A Pünkösd előtti hosszú hétvégén, mivel itt az is hosszú hétvége volt, az autót kipróbálandó, meg amúgy is régen utaztunk már, M leszervezett egy pár napos kirándulást Németországba a Fekete Erdő vidékére. Kis magyarázat a hosszú hétvégére. Ebben az országban, ha egy nemzeti ünnep hétvégére esik, akkor ez nem vész el, hanem az éven belül bármelyik munkanapon felhasználható. Így mivel itt május 5. (csütörtök) Krisztus mennybemenetele, ünnepnap, hozzácsapva az elmaradt május 1-et máris adódott a négy napos pihenő.
M tehát már előre szállást foglalt Lauf település egyik családjánál a booking.com-on, így csütörtök reggel elindulhattunk. A kb. 500 km-es távot jó ütemben tettük meg, az autóval minden rendben volt, 6. sebességben tempomattal nagyon kényelmes volt vezetni, és alig fogyasztott valamit. Tetszik benne az is, hogy 6.-ban 120-130 km-es sebességnél még mindig gond nélkül gyorsul tovább, lehet vele előzni, ha szükséges. Reggel fél kilenc körül indultunk, és fél háromra szerettünk volna érkezni, de az utolsó 150 km-en egy útépítés jelentősen lelassított, itt 2 km-t 1 óra alatt tettünk meg. Végül úgy délután fél négy körül érkeztünk meg a hegy tetején lévő vendégházba ahova szőlőültetvények között kanyargó szűk úton kellett felmenni. Bepakolás után gyönyörködtük kicsit a látványban (Schőne Panorama), majd egy rövid sétára indultunk a környéken.
Másnapra hosszú utat terveztünk, ugyanis ha már Fekete Erdő, akkor adott volt gyerekkorunk egyik kedvenc sorozatának, A Klinika (Die Schwarzwaldklinik) forgatási helyszínéül szolgáló épületének, a főszereplő Brinckmann professzor házának, visszafelé pedig Németország legnagyobb vízesésének meglátogatása. Ez az út autóval 390 km-es távot jelentett, így reggel 8-kor már úton voltunk. Mivel a németeknél is hosszú hétvége volt, így ahogy számítani lehetett, már az első pár tíz kilométeren torlódással találkoztunk az autópályán, és bármelyik rádió műsorát hallgattuk is, a közlekedési hírek rendre csak a „zwei kilometer stau” „ fünf kilometer stau” és hasonló felsorolásokból álltak. Így az első stau alkalmával kivettem a GPS-ből az autópályák tervezését, és a hátralévő utat a völgyben, települések között kanyargó főúton tettük meg.
A klinika sorozatot az 1980-as évek végén játszotta a magyar televízió, és korának egyik legsikeresebb sorozata vált belőle. A történetben egy hegyvidéki klinika dolgozóinak illetve a környék lakóinak mindennapjaiba kapunk betekintést, persze az ilyenkor elengedhetetlen szerelmi szálakkal és egyéb bonyodalmakkal tarkítva. Egy bizonyos, ez minden kedd este odaszegezte a nézőket a TV készülékek elé, és állítom az akkor is így lett volna, ha nem csak két csatorna műsora közül lehetett volna választani.
A sorozat külső helyszínéül választott, és a főcímben is megjelenő épület Glottertalban található. A kis település főutcáján, a strand mellett érdemes parkolni, innen csak körülbelül 1,5 kilométeres könnyű sétát jelent eljutni az épülethez. A területen egyébként jelenleg is kiterjedt egészségügyi központ működik, ennek egyik része a híres épület, melyhez vagy aszfaltozott úton vagy szép túraösvényen is elsétálhatunk. Mi az ösvényt választottuk, ami egy kis patakot többször keresztezve, végül a kórház kertje felől, az épület mellett vezet minket a képernyőről ismert főbejárat elé.
A felirat a mai napig hirdeti a sorozat címét. Elkezdtem újra megnézni az epizódokat, és az biztos, hogy az első évadban még nem ez a tábla állt a bejárat fölött, de találtam a neten olyan képeket is, amelyeken már ezzel a betűtípussal, viszont nem ezzel a színnel jelenik meg a felirat. Készítettem távolabbi képeket is, melyekről jobban felidézhető az egykori főcím.
Az előtérben egy bizonyos pad, amely több netes leírás szerint szerves része volt a cselekményeknek, és bár erről valami nekem is rémlik, az első évad 6. részéig ennek még semmi jele. Az megfigyelhető, hogy a forgatások óta eltelt közel 30 év alatt az épület előtti dombon a növényzet bizony teret adott magának. Másik érdekesség, hogy a sorozatban a klinika, mint általános kórház jelent meg, kezeltek ott végstádiumban lévő rákos beteget, operálták autóbaleset sérültjeit, vagy éppen vakbelet, ma azonban vélhetően ideggyógyászati panaszokkal lehet bejutni a falak közé. Erre utalnak többek között az alábbi fotón látható rácsok, melyek az egyik emeleti ablakról készültek. A fotót egyébként a telefonom optikája elé helyezett távcsövön keresztül készítettem, ezért a furcsa alakzat. Több ablakot is megnéztem a távcsővel és máshol is láttam rácsokat.
