Egy magyar család élete Belgiumban

Balgamagyar

Folytatás

2018.07.15 - Vasárnap

2018. július 26. - Műszaki

Az van, hogy most Mallorcán nyaralunk, a blog meg hónapos lemaradásban van, így kihasználva, hogy a család alszik, faragni próbálok a hiányból. Sajnos ez ilyenkor mindig a mennyiség és/vagy a minőség rovására történik, mert az eltelt idő távlatából a fontosnak, érdekesnek tűnő dolgok már nem is olyan fontosak, érdekesek. A technikai hátrányokról szót sem ejtek, ez az első nyaralásom, ahova nem hoztam magammal laptopot, ezzel is kizárva a munkavégzés legkisebb esélyét is. Így viszont most telefonon kell bepötyögnöm a bejegyzést.

Tovább

Életet az éveknek

2018.06.11 - Hétfő

A címet a hétvégi kalandom ihlette. Így tavasz végére rendesen besűrűsödött a naptárunk, a gyerekek év végi vizsgái, a Babbeplus utolsó foglalkozása, ahova illik egy kis sütit vinni, a zenekarral csak ebben a hónapban annyi a fellépés mint amúgy egész szezonban, s ha még marad energia akkor készüljünk a nyelviskolai záróvizsgákra is. Persze álszent vagyok, mert engem ezek a programok nem zavarnak, M-t annál inkább. Ő egyre csak azt hajtogatja, na még ezt megcsinálom aztán befejeztem, pihenek, de aztán mindig jön valami. Például a gyerekek nyári tábora, de előtte még G szülinapi zsúrja, majd nyaralás, hazautazás. Otthon sem lesz megállás, a házunkat akarjuk tovább pofozgatni hiszen többek között az emeleti fürdőszoba még nincs befejezve, egy hónapja bedöglött a kazán így a melegvizet a vésztartaléknak bekötött régi villanybojler szolgáltatja ami nem gazdaságos, s akkor még az udvar térkövezésről nem beszéltem, ami aktuális lesz, mert félek az aljzatnak ledöngölt beton szétfagy ha sokat várok.

Tovább

Bodzaszörpöt Belgiumban is lehet

2018.06.07 - Csütörtök

Amikor kiköltöztünk nagy gondot jelentett, hogy hogyan készítsük el azokat a hagyományos ételeket, amelyeket odahaza megszoktunk. Írtam már róla, hogy először tejfölt nem találtunk, (ma már itt is árul a Lidl), aztán a túró okozott gondot amíg a vastehénre nem akadtam. Ugyanígy voltunk a bodzaszörppel is. Odahaza éppen az elköltözésünk előtti nyugisabb években kaptunk rá. A szomszéd faluban a Kis-Duna parton találtunk egy jól termő ligetre, ahol szép nagy  bodzavirágokat gyűjthettünk. De szinte bárhova indul az ember, úton-útfélen megtalálja ezt a növényt. Belgiumban nem ezt tapasztaltuk.img01.jpg

Tovább

Aartselaari szerenád

2018.05.01 - Kedd

Szombaton újabb fellépésünk volt a Suske zenekarral. Ez a Xaverianen néhány, idősebb tagjából álló kis zenekar, úgy nyolc-tíz fő. Van számos olyan rendezvény ahol nem a teljes zenekar, csak a Suske lép fel. Ilyen a februári karnevál, fellépés a templomban, kisebb városi eseményeken. Szívesen látunk persze bárkit a nagy zenekarból is, de sajnos nincs túljelentkezés. Én február óta játszom velük, a fejlődésem érdekében minden lehetőséget megragadok ahol zenélni lehet, és hát mégiscsak érdekesebb, ezáltal inspirálóbb ha az ember többedmagával zenél, mint szólóban. Meg kell említenem például, hogy az április 21-i rendezvényre való felkészülés, a K-val játszott duók gyakorlása is jó hatással volt az érzékeimre. Kezd visszatérni az a képességem, hogy játék közben a többi zenészre is figyeljek. Ez fontos a közös zenélésben, nemcsak azért, mert így szól szépen együtt egy zenekar, de például a játék közben fellépő hibák kiküszöbölésénél is nélkülözhetetlen. 21-én is megesett, hogy az egyik résznél valahogy eltévesztettem az ütemet és korábban léptem be mint kellett volna. De nem jöttünk zavarba, K játszotta amit neki kellett, én meg amint felfedeztem, hogy nem jó helyen vagyok, egy ütemet beimprovizáltam a darabba, így aztán helyre kerültem.

