A mai bejegyzés egy visszatekintés az idei nyár eseményei közé. Az előző  években jártunk már Horvátországban, Görögországban, Mallorcán, néhányszor Olaszországban, tavaly pedig Franciaországban így idén Spanyolországra esett a választásunk, ott terveztük eltölteni a nyaralásra szánt két hetet. A konstrukció a megszokott, kiválasztunk egy kellemes kempinget és ott sátorozunk, közben pedig autóval bejárjuk a környék érdekes helyeit. Idén már nyár elején elkezdtük a szervezést, amikor az időpont megvolt kerestük az alkalmas helyet. Ebben a google nagy segítségünkre volt. Amikor eldöntöttük, hogy a Costa Brava lesz a cél, egyszerűen beütöttük a google maps-ba, hogy "campings costa brava", majd szépen végiglátogattuk virtuálisan a helyeket.

A szálláshely keresésében jól jöttek a korábbi évek tapasztalatai, így 4 csillag alatti helyeket meg sem néztünk. Fontos, hogy legyen a kempingnek saját tengerpartja, kellemes medencéje, ha lehet akkor árnyas sátorhelyei és nyújtson egyéb kikapcsolódási lehetőségeket amit a gyerekek ki tudnak használni. Így esett a választásunk a "La Torre del Sol"-ra ami honlapján levő képek alapján biztatónak tűnt, és így utólag mondhatom a valóság sem okozott csalódást. Maga az utazás kicsit kacinfántosra sikeredett, ugyanis a nyaralás előtti  héten a család éppen két részre szakadt, én a két fiúval Magyarországon, míg M Belgiumban volt. Osztás-szorzás után a legkedvezőbb megoldás az volt, hogy M repült hozzánk és onnan indultunk együtt az autóval. Mivel a tervezett út 2000 km körül volt, ezt már nem vállaltam egy huzamban levezetni, így kb. félúton, Genovában megszálltunk egy kollégium szerű szálláshelyen. Az utat jó tempóban kellett megtennünk, mert kicsit késve is indultunk, a hotel recepciója pedig nem volt non-stop nyitva. Erről a megállóról nem sokat tudok írni, éjjel megérkeztünk fáradt kiégett aggyal, elfoglaltuk a szobát, ettünk egy por levest. Reggel befizettünk a büfé reggelire ami nagyon szórakoztató volt. A recepciós bácsi szaladhatott el a boltba, hozott pár doboz gyümölcslét, előre csomagolt croassont, vajat, parizert, pékárut aztán ebből tálalt svédasztalt. De egyébként meg jólesett és így tele gyomorral indultunk neki az út hátralévő részének, ami szintén erőltetett menet volt, mert a kempingben nem szerettünk volna sötétben sátrat verni. A GPS iránymutatása alapján ehhez megállás nélkül egy jó 140-es tempóval kellett haladni, reménykedve abban, hogy sehol sem lesz dugó. Azért hogy egy-két pisilés beleférjen néha kicsit gyorsabban is mentem, ennek eredményeként szeptemberben érkezett is a francia hatóságoktól egy kis levél benne egy 30 Eurós csekk (ezt M majd ki fogja velem javíttatni 40 Euróra, mert valószínűleg rosszul emlékszem). UPDATE: 45 Euró volt a büntetés. Mindent egybevetve éppen időben megérkeztünk a kempingbe és kis kezdeti kavarodás után egy kellemes, árnyékos sátorhelyet találtunk egy hatalmas pálma tövében, körülöttünk francia, holland, belga nyaralókkal.

A homokos tengerpart a sátortól kb. 200 méterre, a másik irányban pedig a kisebbeknek szánt foglalkoztató házacska. G az első naptól rendszeres vendége volt az animációs rendezvényeknek és remekül tudta használni a flamand nyelvtudását. B is el-eljárogatott az érdekesebb eseményekre és az angollal többé kevésbé ő is boldogult, bár mint állította a vele egykorú gyerekek között nem nagyon voltak akik beszélték volna Shakespeare nyelvét.

