Egy magyar család élete Belgiumban

Balgamagyar

Párizsban a kerékpár hátán

2017.06.06 - Kedd

2017. június 06. - Műszaki

Ott folytatom ahol abbamaradt, tehát Párizs. A divat és a szerelem fővárosa. Vagy valami ilyesmi. A korai indulásunkból a szokásos késői indulás lett. Első napi program a következő volt: megérkezés, autó elhelyezése az előre bérelt parkolóházban, Louvre, Eiffel torony, Notre Dame, majd a szállás elfoglalása.

Mivel semmiképpen sem akartunk az autóval vacakolni, így az ott töltött napokra helyet béreltünk neki egy parkolóházban, párszáz méterre a szállásunktól. Így a GPS ezt a célpontot kapta meg. Az odaút eseménytelen volt, eltekintve egy kis ácsorgástól a belga-francia határnál. Nem tudni, hogy az előző napi manchesteri támadás miatt, vagy úgy egyébként is ez van, de a franciák eljátszották, hogy fokozottan ellenőrzik a belépőket. Ez abban merült ki, hogy a határnál egy sávra szűkítették az autópályát, és a másik sávból egy rendőrautó előtt ácsorogva két rendőr figyelt erősen, néha az áthaladó autókra is vetve egy pillantást. Biztos nagyon hatékony módja a bűnüldözésnek, mindenesetre eredményezett egy 3 km-es araszoló kocsisort, meg nekünk kis izgalmat, hogy a 13:00-ra szóló, online megváltott Louvre belépőnkkel mit tudunk kezdeni, ha délután háromkor érünk csak oda. Lelövöm a poént, semmit. Azazhogy tök mindegy mi van a jegyen, mert aznap mindenképpen simán be lehet vele menni. Aztán hogy fokozzuk az izgalmakat, Párizs előtt úgy 10 km-el eszembe jutott, hogy vajon Antwerpenhez vagy Londonhoz hasonlóan nincs -e itt is valami korlátozás a gépjárművek behajtására. Ennek ugyanis nem néztem utána. M közölte, hogy ő korábban hallott már valamiről, úgyhogy lázas keresésbe kezdett a telefonján. A lassú mobilnet miatt csak annyit tudtunk meg, hogy idén januártól valóban van korlátozás, csak előre váltott engedély birtokában lehet behajtani, de hogy milyen módon tudjuk ezt lebonyolítani azt már nem találtuk meg. Vagyis igen, de az nem működött jól, meg állítólag postán küldik a matricát, szóval esélytelen volt, hogy megoldjuk. Így nem volt megállás, elkönyveltük a várható akár 130 eurós büntetés lehetőségét és behajtottunk. A parkolóház őre később azt mondta, hogy idegen rendszámos autóknak nem kell a matrica, így most ebben bízunk.

