Egy magyar család élete Belgiumban

Balgamagyar

Inburgeringscursus - hogyan leszünk belgák

2018.01.16 - Kedd

2018. január 16. - Műszaki

Hétvégén a garázsban pakolásztam, aztán egyebek mellett a kezembe került egy zacskó madáreledel, amit tavaly télen vásároltam, de valahogy nem került rá sor, hogy kihelyezzük. Azt hiszem az vezetett félre, hogy itt Belgiumban olyan enyhe a tél. Hó nincs, fagyni sem fagy, legfeljebb talajmentén pár fokot, ezért gondoltam a madarak úgyis találnak táplálékot. De most mivel a magok már itt vannak, valamit kezdeni kell velük, s egy kis élet is jó lenne a kertbe, így előszedettem a fiúkkal a Bokrijkben készített madáretetőket. Azok is a garázsban pihentek a polcon, B kent rájuk egy réteg lakkot, aztán kiraktuk őket a kerítésre. A túloldali szomszéd néhány kis fát ültetett a drótháló mentén, ezek egyikén tavaly egy galamb rakott fészket. Szép nyugodtan ki is költötte a tojásokat, azt is türelemmel viselte, hogy naponta többször is jöttünk-mentünk mellette, én néha még meg is álltam kicsit bámészkodni, mit csinál éppen. Gondoltam a fák miatt szívesebben szállnak majd a kis vendégek, nagyobb biztonságban érzik magukat, mintha a másik oldali, nyílt terepen lévő kerítésre aggatnánk. Jól gondoltam, mert ma már három cinege is megjelent az etetőknél.img01.jpg

Először csak a fáról figyeltek, aztán felbátorodva rárepültek az elemózsiára. A kis hálós zacsikban napraforgó mag és földimogyoró van.

img02.jpgMegfigyeltem, hogy egy darabig helyben csipegetnek, aztán amikor sikerül egy magot kicibálni a zsákból, azzal visszarepülnek a fára, a lábukkal fogják (miközben kapaszodnak az ágon) és ott eszegetik. A megfigyelőállást B szobájában alakítottam ki. Ha az ágyára leülök, akkor kényelmesen meg tudom támasztani a térdemen a könyökömet, így stabilan tarthatom a távcsövet amin keresztül nézelődök. Egy 10x-es nagyítású távcsövem van, amin még van egy sokszoros zoom is. A fotókat pedig a régi Sony DSC-H2 fényképezőgépemmel csináltam 6Mp felbontásban, kihasználva a 12x-es optikai zoom lehetőségeit. Ennyit a technikáról. Óvatosnak kell lennem. Ha odamegyek az üvegajtóhoz a madarak azonnal észrevesznek, pedig a távolság közöttünk legalább 10-12 méter.

A múlt hét eseményeiről röviden.

Babbelplus

Itt is újév köszöntéssel kezdtünk. Mint előző évben, most is illett vinni egy kis harapnivalót (hapjes). Tavaly édeset vittünk, a B barátjának anyukájától kapott recept alapján készült túrós finomságot, ezért idén valami sósat akartam. Végül a krumplis lángosra esett a választásom. Egyszerű, magyar és verhetetlenül finom. Délután meggyúrtam a tésztát egy már bevált, internetről vadászott recept alapján, majd indulás előtt frissen sütöttem ki. Próbáltam pici darabkákat csinálni, ami többé kevésbé sikerült. Az első néhány úgy tenyérni, de a többi már féltenyérnyi lett így tökéletesen tudott érvényesülni partifalatként. Természetesen vittünk hozzá sót, fokhagymás kencét, tejfölt, sajtot. Naná hogy majd mindenki kóstolta, és mindenkinek ízlett. A többi náció is hozott izgalmas dolgokat. Nekem legjobban a sajtos falatkák jöttek be, különösen a kecskesajttal töltött datolya. 

Inburgeringscursus

Szintén a múlt hét újdonsága, hogy szombaton megkezdődött az integrációs képzésünk. Még tavaly nyáron, az 1.2 nyelvi kurzus elvégzése után jelentkeztünk erre az integrációs programra. Első sorban azért, mert így ingyenesen végezhetjük el a nyelvtanfolyamot a 2.4 szintig. Ennek a programnak része ez a tanfolyam, amire a hosszú várólista, és a speciális igényeink (csak hétvégén, angolul, és mindketten jöhessünk) miatt most kaptunk lehetőséget. A kurzus 8 alkalmas, és az előadások során megismerkedünk a belga kultúrával, politikával, az államigazgatás működésével, oktatási helyzettel, egészségüggyel, stb. Szóval minden olyan hasznos dolgot megtudunk ami segíti az itteni életünket, és persze a beilleszkedésünket. Ezt a programot itt Belgiumban évekkel ezelőtt, a Soros plakátok és az emberek uszítása helyett hozták létre. Jött ugye a sok bevándorló, mai szóval migráns és itt valamiért a politikusok úgy gondolták, jó ötlet lenne, ha ezeket az embereket segítenék a beilleszkedésben, megtanítanák nekik a helyi nyelvet, a helyi szabályokat, lehetőségeket, így ezek az emberek mielőbb munkát tudnak keresni, a jövedelmükből pedig adót fizetnek, vásárolnak, vagyis fenntartják a gazdaságot. A program teljesen ingyenes, és önkéntes, ugyanakkor nagyon komolyan veszik. A programba beléptető szerződés aláírását követő két éven belül el kell végezni ezt a kurzust, és  meg kell szerezni az 1.2 nyelvi szintet. Ezután kapunk egy igazolást, amely nélkülözhetetlen, ha valaki belga állampolgárságot szeretne. Most az első alkalommal nagyjából ennyiről volt szó. Bemutatkozott az oktatónk S, aki Brazíliából jött ide a belga férjével 9 évvel ezelőtt. Azóta megtanulta a nyelvet, és most ő tanítja a hozzánk hasonlókat. A 13 fős csoportunkban van pár afrikai, horvát, macedón, lengyel, ukrán, kínai és indiai. A csapat európai része láthatóan jó egzisztenciával rendelkezik, mérnök, orvos is van közöttük. Az Európán kívülről érkezőknek problémásabb a helyzetük, az etióp hölgy például megemlítette, hogy a diplomája érvényesítése során komoly nehézségekbe ütközött azáltal, hogy számos olyan dokumentumot kérnek tőle, amit az Etiópiában lévő egyeteméről nem tud beszerezni. Beszélgettünk még egy picit a politikai helyzetről. Ekkor egy afrikai férfi (nem emlékszem melyik államból) aki, mint mondta, újságíró volt odahaza, totálisan meglepődött amikor megtudta, hogy itt Belgiumban van király de nem ő irányítja az országot, nem ő hozza a törvényeket. Náluk is van király, mondta, és ha az valamit akar, akkor az úgy van. Mondjuk én is hitetlenkedve hallgattam, hogy itt a miniszterelnök nem döntéshozó, csupán a politikai közösség hangja. Ez nekem is felfoghatatlan. Na meg, hogy itt nincs korrupció. Egy parlamenti képviselőről például még a keresztvizet is levették, mert egy alkalommal egy 30 Eurós iskolatáskát tévedésből, vagy mert az ő kártyáját nem fogadta el a terminál, a hivatali kiadásokra kiadott, parlamenti bankkártyájával fizetett ki. Szerintem ilyen csak a mesében van, de biztosan nem a magyar mesékben.

 Kattintás a főoldalra ITT!