Az első napokban természetesen a tengert élveztük, a part kellemes homokos volt, a víz szélén viszont elég nagy kavicsokon kellett lépkedni, de egy jó méteres ilyen szakasz után már a homokon taposott a talpunk. Itt a tenger elég gyorsan mélyült, így G-nek szűk tere volt, de B-vel egész messze beúsztunk és búvárszemüvegben pipával lélegezve próbáltuk felfedezni a víz alatti világot. Sajnos ez elég sivár volt, néhány szürke halon kívül semmi érdekes nem látszott, így pár nap múlva ezt a szórakozást fel is adtuk. A tenger mellett délutánonként a medencéket is meglátogattuk, ezek szépen kialakított területen voltak, gyerektől a felnőtt méretig több medence is megtalálható, van pezsgőfürdő is. A kemping egyébként számos programmal szolgálja a vendégek szórakozását, minden napra, estére jutott valami. Amiken mi részt vettünk az az animátorok által előadott Frozen (Jégvarázs) mesejáték, egy bűvész show, egy hawaii táncbemutató, egy katalán est ahol katalán ételt és italt fogyaszthattunk. Ezen kívül voltak filmvetítések, helyi művészek koncertjei és természetesen az animációs rendezvények. 

Animációs programok a nagyobbaknak.

A medencék nappal.

Éjszakai strandolás.

A Frozen előadás.

Negyedik napon már kezdett viszketni a talpam, így kértem a családot nézzük meg mik a lehetőségek a táboron kívül. A recepción több programot látnivalót is ajánlottak, ezek közül a környező városban különféle időpontokban tartott piacok, illetve egy túra útvonal ragadta meg a figyelmünket. Elsőként ezt a túrát szerettük volna megvalósítani ami csak részben sikerült.

A szűkszavú tájékoztatás szerint a Gorgs de la Febró egy szép vízesés, amelyhez a T-704-es úton la Febró előtt a 25. km-nél találjuk. Világos, gyerünk! Megkerestük a 25-ös km táblát, leparkoltunk a sivár út mellett. nézünk jobbra, balra, előre, hátra és sehol semmi. B-vel becsörtettünk az erdőbe egy ösvényen, remélve, hogy az vezet a vízeséshez, de zsákutca volt, sőt még majdnem el is tévedtünk. A kudarctól feltüzelve úgy döntöttem legalább ezt a Febró nevű falut nézzük meg ha már itt vagyunk, így továbbmentünk autóval, s hoppá csak, a 26-os km után megláttuk egy táblát, melyre ki volt írva a keresett név "Gorgs". Heuréka, kiáltottam volna fel örömömben, ha nem lettem volna nagyon dühös az egész spanyol nemzetre, de különösen arra a recepciósra aki ide irányított minket. Sebaj, fék, irányjelző, parkolás, és nyomás a vízeséshez.

A kezdőpontnál lévő táblákon megtaláltuk a helyes irányt, így elindultunk délután négy órakor, gondolván egy laza kis séta és ott vagyunk, hiszen a recepción kapott útmutatás szerint a 25-ös km-nél ott a vízesés. Na bumm, elírták és a 26-osnál van, de ott kell lennie. Jó 400 méterrel később egy T elágazáshoz értünk, ahol már semmilyen tábla nem mutatott irányt, de mivel az egyik út felől beszédfoszlányokat hallottunk ösztönösen arra vettük a lépést, mert mi másért lehetne itt az isten háta mögött bárki is, ha nem a gyönyörű vízesés látványáért. Tovább kutyagoltunk hát, és rövidesen találkoztunk is a hangok gazdáival akiktől útbaigazítást kértünk, jó irányba megyünk -e a vízesés felé. Úgy tűnt megértették M angolul feltett kérdését és buzgón bólogattak, hogy igen-igen arra felé vezet az út. Megkérdeztük még, hogy sokat kell -e menni, azt mondták úgy jó háromnegyed órát. Az remek, pont belefér az időnkbe, hajrá tovább, lelkesedtünk fel. Lelkesedésünk úgy 1 km múlva alábbhagyott, amikor újabb elágazás jött egy oszloppal, amelyről gondos kezek eltávolították az irányt mutató táblákat. Vagy még nem helyezték el. Most mi legyen? Tétováztunk, elindultunk kicsit balra, lenéztünk az amúgy szép völgybe, hátha felcsillan a vízesés alatt lévő tó tükre, de nem láttunk semmit, így jobbra indultunk. Néhány száz méter után újabb oszlop, de ezt már még gondosabb kezek térdmagasságban lefűrészelték. Mindent vagy semmit alapon folytattuk az utunkat kitűzve, hogy megyünk még vagy fél órát, és ha addig nem találjuk meg a vizet akkor buktuk a bulit. Nem ragozom, nem találtuk meg. Este google mapson kerestem rá és tudatosult bennem, hogy ha a legelső elágazásnál nem a hangok vezérelnek, akkor talán megláttuk volna a vízesést.

