A hosszú hétvégét igyekeztük tartalmasan tölteni ezért egy nagyobb kiruccanást tervezgettünk, de végül maradtunk itthon, mert a vágyott párizsi hétvége most elég nagy kiadást jelentett volna. Nézegettük ugyan az airbnb-s ajánlatokat is, de ahhoz meg már késő volt péntek este szállást keresgélni. A szombat így bevásárlással és sütés-főzéssel telt, amelyet most M vállalt magára, és vasárnapra terveztük, hogy kimozdulunk valamerre. Célpontunk Bokrijk volt, ahol egy skanzen található. Minket meglepett az, hogy ezt a kifejezést a belga nyelv nem ismeri, mert a szó németes csengése miatt azt gondoltuk errefelé is használják, de már korábban kiderült számunkra, hogy nem igazán. Habár eddig külfölfön mi is csak Stockholmban találkoztunk vele, nem véletlenül, hiszen onnan ered és terjedt el ez az elnevezés. Itt Belgiumban az "openluchtmuseum" szót használják.

 Szombaton későn feküdtünk le, ezért vasárnap sem a hajnali kakasszó ugrasztott minket az ágyból, így elmúlt már dél mire elindultunk. Odakinn ragyogó napsütés, 19-20°C hőmérséklet, csak a szokásos erős szél borzongatott kicsit, de ez nem zavarta a szomszédainkat, hogy az erkélyeken napfürdőzzenek, s minket sem riasztott vissza attól, hogy megtegyük a mintegy 100 km-es távot a skanzenig. Amikor megérkeztünk egy szép nagy, árnyas parkolóban tehettük le az autót és innen sétáltunk vissza bejárathoz. Mivel a parkolásért napi díjat számolnak, így azt már érkezéskor kifizettük az automatánál, ne legyen később vele dolgunk. A bejárat előtt elintéztük a folyó ügyeket is egy imponzáns épületben, ahova belépve annyira meglepett a szokatlan piktogrammos ábrázolás, hogy bizony első pillantásra el kellett gondolkoznom, melyik ajtó is az enyém.Maga a skanzen tökéletesen megfelel annak amit egy ilyen létesítményről gondol, elvár az ember. Hasonlóan például a Szentendrén lévőhöz, itt is nagy területen, több tájegység jellegzetes építményeit lehet megtekinteni, az egyszerű földműves portától indulva, a kézműves mesterek házain keresztül, az uradalmi épületekig. A távolságok gyalogosan kényelmesen bejárhatók, de lustábbaknak, vagy akik vágynak erre az élményre, lehetősége van lovas fogattal is utazni. Ezt mi most nem próbáltuk ki. Tekintettel a hosszú hétvégére és a másnap esedékes ünnepre sok látogató volt, de egyáltalán nem volt zavaró tömeg. Nem tudjuk, hogy az ünnepi alkalom miatt, vagy ez állandóan így van, de sok attrakatív lehetőség volt, különféle játékok, kézműveskedés. Némely házakba be lehetett menni, némelyeknek csak az ablakán tudtunk benézni. M megjegyezte, hogy kevés a berendezett illetve a nyitott, bejárható ház, de én nem feltétlenül éreztem így. Itt is megtalálhatók a jellegzetes mesterségek épületei, mint a fenti képen látható sörfőzde, de van kékfestő, kosárfonó, csizmadia, fazekas épület is. Az egyik nagyobb pajtában, amelynek az oldalán ezt olvashattuk "speelschuur" (ejtsd "szpélszhűr"), számos fából faragott játékkal játszhattak kicsik és nagyok, a csűr előtt gólyalábakat lehetett kipróbálni vagy póznán felmászni a májusi koszorúért. A hátsó udvaron pedig kugli és ehhez hasonló nagyobb teret igénylő játékok voltak. Az úton továbbhaladva hamarosan egy nagy lovaskocsi hajtott el mellettünk, rajta utasokkal, aztán egy birkanyájba botlottunk, akik békésen tűrték hogy az emberek simogassák őket. Sőt nem egy közülük maga jött oda hozzánk egy kis dögönyözésért. Innen egy újabb nagy pajtába mentünk, ahol különféle kézműves dolgokkal lehetett foglalkozni, jelesen, korongozni, madáretetőt készíteni, nemezelni vagy fába betűket, mintákat égetni. Mi madáretető készítésére használtuk fel a shopban megvásárolt zsetonokat. Ehhez megkaptuk a méretre vágott darabokat, a szükséges szerszámokat és egy ügyes sablont, amikkel percek alatt elkészültek a gyerekek. Na jó, G félt hogy a kezére csap a kalapáccsal, ezért neki segítettem. Innen átsétáltunk egy másik vidékre, ahol egy nagy réten régi, lábbal hajtható járműveket is ki lehetett próbálni. Ezekkel a fiúk kicsit elidőztek, majd még megnéztünk egy-két portát és indulnunk kelett a kijárat felé, mert eltelt a délután a skanzen pedig hat órakor bezár. A kapukon kívül a parkoló felé haladva a másnapi majális előkészületeit láttuk egy nagy réten.Ami meglepett, és nekünk sajnos szokatlan ezt látni, hogy az út mellett lévő virágárus stand teljesen feltöltve virágokkal, és sehol egy ember, aki őrizné. Úgy tűnik itt nem érvényes az a szabály amit odahaza megtanultunk, hogy ami 50 kg-nál könnyebb és nincs lebetonozva azt ellopják.Estére haza is értünk, megettük az ebéd maradékát és lepihentünk.

Akinek van még három perce az megnézheti az alábbi video összeállítást is.