Megérkezés után gyorsan lepakoltam a bicajokat és máris indultunk első célunk, a Louvre felé. Ez egy 2-2,5 km-es utat jelentett. Gyorsan összefoglalom a párizsi kerékpározás ránk tett benyomásait, később erre már nem vesztegetem a szót: horror. Na jó, valószínűleg egy Erzsébet körúton edződött biciklis futár most csak nevet, de nekünk a röpke két éves belgiumi kényeztetés után valóban rettenet volt. Kerékpár utak csak imitt-amott, gyakran csak az egyik irányban, majd azok is hirtelen véget érnek, vagy másfelé haladnak mint mi szeretnénk. Az autósok többé-kevésbé figyelnek a bicajosokra, de a gyalogosok egyáltalán nem. Megjegyzem amikor autóval közlekedtünk szintén rettegtem, hogy mikor lép elém valaki a piros lámpa ellenére is. Mindez nem is lenne gond, de amikor egy eleve elkalandozó figyelmű hétéves is teker a társaságban, akkor az rémisztő tud lenni. Aztán jött még a GPS, ami a Louvre előtt pár száz méterrel elvesztette a jelet, a papír térképet sikerült fordítva értelmezni, így egy kis tekergés után jutottunk csak a célhoz. Az utunk a Tuilériák kertjén át vezetett. Elképesztő volt, hogy ebben a hatalmas parkban milyen nyüzsgés, pontosabban tunyulás folyik. Mindenfelé piknikező társaságok heverésztek délután három óra körül. A Louvre-ba hamar bejutottunk, az előre váltott jeggyel volt némi előnyünk, de szerintm ha nincs meg akkor sem kellett volna sokat várni. Volt egy kis csomag ellenőrzés, aztán lementünk a piramis alá, és onnan indultunk. Nem szándékoztunk sok időt eltölteni, egyrészt ha valaki komolyan szét akar nézni arra talán egy nap is kevés, másrészt nem vagyunk annyira műélvezők. Kipipáltuk a kötelező Mona Lisát, ami nem volt egyszerű feladat, teintve, hogy száz fős embertömeg állt előtte, aztán még egy-két szobrot, festményt csodáltunk meg, és menekültünk a szabadba.img01.jpgA Tuilériáknál mi is lepiknikeztünk a fűben, így tanúja lehettünk amint a biciklis rendőrök dohányzás miatt vegzáltak mellettünk két társaságot is. Érthetetlen okból az egyik fiúnak még a ruházatát és a táskáját is átkutatták, majd mosolygva távoztak. Aztán mindkét csapat a legnagyobb nyugalommal újra rágyújtott. Polgári engedetlenség vagy mi. Hozzáteszem nem is láttam dohányzást tiltó táblákat a környéken, de lehet hogy ez olyan mint nálunk a dohányzás ellenes törvény.img02.jpgKövetkező állomásunk az Eiffel torony volt. Erről sem kell sokat írnom, mindenki látta már, legalább fényképen. Messziről, különösen ha az alját meg a tetejét kitakarja valami, olyan mint egy építkezési daru, vagy egy távvezeték oszlopa. Közelről egészen szép, engem a színe lepett meg, azt hittem, hogy szürke, közben meg valami bézs árnyalatú festék fedi. Ez a hatalmas kandelláber, testközelből egészen csipkeszerűen könnyed valaminek tűnik.img03.jpgItt is tele volt a park sütkérező emberekkel, ami a 28 fokos hőségben teljesen normális. Ami zavaró az a lépten nyomon mini tornyokat kínáló árusok nyomulása.

Az "Öreg Hölgy" után már a szállás felé vettük az irányt, terv szerint útba ejtve a Notre Dame-ot, azaz a "Mi Asszonyunkat". Ez az épület a Szajna egyik szigetén helyezkedik el, valahol azt olvastam, hogy tulajdonképpen ez a sziget volt Párizs első lakott területe. img04.jpgA székesegyház előtt is nagy volt a sürgés-forgás, ezt ki is használta egy ügyes utcazenész duó, akik gitárral és hegedűvel adtak elő virtuóz bemutatót. Különösen tetszett, amikor négykezest játszottak egy gitáron.

CD-jük, amiből persze vettem egyet, remekül passzol a 2013-ban egy római kempigben vásárolt zenéhez. Itt lehet róluk többet megtudni "El manos".

Innen már tényleg a szállás következett, illetve előbb az autóhoz mentünk felvenni a csomagokat. M-nek sikerült Párizs Harlemet idéző területén olcsó szállót találnia, így benne voltunk az élet sűrűjében. A szálló aljában egy kávéző üzemelt, ami minden este tele volt. Egyébként ez jellemző egész Párizsra. Mindenhol emberek, minden kávézó, bár, étterem nyüzsög. A szállás M minden képzeletét alulmúlta. Egy órán keresztül csak azt bírta hajtogatni, milyen lepratelepre kerültünk, meg hogy a marketing fotókon nem ezt látta. Nekem megfelelt, tökéletesen hozta az ezredforduló előtti műegyetemi kollégium színvonalát. A bicajokat alaposan lelakatoltuk a bejárat előtti korláthoz és nyugovóra tértünk. Másnapra ismét velük terveztük a közlekedést, de hajókirándulással és kisvonatos városnézéssel kombinálva. Erről majd pár nap múlva írok.

