Ismét sok nap történését kell összefoglalnom, de mivel életbevágó dolgok nem voltak, ezért nincs értelme a késésen rágódni. Az elmúlt hetekben legjelentősebb esemény a Magyarországra utazás volt autóval, kutyával, macskával. Sajnos megint benne vagyok abban az időspirálban, amit gyakran okozok magamnak. Nevezetesen, hogy a kedvemre való munkákat előbb végzem el, mint amik nem olyan élvezetesek, így elcsúszok határidőkkel, amiért folyamatos önmarcangolásban vagyok. Ezért aztán a nagy tervekre, hogy én aztán majd keresztül kasul bicajozom Belgiumot és mennyi érdekes dolgot fogok megtapasztalni, szóval ezekre nem jut idő, mert ha ilyesmiket csinálnék, akkor már olyan lelkiismeret furdalással küszködnék, hogy a fal adná a másikat. Marad tehát az önámítás, hogy már csak ezt a munkát fejezem be és szabad leszek. Ami azért nem állja meg a helyét, mert mire valóban befejezem azt a munkát, jön egy másik. Ami persze nem baj, hiszen a munkából élek. Azt meg már csak csendben jegyzem meg, hogy a mi szakmánkban járja egy mondás, miszerint egy munkát sosem lehet befejezni, csak abbahagyni.

Hazautazás

Kihasználva a gyerekek egy hetes őszi szünetét, összepakoltunk, és hazalátogattunk Magyarországra, ezzel is bizonyítva a nagyszülőknek, hogy nem vagyunk a világ végén és nem fognak unokahiányban szenvedni. M nem jött velünk, mert őt Svédországba szólította a munka már az indulásunk előtti napokban. Tekintettel arra, hogy hárman mentünk, figyelembe véve a repülőjegy árakat és az egyéb tényezőket, autóval tettük meg az utat. Így olcsóbb is volt, továbbá vinni-hozni lehetett mindenféle dolgot, olyasmiket amik a nyári költözésnél véletlenül, vagy figyelmetlenségből, esetleg meggondolatlanságból otthon maradtak. Ilyen volt pl. a kedvenc bicskám, amit még a 2000-es évek elején egy pápai vadász-halász-madarász fesztiválon vásároltam. Ami még az autó használatára „kényszerített” minket az a tény volt, hogy mivel néhány napig üresen állt a lakás, a kutyát nem mertük egyedül hagyni, nehogy a szomszédoknak kellemetlenkedjen. Odahaza sosem volt ezzel gond, mert a tágas kertben elvolt a jószág, ha unatkozott a kerítésen kibámulva nézelődhetett, és az arra járók jelentős hányada ilyenkor lelkesen megsimogatta. Itt azonban teljesen zárt a kert, jobb híján a szomszédokat tudja zargatni és az nem lenne jó. Különösen annak fényében, hogy a macskát már kiutasították az országból összeférhetetlen viselkedése miatt. Ez abban merült ki, hogy a fölöttünk lakó hölgy teraszán a fűszernövények nevelésére kihelyezett virágládák földjét használta macska WC-nek. Mivel nem volt jobb ötletünk, úgy döntöttünk a legegyszerűbb megoldás, ha a macska hazaköltözik. Szerencsére a szüleim vállalták a gondozását, ami lényegében a napi kétszeri étkezés biztosítása, bár ha van elég egér a környéken, akkor már önkiszolgáló rendszer is működhet. Tehát bepakoltunk a kocsiba és péntek este nekivágtunk a GPS által 12 órásra kalkulált útnak. Az sajnos nem jött össze, hogy az utazás előtt jól kipihenjem magam, mert persze ilyenkor kell nekem is megváltani a világot, és indulás előtt még letudni az addig halogatott nem szeretem munkák egy részét, hogy ha felhív a nyugtalankodó megbízó, akkor tiszta lelkiismerettel tudjam azt mondani, hogy halad a dolog. Részletekbe nem bocsátkozva közlöm, hogy végül is este 7 körüli indulással délelőtt 10 óra tájban értünk Pestre, majd ott egy-két dolgot intézve délután háromra az onnan még 300 km-re lévő végcélhoz. Az egy hét alatt igyekeztem sok feladatot letudni, belefért még egy szakmai vizsga teljesítése is. A visszaútra már felkészültebbek lettünk, ugyanis bevásároltam egy tetőcsomagtartót és egy tetőboxot, gondolva a későbbi utazásokra is. De még ezzel a bővítménnyel és a macskahiánnyal sem lettünk könnyebbek, ugyanis szülői adakozásból zöldséget, befőttet és ugyebár az otthon maradt kellékeket is el kellett hozni.