Következő kiruccanásunk Barcelonába vezetett. Nem volt konkrét elképzelésünk, csak a várost és néhány nevezetességet, azaz leginkább a neves építész, Gaudi ismertebb munkáit szerettük volna megnézni. Így elsőként a Casa Milá házat találtuk meg. Amit erről internetes kalauz segítségével megtudtunk azt, hogy ezt az épületet kiviteli tervek nélkül, csak vázlatok alapján húzták fel. Nem nagy kunszt, ilyet nálunk is csinálnak néhányan szerintem. Eleve társasháznak készült, és ahogy a képen is látszik a természetes vonalak jellemzik. A homlokzat olyan képet mutat, mint sziklába vájt barlangok csoportja lenne, nekünk a Frédi és Béni rajzfilmeket juttatta eszünkbe. Állítólag belül is mellőzték a derékszögeket. Mondjuk ez nem nagy truváj, Magyarországon minden kőműves képes erre csukott szemmel féllábon állva is. 

A következő Gaudi féle épület nincs messze, a Csontos ház. A stílusa hasonló az előbbihez, de ez egy meglévő épület átalakítása. Nevét azt hiszem onnan kapta, hogy az alsó szinteken megjelenő oszlopok csontokra emlékeztetnek.Innen folytattuk sétánkat a Sagrada Familia azaz a Szent Család bazilikához. Ez Gaudi főműve, élete nagy álma, 40 évig dolgozott rajta saját keze munkája is benne van, de a befejezést nem érhette meg két okból. Egyrészt ahhoz vagy 176 évet kellett volna élnie, másrészt 74 évesen semmiképpen nem szabadott volna figyelmetlenül egy lóvasút kocsija elé lépnie. Szóval ez a templom 1882.-ben kezdett épülni és állítólag 2026.-ra, Gaudi halálának 100. évfordulójára el is készül. Furcsa egy épület az egyszer biztos, és bizony jól meglátszik rajta ez a hosszú munka. Én nem írok ide róla semmit, nézzetek utána a neten!Az újabb és még épülő délnyugati oldal.A régebbi és talán már befejezett északkeleti.

Barcelonában sétálgattunk még kicsit, elköltöttünk egy ebédet, leültünk egy cukrászda teraszára inni egy jegeskávét némi süteménnyel körítve. Majd este hazafelé vettük az irányt.

A következő kirándulásunk Tarragona városában volt, ahol egy piacot akartunk főleg megtekinteni, de aztán érdekesebb dolgokat is felfedeztünk. A piac az valami nagyobb utcában volt, ami a tengerparthoz vezetett. Dél körül értünk ide, így adta magát, hogy üljünk le az egyik étterem teraszán és együnk valamit. A fiúk a pizza mellett tették le a voksukat mi felnőttek pedig nagy kíváncsisággal rendeltünk egy "paella"-t amire szintén a recepciós hívta fel a figyelmünket.

Ez egy rizs alapú étel amit különféle betéttel lehet kérni. Mi óvatos duhajként a csirkehús mellett maradtunk, így gyakorlatilag kaptunk egy tál ételt, amit nálunk egyszerűen csak rizses húsnak neveznek.

Ebéd után sétálgattunk a kis utcákon, míg egyszerre csak ókori falmaradványokra találtunk. Az információnál megtudtuk, hogy Tarragona gazdag római hagyatékkel rendelkezik, és egy erre alkalmas jegy megvételével ezeket sorra látogathatjuk. Első állomás egy, a Ben Hurból ismert fogathajtó versenyek színteréül szolgáló versenypálya maradványa volt. Természetesen a teljes komplexum nem maradt meg, de olyan jól bemutatták mindenféle média eszközökkel a helyszínt, hogy végül már a romok között is egész jól el tudtuk képzelni hogyan is nézhetett ki.

A következő állomás a fenti kép alján is látható amfiteátrum volt. Az alapos szemlélő megfigyelheti, és fel is teheti a kérdést, hogy mit keres a "színpad" közepén egy romos épület. Nos az már a hálátlan utókor munkája, akik valamikor a középkorban egy templomot húztak a nyilvánvalóan már akkor is értékes telekre.Amúgy maga a tarragonai óváros ilyen hangulatos épületekkel szegélyezett kis utcák halmaza.Megnéztük még a régi római városfalat is, ami meglepő terjedelemben fennmaradt, de erről nem teszek be képet, mert egy hosszú kőfal aztán annyi. Végül a római Fórumot látogattuk meg, ez volt az utolsó állomása a bérletünknek. Aztán hazaindultunk, de még út közben megtörtént a csoda, egy üzlet kirakatában megláttam egy olyan kis fanyelű, szalonnázó bicskát, amilyet évekkel ezelőtt a Mátrában vettem egy trafikban, de M eltüntette valahogyan, és azóta sem lelek hasonlót. Azonnal lecsaptam rá és potom 6 euró körüli áron meg is vettem.

Ezzel nagyjából véget is érhetne a beszámoló, de a sors az utolsó napokra még tartogatott meglepetéseket. A szombati indulás előtti pénteki erős szél szép nagy hullámokat vetett a tengeren, mi meg persze ott élvezkedtünk benne egészen addig, amíg az egyik nagyobb hullám engem a földbe döngölt, ugyanezzel a lendülettel M szemüvegét pedig elsodorta. Na bumm, most mi legyen? Pót szemüveg nincs sem itt sem Belgiumban, szemüveg nélkül viszont még dolgozni sem tud normálisan. Nosza rajta csináltassunk szemüveget Spanyolországban, péntek délután 2-kor úgy, hogy szombat 10-kor el kell hagynunk a kempinget és húzni haza. Internet elő, fordító programban megkeresni hogy van spanyolul a szemüveg, majd hajrá google, mondj valamit. Mondta is, azaz inkább írta, hogy a közeli Reusban találunk optikust. Autóba be hárman, mert G mindenképp a délutáni animációs foglalkozásra akart menni, így őt ott hagytuk, és irány Reus. Megtaláltuk az optikát, amiről azt hittük az egyetlen a városban, ám ott az angolul nem beszélő eladó közölte, nem tudnak azonnal szemüveget készíteni, de mondott egy címet ahol biztosan tudnak segíteni. Ez a városka főterénél volt, hát nyomás oda. Igen, de még tartott a Siesta így ez az üzlet nem volt nyitva, környéken viszont láttunk más látszerész boltokat, menjünk akkor ezekbe, talán szerencsénk lesz. Kettőből kettő nem jött be, de a harmadikban felajánlották, hogy megvizsgálják a dioptriát, és aztán tudnak választ adni arra a kérdésre, hogy lesz -e azonnal szemüveg. Ez már több volt a semminél, hát belevágtunk. A gyors számítógépes vizsgálat után viszont sajnos azt közölték, hogy most nem tudnak ilyen lencsét szerezni, így csalódottan, de reménykedve mentünk a siestás üzletbe ami időközben kinyitott. Itt sem tudták orvosolni a problémánkat. Némi orrlógatás után javasoltam menjünk vissza az előző üzletbe és kérdezzünk rá, hogy kontaktlencse vagy valami egyéb megoldás nem jöhet -e szóba. Nagy szerencsénk volt, mert amint beléptünk az üzletbe jött elénk az egyik eladó (aki a szemvizsgálatot végezte), hogy de jó hogy visszajöttünk, éppen az ügyünkben telefonálnak és úgy tűnik mégis lesz lencse. Öröm, boldogság. Kell még egy alaposabb vizsgálat, meg persze keretet válogatni, úgyhogy M ott maradt, mi meg B-vel visszamentünk a kempingbe G-ért, aki már végzett az animációs programmal és a sátorban héderelt. Reusba való visszatérésünk után még várni kellett kicsit a szemüvegre, addig az egyébként szép kisvárosban sétálgattunk és hihetetlen, de egy kilométeres körön belül még legalább fél tucat optikai üzletet találtunk. Fel nem érem ésszel hogy él meg egy kupacban ennyi látszerész, de lehet, hogy a hullám biznisz bejön nekik.

Mindenesetre hála és köszönet a reusi La Creu Blanca üzletnek, mert segítőkészen, gyorsan és hozzáteszem reális áron megoldották a problémánkat.

Másnap tehát sátor bontás majd indulás haza. Ezt az utat már egyben nyomtuk le, sietni sem kellett, így még egy csendes kis francia városban megálltunk tankolni, és egy pizzát is betoltunk.

Ez volt az idei nyaralásunk igaz története, legalábbis a lényeg.