Egy magyar család élete Belgiumban

Balgamagyar

Még sehol sem vagyok

2015. július 10. - Műszaki

Amint az korábban írtam számos feladatot szeretnék még elvégezni az utazás előtt, de lassabban haladok mint szeretném. A munkák nem fogytak hanem gyarapodtak, a ház körüli feladatokhoz pedig még hozzá sem tudtam fogni.Ez pedig mérhetetlenül bosszant. De akárhogyan is keresem a megoldást, nem találom. Utálom, hogy mindig hagyom összecsapni a fejem felett a hullámokat.Ezt írtam egy héttel ezelőtt. Azóta pár dolog normalizálódott. A határidős munkák egy része elkészült, egy részét újratárgyaltam a megbízókkal, egy részét visszamondtam. Az autó elment a szervizbe ahol majd vizsgázik. A házat meg csinálgatom, viszont a műszaki vezetőmmel való konzultáció után megállapítottuk, hogy nem sürgős a használatbavételi engedély megszerzése, mert ha az építési napló le van zárva, akkor az építkezés befejeződött. Az adminisztráció meg majd meglesz.

Közben az autó ügyében az is felmerült, hogy hogyan lehet majd külföldön magyar rendszámmal használni. Nos úgy néz ki egy ideig lehet aztán majd sehogy. Európai Unió ide vagy oda, minden ország ragaszkodik ahhoz, hogy a területén élő polgárok az ő szabályaik szerint játszanak. Tehát amint regisztrálva leszek mint belgiumi lakos, már nem vezethetem a saját tulajdonú, magyar rendszámos autómat (ami különben a feleségemé, csak azért van az én nevemen, mert ő így akarta). Nagyjából utána jártunk az interneten, hogy milyen procedúrát kell majd végigvinni, és mennyi pénzben kerül. Amikor majd csinálom akkor kirészletezem itt.

Ami a lényeg, már csak néhány nap és indulunk.

 

IGAZSÁGTALANNAK TALÁLJA, HOGY MÁSOK HELYETT FIZET?

Csak annyit akar a fűtésért fizetni, amennyit valóban elhasznál?

www.hodijelosztas.hu
süti beállítások módosítása