Pénteken ismét a kórházban volt jelenésem. Ezt a napot rendelte el a doktornő a rosszullétem utáni felülvizsgálatra. Arra számítottam, hogy majd megkérdezik hogy érzem magam, aztán miután elmondom, hogy már kutya bajom szépen elengednek. Ezzel szemben egy alapos műszeres kivizsgáláson estem át. Az aszisztens közben nagyon kedvesen magyarázta mikor mit és hogyan vizsgál így mindenről be tudok számolni.

A vizsgálatokhoz egy forgószékbe ültettek, két elektródát helyeztek a halántékomra, egyet pedig a homlokom közepére, majd számítógéphez kapcsoltak. Első feladatom a velem szemben lévő célkereszt jobb és bal szélén felváltva felvillanó piros LED fények szemmel történő követése volt. A második játék egy körhinta imitáció volt. Csukott szemmel kellett ülnöm, közben a szék oda-vissza forgott alattam. A harmadik teszt már érdekesebb volt. Szintén csukott szemmel ültem, miközben a füleimbe, mindkét oldalra felváltva, hideg majd meleg levegőt fújtak. Ezzel külön tudták stimulálni a jobb illetve a bal egyensúlyközpontomat. A hatása az volt, hogy szédülést és gyomor szorulást éreztem, de csak az egyik oldalnál. Ebből arra következtettem, hogy az egyensúly rendszerem azon az oldalon ahol nem éreztem semmit még mindig nem állt helyre. Az aszisztens azt mondta, ez nem ilyen egyszerű, majd az orvos elmagyarázza.

 Érkezett is a doktornő a műtőből, ahova érkezésünkkor láttuk elsietni. Úgy látszik ez itt is így működik, hogy a rendelési idő csak támpont, a kórházi kötelezettségek (műtét, vizit, stb.) felülírják. Bár itt még rendelési idő sem volt sehol kiírva, úgy sejtem az emberek, ha van orvosuk előre bejelentkeznek, ha meg nincs akkor bejönnek és valaki majd megvizsgálja őket, aki aztán a következő konzultációra már időpontot ad. Szóval megjött az én orvosom is, majd megnyugtatott, hogy minden rendben velem, úgy tűnik valóban egy vírus okozta a galibát, ami a légutam vagy a gyomrom helyett most a fülem egyensúly rendszerét vette célba. Nincs más dolgom mint várni, amíg a szervezetem elvégzi a szükséges teendőket. Akta ezen része lezárva, szóval köszönöm az aggódást azoknak akik aggódtak, akik meg nem aggódtak, nos ők tették jól.

Délután a biztosítóhoz ugrottunk be, mert már két hét eltelt mióta bejelentettük náluk az áprilisi magyarországi balesetet, de még semmilyen visszajelzés nem érkezett. Most annyival előbbre jutottunk, hogy a helyi irodából a hölgy felhívta a központot, akik telefonon meg tudták adni neki az ügyünk kódszámát, és azt az instrukciót, hogy szerezzünk be egy értékbecslést a javításról. Így innen az Opel szervízbe mentünk, ahol az ügyintéző hölgyet tájékoztattuk a fejleményekről. Ő némi pénz letétbe helyezése ellenében vállalta a költségbecslés elkészítését, azzal a jogos indokkal, hogy mivel nincs még semmink a biztosítótól, így ingyen nem tudnak ajánlatot tenni, de amennyiben valóban náluk végeztetjük majd el a javítást, akkor ezt az összeget visszakapjuk. Itt így megy ez. Kérdésemre, hogy tapasztalata szerint mennyi idő még mire az autó oldala kisimul, nem túl biztatóan azt felelte, hogy néhány hét. 

 Szombaton sütés-főzés volt részemről, vasárnapra egy születésnapi csokipudingos tortát akartam megalkotni. A két fiam besegített a marcipán díszek elkészítésével, így az alábbi, egészen jól értékelhető eredmény született. Amire a Chokito örökbecsű szlogenjét nagy bizonyossággal lehet alkalmazni "Ronda és finom". A ronda persze kizárólag a tortára értendő, semmiképpen sem a marcipán virágokra.