A padnál elfogyasztottuk az ebédünket, G lefotózta a számára egyetlen értékelhető momentumot (és itt nem az ujjára gondolok), és továbbindultunk a második mai célpont, a Brinckmann ház felé.
A professzor egykori lakóhelye Grafenhausenben található és egyébként egy Hüsli néven működő néprajzi múzeum. Ez a helyszín amúgy jó 60 kilométerre van a klinikától, bár a sorozatból ez nem jött le, hogy szegény professzor ennyit ingázik nap mint nap. A fából épült ház, egykori lakója, Helene Siegfried-Aichele 1966.-ban (99 éves volt akkor) bekövetkezett halálát követően nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. Az épületben korabeli bútorokat, használati tárgyakat láthat az érdeklődő. Számos berendezési tárgy (pl. a nappaliban található zöld cserépkályha) a sorozatban is megfigyelhető. Hiányoztak az erkélykorlátról a muskátlik, és a fából ácsolt terasz helyén is csak murvával szórt terület van, de azért érezhetően mégiscsak ez volt az a hely, ahova, ahogy M mondta Udo Brinckmann befarolt a kabriójával.
A városka parkolójában még egy érdekes dolog keltette fel a figyelmünket, amire eddig még nem láttam példát. A járda mellett az információs iroda tövében egy kiszuperált hűtőszekrény élete vett valamikor új fordulatot azzal, hogy irodalomszerető kezek könyvszekrényt kreáltak belőle. A hűtőszekrény szabadon nyitható, a könyveket bárki olvashatja, majd ha végzett vele visszaviszi. A képet árnyalja kicsit, hogy mellette rögtön egy cigaretta automata van, de hátha a dohányosok is szeretnek olvasni.
Szintén itt történt meg az az esemény, amely újabb megerősítést ad számunkra a most már lassan másfél évvel ezelőtt meghozott döntésünket illetően. G egyre jobban érti a flamand nyelvet, sokszor előfordul, hogy hallom, miközben egyedül játszik flamandul kommentálja a cselekményt. Amikor megérkeztünk Németországba azzal biztattuk, bátran beszéljen flamandul, mert azt itt megértik. Arra alapozzuk ezt, hogy a német és a flamand nyelv szókészletében elég sok a hasonlóság. Ahogy a fogorvosom megfogalmazta, a holland (flamand) nyelv akkor keletkezett, amikor egy részeg angol tengerész németül kezdett beszélni. Amikor megálltunk a parkolóban, feltűnt ez a kis turista iroda és/vagy ajándékbolt, és felmerült bennünk, hátha kapnánk ott egy fagyit. Az évszakhoz képest kimondottan meleg idő volt, ragyogott a nap és azt hiszem 20 fok felett volt a hőmérséklet is, így jól esett volna egy kis hűsítő. A kirakatot kémlelve, a bejáraton kukucskálva azonban nem láttuk nyomát fagylalt, vagy jégkrém árusításának, G pedig nagyon követelte a beígért édességet, így előre küldtük a boltba, kérdezze meg van –e nekik. Mi lassabban követtük, de már az előtérből hallottuk amint társalog a pult mögött ülő egyik hölggyel, aki később elmondta, hogy nem teljesen értette mit kérdezett a gyerek, de mintha fagyit keresett volna. Lelkesen bólogattunk, hogy akkor bizony pontosan értette őt, és örömünk akkor teljesedett ki, amikor kiderült, valóban kaphatunk jégkrémet náluk. Egyébként G hasonlóan jól elboldogult a szállásadónk anyukájával/anyósával és a férjével is. Előbbivel egyik reggel a macska által szabadon engedett egeret kutatták az esővíz csatornában, míg utóbbi a pajtában álló teherautóval vitte egy kört az udvaron.
Grafenhausen után hazafelé véve az irányt már csak Triberg maradt hátra a napi programból. Ebben a szép kis városkában található Németország legnagyobb vízesése. Ez a 163 méteres szintkülönbséget jelentő csoda persze nem egy, hanem több egymást követő zuhatagból áll. A Gutach folyó hatalmas gránitlépcsőkön keresztül zuhan a Schönwald-fennsíkról a Triberg település kellős közepén nyíló, erdővel borított völgykatlanba. A vízesés környékén jól kiépített útvonalon lehet közlekedni, a folyócska fölött szép, fából ácsolt hidak vezetnek át, pihenésre alkalmas padok is vannak, valamint játszótér, WC. Természetesen a belépésért fizetni kell, de ha elég későn ér oda az ember, akkor már zárva van a pénztár, bemenni viszont ekkor is akadálytalanul lehet. A túrán több ösvényt is választhatunk érdeklődésünk szerint. Mi a képen látható legfelső parkolóban hagytuk az autót, innen sétáltunk le a szürke ösvényen a pénztárig, majd a sárga utat követve, ami beletorkollik a pirosba, le a városig, majd ugyanott vissza.
