Egy magyar család élete Belgiumban

Balgamagyar

2016.01.31 - Vasárnap

Heti összefoglaló

2016. január 31. - Műszaki

Na kérem tisztelettel, eredményes hét áll mögöttünk sok szempontból is. Volt adminisztrációs eredményünk, műszaki eredményünk és demográfiai eredményünk is, pontosabban az nem a miénk de mi is örülünk neki. Haladjunk szépen sorban.

Belga egészségügy..

Volt már róla szó, hogy G-t elvittük orvoshoz majd vérvizsgálatra is egy hosszú ideje nem múló légúti panasz miatt. Azt talán nem említettem meg, hogy a kezelések eredményre vezettek, mert a lassan egy éve tartó köhécselése megszűnt, sőt most mintha izmosabb lenne az immunitása, mert volt már egy-két olyan reggel, hogy erős köhögéssel ébredt, de bodza tea és vitaminok elegendőek voltak ahhoz, hogy ne alakuljon ki komolyabb megbetegedés. Talán itt a betegségek sem támadnak annyira intenzíven mint odahaza, mert mióta itt van csak egy pár napot hiányzott, azt is egy olyan hasmenés miatt amit talán még otthon szedett össze.

Na vissza a témához. Az egészségügyi biztosítással még csak ismerkedünk, így alakult ki egy helyzet, ami a héten megoldódni látszott. M-nek van egy biztosítása egy Partena nevű biztosítónál. Ez érvényes a gyerekekre is, és majd előbb-utóbb rám is de az még folyamatban van. Amennyit előzetesen tudni véltünk a rendszerről az a következő:

1. Az orvosnál ki kell fizetni a teljes díjat (ez a gyerekeknél 35 Euró körüli összeg volt eddig), majd a kapott számlára ragasztani egy matricát, abból a rengetegből amit a Partena küldött korábban, és a számlát postázni feléjük. Ez alapján ők az összeg egy jelentős részét visszautalják.

2. Kórházban alapvetően nem kell fizetni semmit. Ha van biztosításod akkor utólag számlázzák ki az ellátás díjáénak rád eső részét, a többit a biztosító fizeti.

3. Gyógyszertárban eleve csökkentik a gyógyszer árát azzal a résszel amit a biztosítód fizet, így neked már csak a saját részed kell fizetni.

A mi esetünket bonyolította, hogy a biztosító elég lassan dolgozott, így amikor elkezdtük G-vel a procedúrát, akkor még nem volt benne a rendszerben, nem voltak matricák és igazolványa sem, így az orvosnál, a gyógyszerárban és  a kórházban is a teljes összeget be kellett fizetni. Később megjöttek a matricák, meg az igazolványaik így M intézte is az ügyeket azonnal. A gyógyszertári és az orvosi számlák kézben voltak, azokat tudta postázni. A kórházban a helyszínen csak egy befizetési bizonylatot nyomtattak ki, no meg a bankkártya visszaigazolás volt nálunk, a számlát csak  egy-másfél hónap múltán postázták ki. Erre is rákerült akkor a matrica és ment a Partenához. Teltek múltak a napok, majd M azt látta, hogy az orvosi költségek visszatérítése megérkezett a számlájára, de a kórházi és a gyógyszertári nem. Írt a társaságnak e-mailt, mellékelve a bizonylatok másolatait, hogy ugyan mondják már el mi a gond. A biztosító erre azzal reagált, hogy ők a kórháznak fizetik az oda járó részt. Válaszolt nekik, hogy a kórház már megkapta tőlünk a teljes összeget, nekik ugyan nem jár semmi, ellenben nekünk igen, valamint ugyanez a helyzet a gyógyszerárral is. No erre ismét írtak valamit, hogy akkor viszont nem jó számlákat küldtünk be, és leírták miket kérnek. M el is ment a gyógyszertárba, ahol kiderült, valóban két nyugtát adtak, de akkor S.P. - az egyébként nagyon kedves hölgy aki kiszolgált minket - sem tudta megmondani pontosan  mi a teendő. Tehát most megtudtuk, nem a megfelelő számlát küldtük el. Korrigáltuk. Ezután irány a kórház. Ott pedig az derült ki, hogy ők a megküldött számla aljára (tegyük hozzá a számla természetese flamandul van) odaírták, hogy adjuk meg a bankszámla számunkat. Mint most kiderült, ezt azért írták oda, mert ők fogják nekünk visszautalni a többlet befizetést. Helyben ár is írtuk egy számla másolatra az adatokat, most várjuk a visszautalást.