Tovább

Friesland - Hollandia kerékpárral

2018.04.26 - Csütörtök

Belgiumban bár tovább tart a tanév mint Magyarországon, azért nem fukarkodnak az év közbeni szünetekkel, így a tavaszi szünet is két teljes hetet tett ki. Mivel ez túl hosszú idő ahhoz, hogy csak itthon lustálkodjunk, így M gondoskodott programról. Igyekszünk nem herdálni a pénzünket, ezért elvetettük a Kanári szigeteket, és közelebb, Luxemburg illetve Hollandia irányában nézelődtünk. Végül Hollandia nyert mert az Elfsteden Route izgalmas küldetésnek ígérkezett.img01.jpg

Tovább

Belganizálódásunk újabb mérföldkövei

2018.04.25 - Szerda

Ha lassan is, de Belgiumba is beköszöntött a tavasz. Húsvétkor még dér lepte be reggel az autónkat a holland kempingben, ahol a szünetet töltöttük, a múlt héten pedig már 29 fokban javítottam a térkövet a kertben. Most konszolidálódott a helyzet, visszatért normális belga klíma, reggel szürkés ég, 12-13 fok, napközben ragyogó napfény 19-20 fok. Na és a szél. Megfigyelésem szerint a szél mindig szerdán, a szemétszállítási napon a legerősebb. Különösen ha hónap utolsó szerdája van, amikor a papír hulladékot is viszik. Az ilyen hóvégi  szeles szerdákat követően a házunk előtti virágosker tele van a szél által odahordott papírszeméttel. Amit aztán végül én szedek össze, mert mást úgy látszik nem zavar. Vagy a többiek már beleuntak a szélmalomharcba.

Tovább

Áttekintés

2018.03.25 - Vasárnap

Nagyon sok minden történt velünk azóta, hogy utoljára érdemi információkat osztottam meg. Gyors helyzetjelentés: túl vagyunk egy genti fényfesztiválon, az aartselaari karneválon, egy Scouts bulin, jártunk a belga szövetségi parlamentben, megvolt a Xaverianen koncertje, hogy csak a legizgalmasabbakat említsem. A legtöbb sztori megér egy külön posztot, ezért nem fogok most mindent besűríteni egy bejegyzésbe.img01.jpg

Tovább

99 éve volt a Tanácsköztársaság

2018.03.21 - Szerda

A cím  nem véletlen, ma van a Tanácsköztársaság 99. évfordulója. Jövőre lesz a századik, de szerintem a 99. az sokkal izgalmasabb. Nem sokat tudok a Tanácsköztársaságról, első emlékem, hogy még általános iskolás koromban felfedeztem egy táblát a Kossuth utca egyik épületén (azt hiszem a bíróság volt az), amely szerint abban az épületben működött anno a Tanácsköztársaság valamilyen intézménye. Vagy valami ilyesmi. Aztán tudom még, hogy voltak valamiféle kommunisták, meg hogy az egész alig fél évig tartott, de később a szocializmus idején lelkesen kellett ünnepelni minden évben. img01.jpg

Tovább

Tartiflette és rizstorta vacsorára

2018.01.30 - Kedd

Tegnap volt az utolsó vizsga a nyelvtanfolyamon, holnap kiderül, hogy sikeresen abszolváltuk -e a 2.1 szintet és folytathatjuk -e a jövő héten induló 2.2-t. Néha elkeserít, hogy már mennyi ideje itt vagyunk és még mindig csak szavakat pakolok egymás után ha beszélni kell, néha el- eltalálva a helyes szórendet. De ha figyelembe veszem, hogy az órákon kívül egy percet sem fordítok tanulásra, csak az élet adta helyzeteket használom ki, akkor nem is állok olyan rosszul. Most végre elkezdtem olvasni az egyik könyvet amit még ősszel vettem az Oxfamban. Vicces, de ez egy csehszlovák szerző műve. Persze amikor kiválasztottam csak arra figyeltem, hogy rövid, egyszerű szövegezésű legyen sok párbeszéddel. A leíró részeket magyarul is utálom olvasni, azokat mindig átugrom. A kutyát sem érdekli hogy egy csatára felsorakozott hadsereg lába alatt vörhenyes homok, vagy zöld legelő terül el, és mögöttük látszik -e a hófödte hegycsúcs.img01.jpg

Tovább

Sajtból van a Hold?

2018.01.18 - Csütörtök

Tegnap G-vel a Carrefourban voltunk, pár apróság kellett az ebédhez/vacsorához, ő pedig, mint a chipsek nagy rajongója, elhatározta feltölti a készleteit. Miközben a hűtőpult előtt haladtunk el, arra gondoltam, ha a gyerek megengedheti magának hogy a zsebpénzéből 5 Eurót egy nagy zacskó chipsre (15 kis zacskót tartalmazó egységcsomag) áldozzon, akkor talán én is lehetek olyan nagyvonalú magammal, hogy szétnézek az akciós sajtok között. Mivel nem vagyok sajtértő, tudásom megrekedt valahol a mackó és a trappista között, kicsi kitekintéssel a tihanyi márkát propagáló reklámokból megismert camembert felé, így nehéz döntés előtt álltam. Mivel a szupermarket hűtőpultjában a termékek légmentes zsugorfólia burkolatban kínálják magukat, ezért csupán a látványvilágra hagyatkozhattam. Így talán érthető, hogy első körben miért választottam ezt a gyönyörű kék márvány sajtot.img02.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása