Tegnap volt az utolsó vizsga a nyelvtanfolyamon, holnap kiderül, hogy sikeresen abszolváltuk -e a 2.1 szintet és folytathatjuk -e a jövő héten induló 2.2-t. Néha elkeserít, hogy már mennyi ideje itt vagyunk és még mindig csak szavakat pakolok egymás után ha beszélni kell, néha el- eltalálva a helyes…
A sűrű múlt hetet sűrű e hét követi. A heti két nyelvóra mellett a babbelplus csoportban is pörögnek az események. Pénteken megvolt az első Artlekeno foglalkozás, kedden pedig a második. Sajnos a résztvevők lelkesedése úgy tűnik alábbhagyott, míg pénteken többek is gyerekeikkel együtt vettek részt a…
Nem maradt le senki semmiről, igazából most vasárnap van, de a következő kis esemény szerdán esett meg, ezért a dátum az alcímben. Az történt ugyanis, hogy szerdán délben amikor G-ért mentem az iskolába (szerdán ugyanis a helyi iskolákban csak délig vannak) a suli előtti, városi programokat hirdető…