Tanulság: a rendszer működik, de a tájékoztatáson lenne még mit csiszolni. 

Műszaki eredményeink

Múlt héten írtam, hogy a monitorom elsötétült. Egy 17 colos Prestigio P1710-ről beszélek, amit kb. 2011-ben vettem használtan 15.000 Ft-ért. Most szintén használtan találtam a magyar hirdető oldalakon 5-8.000 Ft körüli árakon. Elgondolkoztam persze új vásárláson is, amit 29.000 Ft-ért tehettem volna meg, igaz ez már 19 colos HDMI felbontású, de sajnáltam ennyi pénzt kiadni úgy, hogy tudtam, a monitor nem halt meg, csak nincs világítása. Szétszedtem tehát, nézegettem a panelt, keresgéltem a neten, és végül arra jutottam, hogy vélhetően a panelon lévő 470 mF kondenzátor mehetett tönkre. Erre utalt az, hogy a kondenzátor enyhén púpos volt, valamint ahány témába vágó fórumot találtam, az ott értekező műszerészek mindegyike azzal kezdte a hozzászólását, hogy a kondikat cseréld ki. Jó, de honnan vegyek itt Belgiumban kondenzátort, amikor még egy barkácsboltot sem találtam, nemhogy mikroelektronikai alkatrészeket árusító üzletet. Keresni kezdtem hát a neten és kondenzátor címszóra előjött a conrad.be. Ez jó, mert őket ismerem, Budapesten többször is vásároltam már az Oktogon közelében lévő boltban. Azt nem tudtam, hogy ez nemzetközi cég, de most jó hír volt. Keressük meg hát az üzletüket. Böngészem a weboldalt (flamand persze), de sehol nem találok címet, csak egy központi postacím volt megadva, de az is egy postafiók, oda hiába megyek. Jó, hát akkor rendeljünk online. Rákerestem a kondira, volt is bőven választék, így egy 0,29 Eurót érő Panasonic gyártmányt választottam, ez volt is raktáron. Itt jegyezném meg, hogy hasonló paraméterű kondit találtam náluk több ezer Eurós áron, igaz az nem volt készleten. El nem tudom képzelni mit tud az a kondenzátor ami egy autó árába kerül. Szóval berendeltem három darabot, mert mi van ha elrontok valamit a beforrasztásnál (el is rontottam). Ez került 87 centbe azaz 0,87 Euróba. Keresem az átvételi módoknál a személyes átvétel lehetőséget, nincs. Akkor marad a kiszállítás. Görcs a gyomorban, mert ugyanekkor kerestem táblaüveget is ahol a 7 Eurós 25x169 cm-es üvegtáblát 35 Euróért szállítják ki. Szerencsére ott van személyes átvétel, amiért csak oda-vissza 100 km-t kell autóznom, de az még mindig olcsóbb. Lesem tehát, hogy mit kell majd fizetnem a 3 db kondenzátoromért, ami kb. egy fél gyufásdobozba befér. Nincs szállítási díj. Intézem a fizetést, az automata válaszoló megköszöni a rendelésem, a szállításról majd értesítenek. Rövidre zárva a folyamat leírását, pénteken kaptam értesítő e-mailt a szállítótól, hogy másnap hozzák a csomagom, legyek otthon. Meg is jött a csomag tegnap, no comment, mutatom a képet.

