Egy magyar család élete Belgiumban

Balgamagyar

2016.05.12 - Csütörtök

2016. május 13. - Műszaki

Megjavították az autót. Aki az előzményeket nem olvasta annak ismétlem. Magyar rendszámos autónk honosítása helyett úgy döntöttünk, helyben vásárolunk nagyobb családi kocsit. Némi keresgélés után internetes oldalon akadtunk egy kereskedő által hirdetett példányra. Már a megtekintéskor megtetszett, de találtunk rajta apró karosszéria hibákat és az első parkoló szenzor sem igazán tette a dolgát. Az eladó, amint felé fordultunk, kérdés nélkül mondta, hogy a jobb első sárvédő íven lévő kis horpadás javítása benne van az autó árában. A parkoló szenzor hibájáról állítólag nem tudott, de természetesen annak javítását is felírta a számlára még néhány kisebb karc polírozása mellé.img01.jpgEnnek fényében megvettük az autót, intéztük a papírokat, rendszámot (ahogy az előzőekben már leírtam) és rettegtünk, mert a kereskedő az ígért időpontban nem jelentkezett hogy készen vannak a javítások, ellenben a web oldalukon még mindig eladóként hirdette. Egyébként most megnéztem, így hogy már két hete nálunk a kocsi, ő még mindig árulja. Úgy látszik ebben a tekintetben is kicsit figyelmetlen. A témára visszatérve, pár nappal az ígért határidő után jött az SMS, hogy kész az autó vihetjük. Én közben kicsit okosítottam magam, így elméletben kiderítettem, hogy a radar hibája valószínűleg a kormányban lévő vezérlő modul problémájára vezethető vissza, erre utalt az is, hogy emlékeim szerint többek között az irányjelző is hangtalanul villogott a műszerfalon. Az átvételkor tényleg minden rendben volt, ám az ominózus parkoló szenzor hibát sajnos nem tudták javítani. De a dealer felajánlotta, hogy ha elvisszük bármelyik márkaszervizbe ott biztosan javítják, a számlát pedig ő fizeti. Múlt héten el is ment az autó a közeli GMAN garázsba. Nem bíztam semmit a véletlenre, szépen leírtam egy A4-es lapra a hibát, azt hogy szerintem mi okozza, valamint a kereskedő elérhetőségét, hogy a számlával kapcsolatban vele egyeztessenek. Délután hívtak, hogy bizony igazam van a hiba okát illetően, cserélni kell az említett alkatrészt, amit a kereskedő is jóváhagyott, úgyhogy jövő héten csütörtökön (ez tehát a mai nap) vigyem vissza az autót.

Ma reggel bevittem a kocsit és bár a szerelők nem figyelmeztettek, hogy mind a két kulcs legyen nálam, (ugyanis a cserélendő modul felelős az indításgátló funkcióért is, és mindkét kulcsot fel kell rá programozni), tudtam jól, hogy vinnem kell. Igen, tegnap még eszemben is volt. Ma pedig csak néztem okosan, mert elfelejtettem. Sebaj, mondtam, térülök fordulok és már hozom is, ha adnak egy biciklit. Bátran mondtam ezt, mert már a múlt héten megfigyeltem, hogy az autó átadó pontok mellett szépen felmatricázott GMAN kerékpárok (fietsen) sorakoznak erre a célra.

img02.jpg

Délutánra készen lett az autó, minden úgy történt ahogyan le volt beszélve, én megkaptam a kulcsokat a kereskedő meg a számlát. Ránéztem azért kíváncsiságból, hogy mégis mekkora összegre rúg, hát bizony 520 Eurója bánja az embernek. Tegyük hozzá, hogy 900 Eurót engedett volna a vételárból, ha nem kérjük a javításokat valamint az egyébként kötelező egy éves garanciát. Végső soron szinte ugyanott vagyunk, és még mindig megvan az a biztonság, hogy ha valami történik az autóban (a garancia a motorra érvényes) akkor nem a mi pénzük bánja a javítást. Meg kell tehát jegyezni, hogy nem árt résen lenni az autóvásárláskor, hiszen ha akkor nem veszem észre a hibát később már nem biztos, hogy ilyen készségesen vállalják a költségeket, ugyanakkor amiben megállapodtunk abban állta a szavát a kereskedő.

A hétvégén elromlott a WC tartály feltöltő szelepe. Azt hiszem ilyenkor normál esetben a lakás bérlője felhívja a bérbeadót aki sürgősen elvégezteti a javítást. Legalábbis amikor mi adunk bérbe lakást akkor ez történik. Mi nem vagyunk normálisak, mert inkább szétszedtem a tartályt majd elmentem és 15 Euróért vettem egy új szelepet az  egyik barkácsáruházban, mivel jobb ötletem nem volt, hol keressek alkatrészt. Erre mit ad Isten, amikor az autóért mentem, felfedeztem egy fűtés-szaniter áruházat. Érdemes lesz azon a környéken körbenéznem, mit találok még