Egy magyar család élete Belgiumban

Balgamagyar

Csütörtök

Kutyaséta

2015. november 19. - Műszaki

Reggeli program a G óvodába kísérése után kutyasétáltatás. Mivel D 13 éves és a fajtájára jellemző mozgásszervi deformációk is előjöttek már nála, ezért nem szoktam túl messze vinni, nehogy ölben kelljen hazacipelni. Ma azonban a közelben megtaláltuk azt a helyet, ami leginkább a gyerekkorom Gólyakertjére emlékeztet és a kutya is kedvére szaglászhat. 

Nem más ez, mint a város szélén elterülő, egy zsákutca végén lévő kaszáló. Sokat nem lehet róla írni, csináltam pár képet inkább azokat teszem be ide. kutya-img01.jpg

Ez az odavezető út elején lévő épületről készült. A ház ránézésre étterem lehet. Engem ez az évek óta ott álló, mohos szék fogott meg, és gondoltam jó fotós téma lesz. Azt már csak most veszem észre, hogy a szék lábánál a szél milyen szép kompozícióba terelte a faleveleket a kövek között kibújó zöld gazzal.

 kutya-img02.jpg

Ez itt már a kaszáló. A háttérben pár legelésző tehén. Ez nagyon jellemző erre a vidékre, hogy az ember lépten nyomon belebotlik néhány tehénbe, lóba. Nincsenek nagy csordák, egyszerre egy mezőn még 5-6 állatnál többet nem láttam.  kutya-img03.jpg

Picit balra fordulva látszik, hogy nem jöttünk még túl messze az urbanizációtól. kutya-img04.jpg

A réten egy jól látható csapás nyomán vágtunk keresztül, átléptünk egy vizesárkot, aminek túlsó felén úgy tűnt az ösvény egy facsoportnál ér majd véget. De nem ért véget, az út bevezetett a kis erdőcskébe és a másik oldalon arra a tanösvényre jutottunk, amin már kerékpároztunk néhány héttel ezelőtt, amikor geocaching túrára indultunk. A tanösvény elején sorban szelídgesztenye fák állnak, jövő ősszel majd időben kell érkezni és szedegetni a termésből. Remélem nem tilos. kutya-img05.jpg

A térkép alapján egy kis tavat is találtunk, amibe D azonmód belesétált. Aztán meg alig bírt kijönni belőle, mert gondolom beleragadt az iszapba. Nagy gáz lett volna ha gatyára vetkőzve nekem kellett volna kiszabadítanom. Pláne ha még én is beleragadok. kutya-img06.jpg

Ilyen szépen virágzó cserjéket is találni arra, novemberben.

IGAZSÁGTALANNAK TALÁLJA, HOGY MÁSOK HELYETT FIZET?

Csak annyit akar a fűtésért fizetni, amennyit valóban elhasznál?

www.hodijelosztas.hu
süti beállítások módosítása