Egy magyar család élete Belgiumban

Balgamagyar

Vastehén, csempemúzeum és a Schelde

2017.06.26 - Hétfő

2017. június 26. - Műszaki

Előző hétvégén kihasználtuk a jó időt és a Schoolfeest után még elmentünk egy kerékpáros útra. Az útirány fejben megvolt, mert szombaton B-vel már eljutottunk a Schelde folyó partjáig, de késő volt már, a szomszédoktól pedig meghívást kaptunk egy kubb partira, így sietnünk kellett haza. Most ezt az utat akartuk folytatni. Segédletként azért most is elővettük a korábban már használt kerékpáros térképet, lassan egész jól elboldogulunk vele.

Az utat abban az irányban kezdtük, amely felől előző nap visszaérkeztünk, ennek fontos oka volt ez az állomás.img01.jpgEz bizony az aminek látszik, sőt egy kicsit több is annál. Egy fagyizó. Belgiumban nincs olyan nagy kultusza a fagyinak mint nálunk, így nem is sűrűn találni olyan helyet ahol árulják, a mi településünkön pl. eddig egyet sem láttunk. Ez itt pedig tulajdonképpen egy tehenészet, a tégla épület hátsó része istálló, a bal oldali házban lakik a család, itt elől pedig finom, házi készítésű fagylaltot árulnak. Az előtte lévő kis faházban egy non-stop vastehén, a tej automata működik.img02.jpgMegkóstoltuk, finom, jó zsíros tej folyik a csapból. Azóta hoztunk is haza pár litert s miközben a blogot írom éppen túrót próbálok belőle előállítani. S ami még szép az egészben, hogy mindez a lakásunktól alig 10 percnyí kerékpározásra van. 

A fagyis-tejes frissítő után továbbindultunk, s rövidesen elértük a kirándulós bejegyzésben már bemutatott kastélyt. Itt balra fordultunk így hamosan elértük Hemiksem városkát. Eddig tudtuk nagyjából az utat, így innen már a térképre és a megérzésünkre hallgattunk, s nemsokára kiderült nagyon jól tettük. A főútról letérve egy kisebb úton haladtunk arra amerre a folyót sejtettük, amikor egy múzeumot jelző feliratot vettünk észre.img03.jpgAz  impozáns tornyot már előző nap távolról megcsodáltuk, de akkor még nem tudtuk, hogy ez egy régi kerámia gyár épületéhez tartozik, azt meg pláne nem, hogy ebben az épületben működik a városka önkormányzata és rendőrsége, valamint a hajdani gyárnak emléket állító múzeum. A Gilliot et Cie nevet viselő üzemet 1897-ben alapították, 1919.-ben 1500 munkásnak adott kenyeret és 1978.-ban égették ki az utolsó csempét. A múzeum 1988.-ban nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. Váratlan szerencsénkre még arra is volt lehetőségünk, hogy benézzünk, mert éppen nyitva volt. A múzeumban a gyárban használt eszközök és a hajdan készült falicsempék mellett egy tárlaton régi iskolai tantermet, a munkások lakásait valamint régi tárgyakat (írógépek, varrógépek, fényképezőgépek, rádiók, stb.) is láthatunk. A település honlapján egy letölthető brossúrát is találni, aminek segítségével a városban sétálva az épületek falain fedezhetjük fel a gyárban készült kerámiákat.

A múzeum után folytattuk az utunkat a Schelde folyó felé. Ez a folyó Franciaországból ered és kanyargós útja végén valahol Hollandiában ömlik a tengerbe. A folyónak már az ókor óta nagy jelentősége van a kereskedelemben és Antwerpen is ennek köszönheti kikötővárosi jelentőségét. 
img04.jpgMi most a Rupel folyó torkolatához igyekeztünk, ahol a térkép szerint egy sziget van, erre voltam kíváncsi. A szigetet végül megtaláltuk, de híd nem vezetett oda, csak egy ingyenes hajójárat, amihez most nem volt kedvünk, így a Rupel mentén haladtunk tovább hazafelé. 

Pénteken egy utolsó Babbelplusos program, a helyi söröspohár múzeum meglátogatása volt. Ezt az egyik, a csoportba időnként ellátogató helyi férfi vezeti, tulajdonképpen a saját gyűjteménye, melyet a háza garázsában és egyéb mellékhelyiségekben kialakított "tárlaton" lehet megnézni. A tulajdonos elmondása szerint több mint nyolcezer darab pohara van a világ különböző pontjairól.img05.jpgSzámunkra különösen az alábbi sarok képviselt értéket.img06.jpgSajnos magyar pohara csak ez az egy van, így ígéretet tettem neki, hogy ősszel hozok még néhányat.

M külön kérésére a mai gasztro fejezetben a szükség szülte önellátó gazdálkodást kell bemutatnom. A képen két olyan élelmiszer látható, amelyet a belga nép nem tekinthet a magáénak, mivelhogy ezen a vidéken nem található meg. Ebből kifolyólag úgy tudunk hozzájutni, ha magunk megtermeljük, illetve előálltjuk. A sóska és a túró.img07.jpgA sóskával különösebb gondunk nem volt, a hazulról hozott magokat elvetettük a kertben és mivel az itteni nedves klíma úgy tűnik kedvére van a növénynek, szépen beindult. A túróval több feladat van, most hogy a vastehén biztosítja a megfelelő minőségű tejet, még elő kell állítani. Ezt a hagyományos módon erjesztéssel és hőkezeléssel oldom meg. A képen látható első kísérleti adag 1,5 liter tej felhasználásával 10 dkg túrót eredményezett, ami M szerint nem túl gazdaságos. Az interneten talált forrás szerint 3 literből 35-40 dkg túró várható. Az bizonyos, hogy a tej még nem volt rendesen megaludva amikor elkezdtem főzni, úgyhogy a következő adaggal türelmesebb leszek. Egyébként az elkészült túró elég finom és jó állagú tehát ha túrós tésztát akarunk enni akkor jó az irány.