20160131-img-01.jpg

Pirossal karikáztam, mi volt a dobozban (persze szépen becsomagolva, törésgátló habgolyók közé). Nem túl energia- és költséghatékony kiszolgálás, de panaszra nincs okom, mert számomra nagyon kényelmes volt. Végül helyére került a kondi, és jött a próba. Nem működött. Vakarózás, elmélkedés, kondi újra forrasztása, okoskodás. Megmértem a panel betép csatlakozót is, de ott minden rendben volt, tápfeszültség, és az indító jel is megvolt. Több helyen olvastam, még, hogy ezeken az áramkörökön biztosíték is van és az is kiolvad ilyen hibák esetén. Keresem, de persze ezen nem úgy néz ki egy biztosíték, mint egy nagyobb panelen ahol az autóknál is ismert üvegbiztosítékok vannak. Annyit tudtam, hogy valamelyik olyan elem lesz az, ami ellenálláshoz vagy diódához hasonlít. Azt is sejtettem, hogy a betép csatlakozó körül kell legyen, sőt ott láttam is egy F1 jelű alkatrészt amit már joggal véltem a biztosítéknak (fuse=biztosíték), de a gyanúnál több kellett. Végül itt is a világhálón találtam meg a megoldást. Egy fórumon valaki linkelte egy laptop alaplap képét, mely nagyobb betáp feszültséget kapott a kelleténél. Itt jól látszott egy ugyanilyen, szintén F jelű alkatrész, melyre a hozzászólók egyértelműen biztosítékként utaltak. Ezután kimértem az enyémet, és szakadást mutatott. Mivel ilyen biztosítékom úgy általában nincs itthon, így maradt a kézenfekvő megoldás, patkolni. Hozzáértők most felszisszennek. Igazuk van, de mentségemre annyit elmondok, nem százas szeggel hidaltam át az elemet. Egy sodort vezetőből kiszedett elemi szálat forrasztottam keresztbe a biztosíték lábai között. Véleményem szerint szükség esetén ez is el fog olvadni. Következő próbánál már szépen működött is a monitor. Öröm!

20160131-img-02.jpg

A sikeres javítás még egy reményt ébresztett bennem. B korábbi laptopja, egy tápegység hiba következtében kapott némi túlfeszt. Akkor szétszedve nem láttam rajta égési nyomot, így most bizakodom, hogy ott is egy hasonló biztosíték ment tönkre, így ha azt megtalálom és cserélem azt is helyreállíthatom. A gép persze már Magyarországon van, de jövő héten iskolai szünetre hazaviszem a fiúkat, így meg tudom nézni.

Demográfiai eredmény...

Egyik unokatestvéremnek a héten született meg első gyermeke egy kislány. Ebben a családban ez az első unoka is, már ami a rokonság rám eső részét illeti, az anyuka oldaláról nincs információm, így hatalmas lehet az öröm. Az unokatesós Viber csoportban naponta publikálnak képeket a piciről, melyet a lány unokatesók lelkes "Jaj de édes! De gyönyörű!" hozzászólásokkal reagálnak le minden esetben.

Egyebek...

Hiányzik a macska. No nem a fene nagy állatszeretetem miatt. Az ok ennél sokkal prózaibb, tegnap a garázsban egeret láttam. Elkezdtem tehát a harcot. Sajnos a tuti egérfogóim amelyekkel tavaly télen egy hét alatt egérmentesítettem a pincét nincsenek itt, így elmentem vásárolni egyet. Természetesen a legolcsóbb a hagyományos csapós fogó volt. Ezt nem tartom túl hatékonynak. Ezen kívül csak élve elfogós csapdák voltak, de én nem akarok vacakolni az egér biztonságos távolságba történő elszállításával, agyoncsapni meg sajnálom. Szóval vettem egy ilyet, és próbálom. Eddig annyi történt, hogy a köré helyezett dió darabokat az egerem gondosan elvitte, picit még a csapdát is arrább mozdította, de a csapdában lévőhöz nem nyúlt. Ma szerény eszközeimmel, egy joghurtos doboz, egy lécdarab, B szétfűrészelt kerékpár lakatjából kimentett acéldrót és némi szigetelő szalag segítségével összeállítottam egy olyan csapdát amit otthon is használok. Remélem ez hatékonyabb lesz. Ha nem akkor két hétig dőzsölhet az egér, de aztán hozom a szuperfegyvert Magyarországról. 

M a hétvégén dolgozik, mármint benn a gyárban, mert rendszert élesítenek be, így újra önellátóak lettünk a fiúkkal. Éhezni azért nem fogunk. Tegnap brassói volt és a tegnapelőtti krumpli levest ettük meg, ma ezt a kolbásszal átszúrt karajt csináltam sült krumplival és tegnap készült paradicsomlevest ettük előtte.

20160131-img-03.jpg

Kell még valami vacsorára, meg holnap ebédre.Csirkecombot vettem ki a fagyasztóból. Ja és mivel M elvitte a kocsit, így ma biztos nem vezetek, hát behűtöttem pár doboz Jupilert.

IGAZSÁGTALANNAK TALÁLJA, HOGY MÁSOK HELYETT FIZET?

Csak annyit akar a fűtésért fizetni, amennyit valóban elhasznál?

www.hodijelosztas.hu
süti beállítások módosítása