Még május 2-án repülőn ülve igyekeztem kihasználni az időt a blog folytatására. Az utazás célja részben összefügg a bejegyzés témájával is. A húsvéti szünetet Magyarországon azzal töltöttük, hogy M lakását kipofozzuk a következő reménybeli bérlő fogadására. Zajos hét volt, nem minden súrlódástól mentes, de elvégeztük amit kellett, just in time készen lett a redőny, konyhabútor, takarítás, indulhattunk vissza. Belgiumba érkezésünk után egy héttel egy belgiumi magyarok által kézben tartott levelezőlistán feltűnt egy szimpatikus autó hirdetés, ez aztán események sorozatát indította el.
Az autó egy 6 éves 7 üléses japán modell volt, 100 000 km-el elfogadható áron. Mivel azt már korábban körbejártuk, hogy itt a fiatal, 2, 3 éves autók számunkra drágák, így ez felkeltette az érdeklődésünket. A mi Citroenünket eladva korban és futásteljesítményben ugyanott lennénk vele, ugyanakkor valóra válna a terv, hogy vendégek érkezése esetén ne kelljen sorsot húzni, ki legyen az, aki nem jöhet velünk kirándulni. El is mentünk megnézni az autót, ami után vegyes érzelmekkel tértünk haza. Az oldalán lévő karcokon én még túl is tettem magam, de a vezetési élmény nem hozta meg a „nekem kell ez az autó” érzést. Azért nem vetettük el, sőt megbeszéltük az eladó magyar házaspárral, hogy mindketten utánajárunk annak, miként kerülhetne az autó a birtokunkba. Alig értünk haza belevetettem magam a Mitsubishi fórumok oldalaiba, próbáltam kideríteni, hogy a zavaró érzések az autó vezetése közben honnan erednek. M érzékelve bizonytalanságom előállt a javaslattal, szánjunk rá egy napot, és még egyszer nézzünk szét az autópiacon. Így is lett, szombaton kerékpárra ültünk és elindultunk. Kiderült tévesen mértem fel a lehetőségeket, ugyanis eddig a Cardoen kereskedésen kívül két autókereskedő telepet láttam, de mint felfedeztük ennél több is van a közelben. Végül közvetve, de mégis a Cardoen oldotta meg a problémánkat. A szalonban, ahol kizárólag 3 évesnél fiatalabb és 50 000 km alatti autókkal foglalkoznak, felfedeztünk egy 4 éves 61 000 km-t futott Opel Zafirát, elérhető áron. M azonnal meg is vette volna, de a benzines motor eltántorított minket. Viszont ezen felbuzdulva otthon az interneten folytattam a keresést, immár célirányosan, és a 2dehand.be azonnal feldobott egy szimpatikus 2013-as, 51 000 km-t futott dízel modellt ugyanazon az áron, mint szalonban látott darab. A kereskedő készségesen fogadott minket este fél hétkor, és egy óra múlva már le is foglalóztuk a járművet. Az autón voltak kisebb sérülések, de ennek javítását az ár tartalmazta ezért az átvétellel várnunk kellett, amíg ezekkel elkészülnek. Nem mondom, hogy nem izgultunk, amikor az ígért egy hetes határidő végén még semmi hírünk nem volt az autóról, ellenben a kereskedő weboldalán még mindig eladóként szerepelt a kocsi. Még a flamand tanárnőt is megkértük játssza el az érdeklődő szerepét, és kérdezzen rá.
Végül minden félelmünk alaptalannak bizonyult, az autót a leegyeztetett állapotban megkaptuk. Egyedül az első oldali parkoló radar hibáját nem találták, erre azt a megoldást ajánlotta a kereskedő, hogy vigyük el bármelyik márkaszervizbe az autót, és a javítást ő fizeti. Persze közben már utánajártam a problémának, és valószínűleg tudom a hiba okát, sőt a javítás módját is, de természetesen elvittem a közeli GMAN szervizbe. Mivel nyelvtudásomban nem bíztam eléggé, így egy oldalra felírtam szépen az adatokat, a hibákat, még az általam vélt hibás alkatrészt is megemlítettem, valamint odaírtam, hogy a kereskedő fizet, egyeztessenek vele. Megnézték az autót, majd tájékoztattak, hogy valóban a CIM modult kell cserélni, és a kereskedővel egyeztettek, aki állja a szavát és fizeti a műveletet.
Azok számára, akiket esetleg ez is érdekel, leírom az autóvásárlás menetét. A kereskedő adott egy számlát (faktuur), valamint műszaki vizsgára vitte az autót. Ez itt minden adásvételnél kötelező. A vizsga után elküldött egy rózsaszín nyomtatványt, ezen rajta vannak az autó adatai, és a vizsgaállomás pecsétje. A számlával és a rózsaszín papírral el kellett menni egy biztosítóhoz, és megkötni a kötelező biztosítást. Mivel itt a rendszám nem az autóhoz, hanem a tulajdonoshoz van társítva, így amikor el akarom majd hozni az autót, vinnem kell a saját rendszámomat, ezért nekem azt is igényelnem kellett. Ezt szintén a biztosítónál intéztem el azzal, hogy jeleztem a hölgynek, hogy rendszámot is kérek. Ezt másnap reggel a postás hozta, amiért neki kellett 30 eurót fizetnem. A csomagban benne volt még az autó forgalmija is, amelyen már az én nevem szerepelt. Mivel csak egy rendszámot kaptam, márpedig egy autóra legalább kettő kell, így el kellett még menni másikat intézni. Ehhez egy kulcsmásoló/cipőjavító üzletet kellett keresni ahol a biztosítótól kapott papírokkal és a postán kapott rendszámmal jelentem meg. Az itt készült rendszám már nem fém mint az eredeti, hanem egy plexi lap hátulsó oldalára ragasztott matricával. Praktikus, mert az autó elején a lökhárító görbül, melyet a műanyag szépen tud követni. A rendszámmal aztán elmentünk az autóért, ahol megkaptuk a többi dokumentumot köztük az előző, de már érvénytelenített forgalmit is.
Autó terén tehát itt tartunk, azóta megjártuk vele Németországot, de erről majd a következő posztban számolok be.
Visszatérve a bevezetőben említett utazáshoz, annak oka az volt, hogy mind M lakását, mind az apámmal közös kis családi házat sikerült kiadni, így remélhetőleg néhány gonddal kevesebbel kell majd foglalkozni. A Citroent is hazavittem, hirdetem folyamatosan és Debrecenben a sógorom segít az eladásában.
