Egy magyar család élete Belgiumban

Balgamagyar

Autós műszaki vizsga - Autokeuring

2017.09.28 - Csütörtök

2017. szeptember 28. - Műszaki

Eljött a napja az autó műszaki vizsgájának. Itt Belgiumban az autó négy éves koráig használható, ettől kezdve évente kell műszaki vizsgára vinni, ami ugye szigorúbb a magyar rendszerben előírt két éves periódusnál. Ámbár emlékszem gyerekkoromból, hogy a nyolcvanas években egy bizonyos kor után nálunk is éves vizsgákat írtak elő, azután jött az egységes két év. Állítólag itt Belgiumban előfordulhat, hogy ha kevés kilométert megy az autó akkor lehet ritkábban vizsgáztatni, de ez ugye esetünkben nem aktuális. Legalábbis eddig, mert a sűrű hazautazások miatt bizony repültek a kilométerek az órába, de most eltökéltük kevesebbet megyünk haza, és akkor is repülővel. Lehet lamentálni, hogy indokolt -e évente vizsgáztatni az autókat, de az én véleményem az, hogy ezek a modern autók, ha megbecsülik őket akkor legalább 10 éves korukig a kopó alkatrészek (meg persze kenőfolyadékok, szűrők) cseréjén kívül más karbantatást nem igényelnek, azokat meg érdemes időben megcsinálni, így a vizsga maximum egy elcseszett délelőttöt jelent. Aki meg széthajtja a járművet és nem foglalkozik a karbantartásával azt jobb minél előbb kiszűrni a rendszerből. Itt Belgiumban persze nem a széthajtott járművek a jellemzőek, ha láttam is szakadt öreg autót, az jellemzően valamilyen keleti, leginkább lengyel rendszámot viselt a fartükrén.img01.jpg

Mivel a mi autónknak ez az első vizsgája az üzembehelyezés óta (leszámítva az adás-vétel miatti kötelezőt) így nem terveztem hozzányúlni. Az olajat, szűrőket rendesen cserélem, a motor jó nem füstöl, világítás oké, futóművek rendben így csak egy alapos nagytakarítást kapott vasárnap. Az igazsághoz tartozik, hogy a fékbetétek, tárcsák eléggé a határon mozognak, ezért már tavasszal bevásároltam a csere alkatrészeket, de végül a nyarat lefutotta a régivel és nem látok számottevő kopást, így várok még a cserével amikor már a kopásjelző is ezt mondja. Egy egyetemi oktatónk általános gépészet előadásán példaként hozta fel azt, hogy ő a Daciáját (ez még a régi, szocialista típus volt) úgy vezeti, hogy keveset fékez, így mióta megvan neki még nem kellett fékbetétet cserélni. Nos én is hasonlóan vezetek, ha látom hogy sárga a lámpa, vagy az előttem lévő sem fog már áthaladni, akkor nem tolom a gázt, hogy majd koppanó fékkel kelljen megállnom. Egy cidri marad még, a takarításkor vettem észre, hogy az itt kötelező tűzoltó palackra rá van írva, hogy 2017. januárig jó. Ez egy gázos készülék, nincs rajta nyomásmérő, így tulajdonképpen sehogyan sem lehet megállapítani, hogy működik -e, csak ha elsüti az ember. Ezt nem akartam. De a csomagtartóban van egy másik palackom amit még 2009.-ben a Lidlben vettem odahaza, az öreg astrába. Ez porral oltó, és nem találtam rajta lejárati dátumot, de nyomásmérőt igen, aminek a mutatója a zöld mező közepében parkolt, így ezt raktam be az anyósülés lábterénél lévő tartóba. Gondoltam ha szóvá teszik csak kapok 10 percet, hogy elugorjak a közelben lévő autósboltba venni egy újat, ha meg nem akkor rendben vagyok.

Magyarországon megszokott, hogy vannak állami és maszek vizsgáztató helyek. Nos itt szerintem csak állami vizsgabázis létezik, egyébként kb. egy hónappal a vizsga lejárata előtt kaptam is tőlük egy levelet, amiben figyelmeztetnek, és persze megtaláltam rajta az elérhetőségeket ahol tájékozódni tudok. Ezen a website-on (www.afsprakenautokeuring.be) régiónként lehet megtalálni a nekünk megfelelő vizsgahelyszínt, oda kattintva pedig lehet időpontot foglalni, de akár webkamerán keresztül megnézhetjük éppen mekkora sor áll, és ha úgy ítéli meg az ember fia akkor időpont nélkül is nekivághat a kalandnak. Én óvatos duhajként inkább az időpont foglalalást választottam. Az autó műszakija 26-án járt le, így hogy ne veszítsek időt 25-re kértem a vizsgát. Mint később rájöttem ennek annyi értelme volt, mint magyar politikusnak kérdést feltenni abban a reményben, hogy arra válaszolni is fog. A vizsga dokumentumon ugyanis meg van jelölve egy két hónapos periódus. Ha az autó ebben időszakban levizsgázik, akkor a műszaki nem a vizsga napjától, hanem a lejárattól következő egy évig érvényes. Tehát lehet korábban is vinni az autót attól nem lesz rövidebb a következő időszak. Gondolom azért is van ez így, mert ha előbb viszem az autót mint ahogy ténylegesen lejár a vizsga, és találnak valami javítani valót, akkor még a lábán el tudom vinni szerelőhöz.

