Egy magyar család élete Belgiumban

Balgamagyar

Újra Belgiumban

2015. szeptember 20. - Műszaki

Szerda este visszarepültem Belgiumba. Megint érdekes volt a kontraszt, a magyar reptéren 25-30 fokban ültem a gépre, Charleroiban kellemes 16 fok várt. Egyébként nekem tényleg kellemesebb a hűvösebb idő mint a forróság. A repülőút valamiért most nagyon kényelmetlen volt, máskor simán alszok vagy csak bámulok ki a fejemből, esetleg a telefonommal ügyködök valamit. A hazaúton például az egyik nagyobb lélegzetű blog bejegyzést írtam meg, ami persze azóta sem került fel, mert még nem készült el teljesen. Most ennek a folytatása sem ment. A végén pedig már az egy helyben ülés is fájdalmas volt, pedig nem tudok róla, hogy aranyerem lenne. Persze az ablak mellett ültem, így felállni sem tudtam. Szinte sajnálom, hogy olcsóbb repülővel utazni mint autóval. Persze ha autóval mennék akkor meg azzal lenne bajom. Jó, ennyit a panaszokból nézzük a történéseket.

Másnap rendet tettem a dolgaim között, levelezéseket fűztem le dossziékba, átutalásokat intéztem stb. Továbbá írtam a Fővárosi Vízműnek, mivel az otthoni házunk csatorna bekötéséhez szükséges szerződés nem érkezett meg. Érdekes módon augusztusban valami történt, mindenki a menekülteket hajkurászta vagy mi, mert semmilyen számla, levél nem érkezett meg odahaza. Beszóltam érte telefonon, személyesen, semmi reakció, ezért írtam e-mailt is. Alig lett kész az általam 13 éve várva várt csatorna, az Önkormányzat máris a talajszennyezési díjjal fenyeget ha nem kötök rá azonnal. A vízmű meg nem küld szerződést. Gondoltam legyen nyoma, hogy nem rajtam múlik. Ez a hozzáállás egy érdekes kérdést feszeget bennem, amire szeretnék itt nyugaton választ kapni. Nemrég az egyik migrációval foglalkozó blogon (ha eszembe jut a címe esküszöm belinkelem) egy felhívás volt, mindenki írja meg miért ment külföldre és tervezi -e a hazatérést. Az egyik pályázó írásából ez a pár sor megragadta a figyelmem, ami valahogy így szólt: "Miért jó itt? Talán mert nem kell állandóan arra figyelni, mikor akarnak átbaszni?". Ezek után nem hiszem, hogy egyedül lennék azzal a problémámmal, hogy nagyon hosszú ideje már minden ügyemet úgy intézem mint egy sakkjátékos. Előre gondolva több lépést, vajon hol érhet majd támadás, átverés, hogy arra kellőképpen fel legyek készülve. Egy ideig szórakoztató volt ez, de ma már fárasztó. Szóval nagyon érdekel, hogy ez itt kinn hogy működik.

Gyerekek és iskola

Míg otthon voltam barátaim sokat kérdezték mi a helyzet a gyerekekkel. Szeptember 1-én elkezdték a sulit, ovit. B egy indiai tulajdonú nemzetközi suliba jár, ahol a gyerekek 99%-a indiai. Én gyerekkoromban a helyi cigány telep közelében nőttem fel. Tavasszal amikor elmentünk megnézni az iskolát és benéztünk az osztályokba bizony átfutott egy kis nosztalgia hullám rajtam. Kiemelem, nekem a cigányokkal egyáltalán soha semmi problémám nem volt, és ma sincs. Előbbi mondatokkal csak a külső megjelenésre akarok utalni és nem a viselkedésre. Különösen nem szeretném megbántani az indiai gyerekeket és azok szüleit, akik vagy keményen dolgoznak, vagy tudásukkal olyan pozíciót értek a munkahelyükön, hogy gyerekeik egy ilyen magán iskolába járhassanak.  De mégis szeretném ha a kedves olvasó el tudná képzelni, hogy ebben az iskolában egy osztályterembe belépve olyan kis arcok néznek ránk, mint egy nyírségi, szabolcsi kis falu egyetlen iskolájának valamelyik osztályában. B egyelőre évezi a dolgot, van neki egy, szerintem örökölt képessége, hogy igyekszik mindenben megkeresni a pozitívat. Amivel nagy küzdelem van, az a nyelvtanulás. Ebben erősen le van maradva a társaitól, így pl. a házi feladatok megoldása is rengeteg időt vesz igénybe. Tegnap beszálltam a harcba és a fizika feladatokat néztük át. Ebben az erő-ellenerő, valamint a súrlódás légellenállás témakörét fejtegetik. A magyarországi matek munkafüzetekben is volt pár olyan feladat, kérdés, amit felnőtt fejjel egyszerűen nem tudtam értelmezni. Ebben is van. Egy példa erre. A feladat kb,. így szól: a kerékpárversenyzők a nagyobb sebesség érdekében csökkenteni próbálják a légellenállásukat. A mondatokat kiegészítve írj példákat erre:

- Szűk ruhát vesznek fel azért mert .....

- Speciális sisakot használnak azért mert ...