Néhány friss esemény.

Megjött a kórházi kezelésem számlája. Úgy tűnik működött az EU-s TB igazolványom, mert így, hogy szóvá tettük, a tetemes többszáz eurós számlából csak olyan 110 euró körül kellett nekünk fizetni, a többit a TB rendezi majd. Plusz a mentősök költsége. Oda még el kellene menni és rákérdezni, hogy mit lehet tenni, mert ők nem vették figyelembe a magyar TB jogviszonyom. Közben várjuk az S1/E6 igazolást Magyarországról. Már lassan egy hónap eltelt de nem jött meg. Most úgy tudjuk ez kell ahhoz, hogy élvezhessem a Belga egészségügyi jogokat.

Hétvégén volt a szokásos, éves háztömb buli a szomszédban, grillezéssel. Előtte a mögöttünk levő játszótéren játszottunk egy helyi játékot. A lényege, hogy két csapat egymás fa bábúit próbálja feléjük dobott fa rudakkal feldönteni. Három csapat játszott körversenyt. M-nek kedvezett a sorsolásos felosztás, így a nyertes csapathoz került. Az ezt követő vacsorát egy kis kürtős kalács sütögetéssel akartuk színezni, aminek tűrhető sikere lett. Kíváncsian figyelték ahogyan sütöm a kéményeket, ízlelgették, de a 6 + 1 tekercsre bekészített tésztából végül csak 3 +1 tekercsre volt igény. A +1 az egy glutén mentes kalács volt, az egyik szomszéd barátnőjének. Elég nehéz volt vele dolgozni, nem állt úgy össze a tészta ahogy kellett volna, többet nem próbálkozok vele.img05.jpg A maradék anyagból tegnap kakaós csigát csináltam, ez jól passzolt a múlt héten lefagyasztott gulyásleveshez, így ma megvolt belőlük az ebéd. img06.jpgKultúra percek

Flamand tanárnőnk jóvoltából pénteken zenei műveltségünk is feljlődött. Szerdai órán belengette, hogy ha van a csapatnak kedve, a következő óra helyett elmehetünk egy musicalre, amit konzervatóriumi hallgatók adnak elő, köztük az ő unokahúga. Sajnos a csapat fele a Ramadan miatt nem támogatta a programot, így ez nem jött össze, mi viszont családilag elmentünk. A rendezvény egy brüsszeli kollégium eldugott épületének kamara termében volt. Nagyon vidám, hangulatos előadás volt, csak M rettegett végig attól, hogy mivel az első sorban foglaltunk helyet, nehogy valamilyen módon megpróbáljanak bevonni minket az eseményekbe. Erre volt némi esély, mert a darab arról szólt, hogy hét elárvult apáca, elhalálozott nővéreik temetésére gyűjt adományokat, ehhez pedig showműsort szerveznek, kvízzel, tánccal, énekkel, artista produkciókkal spékelve. Végül megúsztuk szereplés nélkül.

Legközelebb jön tehát párizsi kalandjaink folytatása.

UPDATE

Most hogy befejeztem az írást, olvasom az Indexen, hogy lövöldözés volt a Notre Dame-nál. Lassan tényleg sehova sem lehet már mennie az embernek. Persze nem gondolnám, hogy aki egy szál kalapáccsal támad egy fegyveres rendőrre az terrorista, de ki tudja. Persze ha nem terror cselekmény, akkor sem dobja fel az ember családi nyaralását. ha közben mellette őrültek rohangálnak akiket a rendőröknek kell lelövöldöznie. Hozzáteszem, hogy amikor mi ott voltunk akkor is érezhető volt a figyelem, pl. a Notre Dame-nál is állig fegyverzett katonák sétálgattak.