Nem a legjobb beállítás, de itt látható a legtöbb vízlépcső.
A vízesés mellett érdemes még a növényeket is megfigyelni. Érdekes kompozíció például ezen a nagy sziklán egyensúlyozó fenyők csoportja.
Akik közül a győztes, aki majd lelöki a többieket, néhány tíz év múlva majd a sziklát is maga alá gyűri.
Másnapi programunk a túrázás jegyében telt. Célpontunk a szállásunktól 7 kilométernyi távolságra lévő Mummelsee volt, ami, bármit is jelentsen a neve, nem más mint egy hegy tetején lévő csónakázó tó. Mivel az előző napok korai ébredése jelentősen túllépte M szabadnapokra vonatkozó tűrőképességének határait, így kijelentette nem hajlandó időre kelni. Ennek megfelelően 11 óra után vágtunk neki a 2x7 km-es távnak. Az indulás előtt, a szállás gyengécske internetét használva, telepítettem a telefonomra a Locus nevű, túrázáshoz ajánlott navigációs alkalmazást, és az aktuális térképekkel valamint a C:geo programmal felszerelve elindultunk. A terv szerint útközben egy-két geoládát is fel szándékoztunk kutatni, így az irányt ennek megfelelően határoztam meg. Az út során igyekeztem a lehető legrövidebb távokat kijelölni, így esett meg, hogy egy helyen a gazdasszony zavart vissza minket az útra, amikor már a háza melletti jó hektáros legelő közepén jártunk (talán migránsnak vélt minket?), vagy előfordult, hogy 20-30 méteres szintkülönbséget másztunk meg azért, hogy az addig járt útról áttérjünk egy olyanra, amely kevesebb kanyarral éri el a célunkat. Az első 3 km után G nyafogni kezdett, hogy fáradt és nem bírja tovább, ezért megálltunk ebédelni, majd megállapodtunk, hogy jobb, ha visszafordulunk. A szendvicsektől erőre kapva aztán úgy határoztunk, hogy folytatjuk együtt az utat, ha kell lassabban, sűrűbb pihenésekkel, a céltól azonban csak én és B jövünk haza gyalog, és autóval megyünk vissza a többiekért. G viszont annyira összekapta magát, hogy innentől ő vezette a menetet, közben be nem állt a szája annyit beszélt. Így érkeztünk meg tehát az 1080 m magasságban lévő tóhoz. A környék szépen ki van építve, nagy parkoló, hotel, ajándékboltok és persze maga a víz. Ha már itt jártunk ettünk egy fekete erdő tortát, és vizibicikliztünk is fél órát. Számunkra ennek is szokatlan megoldása van. A jegyet a hotel ajándékboltjában kell megváltani, majd kisétálni a stégre és egy szabadon lévő vagy épp visszahozott járművet elkötni és használni. Ha letelt a kifizetett idő szépen vissza kell vinni a helyére. Mindeközben sehol egy árva lélek, aki felügyelné az egészet, minden az emberek becsületére és felelősségére van bízva.
Körülbelül egy órát töltöttünk el itt, és a már említett foglalatosságok után természetes volt, hogy végigjárjuk az ajándékboltok sorát is. Ezekben is a mindenhol megszokott portékák várták, hogy valaki megvegye őket. Engem leginkább az gondolkoztatott el, hogy a bicskás szekcióban egy egyszerű fa nyelű, és még nem is kimondottan tetszetős bicskáért 75 Eurót kértek. Mi a csoda kerül azon a késen 75 Euróba, ezt sohasem fogom megtudni. Persze ugyanolyan képtelenség, hogy 8 Euróért árulták azt a sárga gumikacsát, amilyet most hétvégén 1 Euróért vettünk meg G-nek az egyik itteni boltban. A fiúk végül beérték egy-egy faragott, lakkozott túrabottal, és így már G is lelkesen vállalta a haza utat, tehát együtt indultunk vissza a szállásra. Mivel innen már jórészt lefelé kellett haladni, szépen hazaértünk este 9 órára. A mozgalmas napnak ezzel nem volt vége, mert még megsütöttük M előző napon vásárolt születésnapi tortáját, és csak ezután tértünk nyugovóra.
A másnap már kizárólag a hazautazásról szólt, reggel összepakoltunk, elköszöntünk a háziaktól és elindultunk. Visszafelé akadálymentes úton érkeztünk el egészen Brüsszelig, ahol a belga hosszúhétvégések áradata miatt kavarogtunk kicsit, mindenféle kerülőket keresve. Közben rácsodálkoztunk, hogy az autó hőmérője szerint odakint 26 fok volt. Mint később megtudtuk ezen a hétvégén Belgium volt Európa legmelegebb országa.