- Tömör gumit használnak azért mert ...

Az én értelmezésemben tulajdonképpen megadták a választ, és az én mérnöki agyammal már csak annyi kiegészítést tudnék tenni, hogy .. ezzel csökkentik a légellenállást illetve a talaj súrlódást. Miért nem az a kérdés: Mit tehetnek a kerékpár versenyzők azért,  hogy gyorsabban haladjanak?

A matek egyébként egész jól megy, bár az első dolgozata nem lett fényes. Egyrészt vannak dolgok amiket otthon még nem tanultak, pl. törtek, tizedes jegyek. Másrészt ha a tanár a csúnya írását nem tudja elolvasni, akkor nem ad rá pontot. Ezt helyeslem, én is többször radíroztam már ki otthon is házi feladatát mert nem tudtam elolvasni. Közben van sok olyan dolog amit már tanultak, tegnap például a mértékegység átváltásokon nevetett, hogy itt ezek még ezt sem tudják. Elmagyaráztam neki, hogy nem nem tudják, csak itt ezt még nem tanulták és most tanítják.

G és az ovi

G-nek nagyobb falat az ovi. Ugyebár egy szót sem, illetve éppen egy-két szót beszél flamandul, így kellett egy idegen csoportba, idegen gyerekek és óvónő közé bekerülnie, ahol a szokások is mások mint otthon. Szegény azért igyekszik helytállni. Az első napokban én nem voltam itt, így csak beszámolókból tudom, hogy bizony néha elárulta, hogy a többi gyerek meglökdöste, hogy ezért félrebújt sírni. Aztán csütörtökön én vittem reggel és ott maradtam egy kicsit nézelődni. Reggel 8:15-től lehet vinni a gyereket az oviba, akkor nyitják ki a kapukat és 8:30-ig kell beérni. Ez idő alatt az udvaron vannak, majd megrázzák a csengőt, sorakoznak és mennek a terembe. Az utcáról több szülő is ilyenkor a kerítésen át nézi a gyerekeket, én is így tettem. A kölykök egy része kis csapatokban van, mások egyedül. G persze az utóbbi sorsra jut, mivel kommunikálni nem tud a többiekkel. Jól elvolt azért, a homokozó körüli beton parapeten egyensúlyozva járt körbe, míg egy korabeli kisfiú és egy kislány megállította, és valamit magyarázni kezdtek neki, közben azt mutogatva, hogy szálljon le. Én legalábbis így értelmeztem a mozdulatot. Ő csak állt és rázta fejét, mivel nem értette mit akarnak, erre a kisfiú lelökte. G már edződhetett a korábbi napokban, mert nem lökött vissza, nem ment el sírni, csak arrébb ment. Sajnáltam szegényt. M itthon többször fejtegeti, hogy az óvónő miért nem segít többet. Erre nekem az a teóriám, hogy az óvónő sem lehet könnyű helyzetben, hiszen adott egy gyerek aki semmit nem ért abból amit mond neki, mit tudna vele kezdeni. Persze tekinthetné szakmai kihívásnak is a szituációt. Azt sem igazán tudjuk, hogy a többi gyerekkel mennyire beszélték meg G speciális helyzetét. Én azt gondolom az eddig hallottak alapján, hogy nem nagyon foglalkoznak azzal, hogy ez egy egyedi eset és másként kellene kezelni. G itthon ugyanúgy nem mesél semmit a napi történésekről, ahogyan otthon sem mesélt soha, így ebből nem leszünk okosabbak. Én igyekeztem tanácsokkal ellátni. Megmutattam neki, hogyan tud kitérni egy lökdösődő gyerek elől, és javasoltam próbáljon meg a normálisabb gyerekekhez közeledni, úgy hogy pl. a játékok, tárgyak neveit megkérdezi tőlük. Egy olyan játékot is kitaláltam, hogy ha megtanul valamilyen új flamand szót azt felírjuk egy füzetbe és 10 centet ér, amit majd beválthat igazi pénzre így lehet zsebpénze. Majd meglátjuk mi lesz.

Mindennapok

Tegnap bevásárlás volt. A kerékpárokat turbóztuk fel kicsit. B-nek vettünk kosarakat előre és hátra, hátulra jó nagyot, amiben az iskolatáskáját tudja kényelmesen vinni. G-nek és nekem meg egy vonórudat, amivel hosszabb túrák alatt összekötöm a kis biciklijét az enyémmel, így neki nem kell tekernie. Fel is szereltem és este tartottunk egy próbát. Mivel hoztam neki otthonról lámpákat is, ragaszkodott hozzá, hogy sötétben tekerjünk. A szokásos kört róttuk le Reet felé, kicsit bekalandozva a szántóföldek irányába, ahol aztán tényleg sötét volt. A vonórúd próbája nem volt sikeres, még állítani kell rajta, mert folyton elforgatta az ülésemet, aztán meg ferdén állt az egész bicaj, mármint a kicsi. Ma megcsinálom.

IGAZSÁGTALANNAK TALÁLJA, HOGY MÁSOK HELYETT FIZET?

Csak annyit akar a fűtésért fizetni, amennyit valóban elhasznál?

www.hodijelosztas.hu
süti beállítások módosítása