 A vasárnapot két program színesítette. Délelőtt a szomszédos városkába bicajoztunk el B-vel, ott ugyanis garázsvásár zajlott. Szokás errefelé, hogy a települések garázsvásárt hirdetnek, erre bármelyik lakó jelentkezhet, majd egy vasárnap a garázskapuk megnyílnak, és lehet válogatni a sok kacat között. Idén mi is benevezünk, jövő vasárnap a mi garázsunkban is kiárusításra kerül néhány dolog. Főleg a fiúk megunt játékai, köztük rengeteg olyan, amellyel egy-két napig játszottak, azóta dobozban pihen a szekrényben vagy a polcon. A gyerekek is lelkesen várják, mert azt remélik hatalmas bevételre tesznek majd szert, amelyet újabb kacatokra költhetnek. Ma egy fotóállványt találtunk, amelyet a bolti ár feléért sikeresen elhoztunk. Azonkívül nézegettem még egy vonóhorogra szerelhető kerékpár szállítót, de mivel csak két bicajnak volt rajta hely, így az árát sem kérdeztem meg. Amúgy elég vegyes, hogy ki mit árul. Néha értelmes dologba is bele lehet akadni, de sokan ilyesféle kacatokkal várják az érdeklődőket mint ezen a képen, s ez csak a garázs egyik oldala. Fel sem tudom fogni, hogy mennyi időt bíbelődhetettek vele, amíg kipakolták, s még ugyanennyit fognak, amíg mindent visszapakolnak a helyére.Másik mai program a Babelplus csoporthoz kötődik. Néhány hete csatlakozott hozzánk egy idős hölgy aki amatőr fotós, egy tanfolyamra jár, és az ottani feladatául a városunkba újonnan beköltöző, idegen anyanyelvűekről készít egy sorozatot. Mi is meghívtuk, hogy ha akar rólunk is készíthet képeket. Igyekszünk megragadni az ismerkedés minden lehetőségét a helyiekkel, mert ez a nyelvtanulásban is sokat segít. Pár órát volt itt, elbeszélgettünk mindenféléről, majd csinált rólunk néhány fotót és elköszönt.

Végezetül még elmesélem, hogy milyen nagy sikerem volt az első osztályban. Szerdán nyílt nap volt, így M-mel mi is elmentünk az iskolába megnézni G-t. Meg volt kicsit szeppenve, mert míg a többi szülő már az óra előtti szünet elejétől ott volt, mi épp a becsengetésre érkeztünk, amikor más sorban álltak. Persze amint meglátott, bohóckodni kezdett örömében. M sajnálatára a bemutató óra az egy rajz, vagy technika óra volt, nem egy izgalmas matek, vagy olvasás. Ami engem is meglepett, hogy a tanítónőtől semmiféle instrukció, vagy üdvözlés nem érkezett. A gyerekek leültek három csoportba rendezett asztalok köré, a szülők meg a gyerekeik köré, aztán az asztalokra ragasztott feladatleírások alapján mindenki elkezdett dolgozni. G csoportjában egy fát kellett papírra vetni olyan módon, hogy a festők (mármint szobafestők) által használt maszkoló szalaggal megalkottuk a fát, majd zsírkrétával besatíroztuk a lapot. A maszkoló szalag eltávolítása után a papíron előtűnt a fa fehér kontúrja. Miután ezzel készen voltunk a következő asztalnál egy egyszerű, madárszerű valamit kellett hajtogatni papírból. Amíg G azzal bíbelődött, én a magam szórakoztatására csináltam egy bonyolultabb madarat. Amikot G meglátta, kérte, hogy tanítsam meg ezt neki is, s azonnal csatlakozott hozzá egy osztálytára is. Miután elkészültünk megmutatták a többieknek, így jött egy újabb gyerek, majd még egy, s kisvártatva egy kisebb sor állt mellettem, mind papírmadárra várva. Az ötödik madár után aztán megszólalt a csengő, így bár sajnáltam azokat akikre már nem jutott idő, de végülis örültem, hogy felszabadultam az origami rabságból.