 Bürokrácia

Nem emlékszem mennyit írtam meg erről, de inkább frissítem az információkat. A gyerekeink szeptembertől nem Magyarországon folytatják a tanulmányaikat, így erről bejelentést tettem a megfelelő hivatalhoz. Mivel formanyomtatványt nem találtam így egy egyszerű levélben írtam meg a tényt, és kértem az intézkedést. Az intézkedés az lett, hogy kaptam egy levelet, melyben közlik, hogy mivel külföldre költöztünk, így a továbbiakban nem ők illetékesek dönteni az ügyünkben, hanem egy másik hivatal, úgyhogy ezennel át is passzolják nekik a labdát. Mire hazaértem ott várt egy levél a másik osztálytól is, akik viszont küldtek egy űrlapot amit ki kell töltenem ahhoz, hogy el tudjanak járni az ügyben. Mivel az űrlapra kellett M aláírása is, így azt már, az egyéb bekért dokumentumokkal együtt Belgiumból adtam fel, remélem megkapják.

 Belga bürokrácia

Még mindig nem érkeztek meg a gyerekek egészségbiztosítási matricái. Itt ugyanis olyan, és egyébként szerintem jól működő rendszer van, hogy ha az ember elmegy az orvoshoz, akkor ott a helyben kifizeti a vizsgálat díját, amiről az orvos számlát ad. Erre a számlára fel kell ragasztani az egészségbiztosító által küldött matricát, és elküldeni nekik, ami alapján ők a kifizetett díj jelentős részét visszautalják a folyószámlánkra. Ma voltam orvosnál, mert kellett egy pecsét az aikido adatlapomra, hogy járhassak edzésre. Az orvos kiválasztása úgy történt, hogy az utcán sétálva M mutatta, hogy ehun egy orvosi rendelőnek látszó valami. Az ajtón lévő feliraton szereplő web oldalon beregisztráltam magam, és online időpontot foglaltam. Amikor megérkeztem, a váró teljesen üres volt. Negyed órát kellett várnom az időpontomhoz képest, és szólított a doktor úr, aki egyébként asszisztencia nélkül dolgozott, és ugyanezt tapasztaltuk a gyerekorvosnál is. Tehát a fizetős rendszer azt eredményezi, hogy az emberek vagy jobban vigyáznak az egészségükre, vagy csak indokolt esetben mennek orvoshoz. Visszatérve a gyerekek matricáira, azoknak már hetekkel ezelőtt meg kellett volna érkezniük, de a biztosító csak hiteget.

 Nyelvtanulás

Kezdek megbékélni a flamanddal, főleg mióta a tanárnőnk gyakorló feladatokat is felad, amikkel már én is tudok kezdeni valamit. M beszélt a múlt héten G óvónőjével is, aki arról tájékoztatta, hogy G beilleszkedése jó úton halad, vannak már barátai is. Egyébként ezt G is megerősítette, van egy bizonyos „Csek” nevű fiú akivel jóban vannak és fociznak együtt. Valamint pár hete amikor vérvizsgálat miatt később ment csak oviba ezért be kellett kísérnünk a terembe, a folyosóra lépve három kislány is hangosan üdvözölte. B küzd az angollal és tényleg fejlődött. Ami a nyelvtanulás szempontjából előnyös, hogy az iskola, vagy legalábbis az osztályfőnök, nagyon humán beállítottságú, így a science dolgozat megírását már harmadik hete halasztják, ellenben ma például arról kellett napló bejegyzést fogalmazni, hogy mit él át egy teknős, amit partra vetette a viharos tenger.

Terrorizmus

Múlt héten volt a szomorú esemény Párizsban. A hírek szerint a szervezés Belgiumból történt, valamint hogy Belgium is veszélyben van. Szerencsére ha van is veszély mi itt ebben a kisvárosban ebből semmit nem érzékelünk. Bár a flamand tanárnőnk szerint a közeli IKEÁ-ban bombariadó volt a héten, de részleteket nem tudott mondani.

Foci EB

Magyarország 30 év után újra nagy tornán vehet részt. Emlékszem gyerekként még apámmal együtt szurkoltunk a TV előtt a Videotonnak aki (ha nem csal az emlékezetem) veretlenül menetelt az UEFA kupa döntőjéig, ahol sajnos csak ezüst éremre futotta. Néhány név van a fejemben akkori országosan ismert focisták közül, Disztl testvérek, Détári, Kiprich. Aztán emlékszem az 1986-os mexiói 6-0-s szovjet magyar meccsre. Arra gondoltam, hogy ha már itt vagyunk a közelben, és ha már a focistáink is itt lesznek, akkor akár meg is nézhetnénk egy meccsüket élőben.