Nem maradt le senki semmiről, igazából most vasárnap van, de a következő kis esemény szerdán esett meg, ezért a dátum az alcímben. Az történt ugyanis, hogy szerdán délben amikor G-ért mentem az iskolába (szerdán ugyanis a helyi iskolákban csak délig vannak) a suli előtti, városi programokat hirdető vitrinben felfigyeltem egy eseményre, melyet már korábban is nézegettem, és aznap éppen aktuális volt a dátum. A címe "Muziekdooswereld", ami az én fordításomban azt jelenti, Zenedobozvilág.

A Poezieweek (költészeti hét) keretében került megrendezésre ez a dolog a könyvtárban, amiről akkor még nem sok sejtésem volt, de a zenedoboz jól hangzott, a képen egy aranyos idős úr mosolygott, gondoltam egyet és megkérdeztem G-t, megnézzük -e. Ő nem mondott nemet, így otthon gyorsan előkészítettük még egy forgatható mutatókkal rendelkező kartonpapír óra alkatrészeit, mivel most az órát tanulják az iskolában, majd elindultunk. Ahogy beléptünk a könyvtárba, már a bejáratnál egy fiatal fiú és lány mosolygós párosa invitált minket a rendezvényre. Miután tisztáztam velük, hogy én egy kukkot sem értek flamandul és kértem őket biztosítsanak arról, hogy a gyerek jól fog szórakozni, beültünk a kicsi, de barátságos helyiségbe, ahol a középen ülő előadó bácsin és a keze ügyében lévő kellékeken kívül hat-nyolc félkörbe rendezett szék és két öregassszony, idős hölgy helyezkedett el. A bácsi lelkesen üdvözölt minket, így a későbbi félreértések elkerülése végett jobbnak láttam őt is idejében felvilágosítani, hogy "Ik begrijp het niet, maar mijn zoon ja", azaz én nem értek semmit de a fiam igen, nehogy későbbi csalódottságában, hogy nem látja a szememben az értelem szikráját csillogni, magában keresse a hibát. De a cinizmust félretéve, nagyon kedvesek voltak a jelenlévők, megkérdezték G-t hány éves, aztán a bácsi, aki egyébként Peter Holvoet flamand költő, aki elég ismert lehet, mert Wikipédia cikk is van róla, elkezdte a beszédét. Közben azért szállingóztak emberek. Bejött a két ajtónálló fiatal, majd megérkezett Jolanda, akit a BabelPlus csoportból ismerünk, és annyit tudok róla, hogy valami köze van a könyvtárakhoz. Később egy 10 éves forma kislány is leült mellénk, ő elég aktívan részt vett a műsorban, válaszolgatott a költő kérdéseire, de aztán tíz perc után távozott. A társasága által keltett űrt aztán középkorú úr töltötte be. Peter mindeközben mesélt, nagyon szépen, színesen, játszott mint egy színész, és a meséjét, játékát zenélő hógömbökkel, zenedobozokkal vagy éppen kis játékállatkákkal színesítette. Sajnos nem sokat értettem abból amit mondott, inkább csak az érzést vettem át. Mesélt az írekről akiknek a vérükben a muzsika, aztán valakik hajón vágtak neki a tengereknek borzalmas vihart átélve. Szó volt két barátról akikkel valami történt egy városban, majd egy szerelmes párról akik megint vízen voltak de ők csónakban eveztek. G-t valahol a mesék első harmadánál vesztettük el, de amikor már végképp nem bírtam nézni a gyötrődését ahogy fészkelődik a székén, és arra készültem, hogy elnézést kérve felálljunk, a bácsi megköszönte hogy eljöttünk, a szervező fiatalok pedig hosszasan mondtak nekem valamit, amiből, valamint a többi résztvevő szedelőzködéséből azt sejtettem, hogy ennyi volt az előadás, és most át kell adnunk a helyünket az utánunk érkezőknek. Tényleg nagyon jó volt ez, még sosem voltam ilyen költői esten, bár ez is délután volt, és annak ellenére, hogy mint mondtam nem értettem szó szerint mindent, azért azt hiszem a mondanivalót a szavak, a hangok és a muzsika erejéről, megértettem.

Otthon még összerkatuk G-nek az órát. Ennek a sztorija az, hogy mint írtam az iskolában éppen az órát tanulják, és ehhez készítettek papírból számlapot, amire két mutatót ragasztottak, amik fixen 3 órát mutatnak és nem mozdíthatók. Ő meg azt mondta nekem, nem érti, hogy miért nem csináltak olyat aminek forgatni lehet a mutatóját. Így hát itthon megcsináltuk.