Egy magyar család élete Belgiumban

Balgamagyar

Az élet apró örömei

2017.06.29 - Csütörtök

2017. június 29. - Műszaki

Igen, az van, hogy az életben vannak pici dolgok aminek örülni kell. Ezeket nehéz észrevennie egy olyan sok tekintetben maximalista embernek mint amilyen én is vagyok, mert nekünk ami jó, az természetes és csak arra koncentrálunk amin javítani kell. Amikor meg nem sikerül tökéletesre valami, akkor hosszú ideig le vagyunk törve miatta. Közben meg rá kell jönni, hogy amikor pl. óriás vállalatok megélnek abból, hogy félig kész dolgokat adnak el amit aztán egyfolytában frissíteni kell, akkor számít -e ha egy műszaki számításban egy pár tizeddel eltérő eredményt kapunk attól mint amit szeretnénk. Na jó, talán egy űrhajó, repülőgép tervezésénél igen. Bár szerintem ott is játszik a biztonsági tényező ezért inkább túlméreteznek. Egyik megbecsült kollégám mondata jut ilyenkor eszembe: "Jó lesz az, nem lőnnek azzal nyulat". Nézzük tehát azokat a dolgokat amik mellett csak elmegyünk, pedig meg is lehetne állni és rácsodálkozni.

Saját gyártású túró

Magyarországon természetes, hogy az ember ha túrós tészát akar enni, akkor elmegy bármelyik boltba, megvásárol 25 dkg tehéntúrót úgy 280 Ft-ért, egy kis szalonnát, tejfölt, tésztát, majd otthon percek alatt összerántja az ételt. Mit tehetsz azonban egy olyan országban, ahol van ezerféle sajt, jó pár fajta joghurt, de sem a tejfölt, sem a túrót nem ismerik, de legalábbis nem gyártják. Két dolgot. Vagy lemondasz a túrós csusza örömeiről vagy segítesz magadon. Én utóbbit tettem. Vettem két liter tejet, készítettem 30 dkg túrót, meg egy kis tejfölt, elővettem ez otthonról hozott csusza tésztát (ha nagyon akarok ezt is tudok csinálni), a bacon-t szerencsére itt is fogyasztják, és lett belőle ez itten.img01.jpgNem kell megijedni, ez csak az én ebéd adagom, a többit a hűtőben tartom. A túró készítése amúgy nagyon egyszerű. A nyers, jó zsíros tejet befőttes üvegekbe töltöm és két napig kinn hagyom a konyhapulton, így lesz aludt tejem. A tetején lévő zsíros rész (kb, 1 cm vastag réteg) a tejföl, ezt lekanalazom és elteszem egy másik üvegbe. A maradékot átöntöm egy lábasba és szép lassan, 40-50 °C közötti hőmérsékleten egy-két órán át melegítem. Így szépen kiválik a túró, amit leszűrök egy sűrű tésztaszűrőn, hagyom kicsöpögni és kész.

Gabona mező 

Eddig még sehol sem láttam Belgiumban gabona mezőt. Ami föld terület van, az vagy kaszáló/legelő, vagy kukoricaföld, amin sosem érik be a termés. Erre a minap bicajozás közben ez vettem észre. Ráadásul itt elég sűrűn, mondjuk úgy havonta 2-3 alkalommal eltekerek, de csak most tűnt fel. Igaz elég zöld, miközben Magyarországon már fenik a kaszát az aratáshoz.img02.jpgNem értek hozzá, hogy ez most búza, rozs, árpa, vagy trikitálé, de mégiscsak üdítő látvány. Mondjuk nincs közte pipacs, sem búzavirág, de azért jó ránézni. Mint ahogy erre a fűnyíró gépre is amit ma futás közben örökítettem meg.img03.jpgS amúgy ez a jószág odajött hozzám.img04.pngHétvégén fúvószenekar koncerten voltunk. A főtéren adta évadzáró hangversenyét városunk fúvószenekara. Mivel ifjúkori kötődésem miatt (én magam is évekig játszottam egy ilyen zenekarban klarinétosként) vonzódom a műfajhoz, így evidens volt a részvételem, a család meg mit tudott tenni, jött velem. A koncert nagyon hangulatos volt. A legtöbb ember szerintem ha egy ilyen zenekart lát, akkor rögtön a Radetczky Mars, vagy a Rákóczi Induló dallamait hallja a fejében, főleg ha van még fogalma az úttörők 12 pontjáról. Viszont ezek a zenekarok nem csak indulókat tudnak játszani. Itt például sikerfilmek zenéi (Karib tenger kalózai, Trónok harca), vagy animációs filmek dallamai (Hihetetlen család, Frozen) szólaltak meg.img05.jpgimg06.jpgAz egyes darabok között pedig a helyi ütős együttes is bemutatkozott, a képen a teljes létszám.

Álljunk meg tehát néha és csodálkozzunk rá a dolgokra, és ha valaki megszól ezért akkor jó hangosan küldjük el a ..csába. :-)

süti beállítások módosítása