlen szolgáltatói számla sem érkezett meg.

 

Barátok

Mint mondtam esedékes volt az évi rendszeres találkozó, amit ősszel kerékpározással szoktunk tölteni. Idén a Balaton körül tekertünk le egy nyolcvan kilométeres távot, ami nekünk már bizony tekintélyes eredmény, különösen annak fényében, hogy a társaság több tagja is hajnal fél ötkor feküdt le a bringázás előtti éjszakát követő hajnalon. Na meg vegyük figyelembe azt is, hogy már nem a tinédzser korosztályt erősítjük. Ezzel együtt büszkén állapítottuk meg, hogy a szombati vacsoránkat kísérő, a Vadásztanya Bisztróban rendezett Retro Discoban éppen a 40. születésnapját megünneplő V-nél ránézésre jobban tartjuk magunkat. Összegezve a rendezvény elérte a célját, a távot abszolváltuk, a bicajok mehetnek vissza a sufniba. Én azért szentül elhatároztam, hogy Belgiumban rendszeresen használom majd a kétkerekűt, és szerencsére ott erre minden ösztönző ingert megkapok.

 

Házi munkák

Amint azt korábban már ecseteltem a házunkon is bőven van még mit csinálni. Júliusban félbemaradt az emeleti fürdőszoba, amit most próbálok folytatni. A munka oroszlánrészén azt hiszem túl vagyok, megküzdöttem a gyűlölt, mozaikból álló bordűrrel. A szegelős megoldás végül működött. Még júliusban aládolgoztam a felületnek, így vékonyabb ragasztóval tudtam feltenni amit kicsit sűrűbbre is kevertem. Azért hogy végképp ne tudjanak megint összecsúszni a kis csempe darabok, a legfelsők alatt 40-es szeggel akasztottam meg. Ytong falba ez könnyen ment. Mivel a lapok hálóra vannak ragasztva, így ez a rögzítés megakadályozta a csempék lecsúszását. Nem tudom, a szakemberek hogyan csinálják, de nekem ez így működött. Most itt tartok, két sor hiányzik még aztán jöhet a padló.

itthon-image-01.jpg

  

Mindenközben Aartselaarban

 Röviddel hazautazásom után nővérem, keresztlányom és édesanyám kiutazott a családomhoz, hogy segítségére legyenek M-nek az iskola, óvoda kezdéssel terhelt hétköznapokon. Mivel itt csak egy gyorsan elfogyó mobilnetem van, így korlátozott a kapcsolatom velük. Annyit megtudtam, hogy B nagyon élvezi az új iskolát, gyűjti a pontokat és tanulja az angolt. Merthogy itt elmondása szerint nem jegyeket, hanem pontokat osztanak, amiket majd beváltanak. Ügyes fiú, hasznára válik, hogy mindig igyekeztünk önállóságra nevelni. Már az első napon is egyedül kellett mennie az új, idegen iskolába, ugyanis M-nek G-t kellett elkísérnie az óvodába. G-nek nehezebb a helyzete, mivel ő egyáltalán nem tud kommunikálni az óvodában, mivel sem flamandul sem angolul nem beszél. Vele nem tudtam még beszélni, így csak a családtagok elmondása alapján tudom, hogy eleinte sírdogált, de azért bátran, összeszorított foggal megy minden reggel a küzdőtérre. Nagy dicséret illeti őt is. Már csak egy hét és újra velük vagyok.

 

IGAZSÁGTALANNAK TALÁLJA, HOGY MÁSOK HELYETT FIZET?

Csak annyit akar a fűtésért fizetni, amennyit valóban elhasznál?

www.hodijelosztas.hu