Szóval időpontra odaérkeztem az állomásra, ahol egyébkét elég szép sor állt. Elsőre nem is tudtam beállni, mert azon a placcon amin keresztül bejutottam volna a parkolóba éppen egy motoros vizsgázott, így sorompó állta utamat. Amikor végzett, remélem sikeresen, akkor felnyitották, és begurulhattam a helyemre az időpontosok sorába. Ott egy férfi megkérdezte, hogy éves vizsga, vagy adásvétel. Itt ugyanis az autó eladásakor még a régi tulaj köteles elvinni az autót műszaki vizsgára. Ezek szerint ez más vizsga lehet mint az éves, mert különben miért kérdezték volna meg. Végülis beálltam a helyemre, és innen gördülékenyen haladt a folyamat. Az első állásban a jelző berendezéseket vizsgálták. Na itt tudatosult először bennem, hogy bajban leszek. Ugyanis még angolul sem egészen tudom az olyan szavakat, mint távolsági fényszóró, ködlámpa, tolatólámpa, nemhogy flamandul. De a gond nem ezzel volt, mert ezeket szép sorban kapcsolgattam ahogy az előttem lévőnél láttam. Ezután azonban a vizsgáztató mondott valamit, amiből egy szó sem hasonlított egyre sem azok közül a kifejezések közül amit eddig megismertem. Végül a gesztikulációkból értettem meg, hogy azt kéri, az összes biztonsági övet kapcsoljam be, beleértve a csomagtartóban lévő két pótülését is. Miközben ezzel bíbelődtem ő körbenézte az autót, majd mehettem a következő állásra, ahol a károsanyag kibocsátást vizsgálták, amit mi magyarul csak zöldkártyának nevezünk. Magyarországon rendszerint ez egy hosszadalmas művelet, mivel a vizsgáztató előbb leméri az autót, ami az esetek nagy százalékában persze nem felel meg. Ekkor vagy előkerül egy autó valahonnan, amiről tudják, hogy megfelel, és azt mérik le újra, majd ez kerül a bizonyítványba, vagy előkerül egy kis műszer, amivel lemodellezik egy hibátlan autó paramétereit. Én legutoljára a Citroenünket vittem vizsgára, ami akkor talán 6 éves volt, és már egyből a szimulátort vették elő. Nost itt erről szó sem volt, bedugta a kolléga a kipufogócsőbe a szondát, beült, adott egy kövér gázt, és ennyi. Azt hogy mit mért mit nem, sehol sem láttam, csak valamiféle grafikon látszott a monitoron.img02.jpg A következő állomás a lengéscsillapító és a fékhatás mérése volt. Ez is különbözött valamennyire attól, amit otthon megszoktam, jelesen abban, hogy odahaza a mérések végén mindig nagy zöld OK mutatja, ha megfelel a berendezés, itt viszont csak annyi látszott, hogy a grafikon nem tért el a piros tartományba, ami gondolom a rosszat jelenti. Végül itt is megrázogatták a kormányt, megnyekergették a gumikat, megnézték a szilenteket, majd egy feltartott hüvelykujj jelent meg az akna pereménél és mehettem a kasszához. Fizettem és kezemben volt a friss, érvényes műszaki, talán egy óra sem volt az egész.

Hétfőn megkezdtük a flamand nyelvi kurzusunk 2.1 szintjét. Az új tanár tűrhető, de nekem a korábbi jobban tetszett (csinosabb is). De az új is lelkesen magyaráz, csinálunk feladatokat, de talán kevésbé mozgatja meg a csoportot. E az előző kurzuson jobban keverte a párokat óra közben. Most az összes páros feladatot M-el csináltam végig. A korábbi kurzusról egy ukrán hölgy és egy marokkói férfi jött még, őket tehát ismerjük. Amit meg tudtam jegyezni, hogy van még egy ukrán férfi, egy lány aki Afganisztánból jött, és egy lengyel lány. Van még egy indiai hölgy, legalábbis erre következtetek a szeme közé festett pöttyről, valamint további három lány visel még fejkendőt, nyilván ők is arabok. Kicsit fárasztó volt visszakerülni a darálóba, mert másfél óra után már kezdte ledobni az agyam az ékszíjat. De ami mégis a haladást jelzi, hogy kedd este már úgy néztem a tv-ben vetélkedőket, hogy egy-két kérdésre már válaszolni is tudtam volna. B flamand tanára szerepelt az egyikben két napon is, aztán a végén 1000 eurót nyert. Elég silány összeg pedig nagyon jól szerepelt, 90%-ban legalább jók voltak a válaszai. De ez biztos ilyen kis költségvetésű dolog, mert itt tudás is kell. Ellenben ott van a Wall című műsor (ez ha jól tudom rövidesen indul valamelyik magyar csatornán is), ahol nagyon nagy részben a szerencse  a mérvadó. Na ott több százezer eurót is haza lehet vinni. Mondjuk a múltkori adásban nem jártak jól a versenyzők, mert amíg páros egyik tagja kigürcölt vagy 120 000 Eurót, addig a másik, aki nem tudja a játék folyamán hogy hol tartanak a nyereménnyel, aláírt egy szerződést valami 13 000 euróróról, így végül azt vihették el. Na de ki a kicsit nem becsüli .....

süti beállítások módosítása