Az elmúlt hetekben csupa-csupa hétköznapi dolgok történtek, legalábbis az én univerzumomban teljesen szokványos, hogy a gyerekek felfedeznek egy új közösséget, a szomszédok újra tollaslabda partira és kagyló zabálásra invitálnak, a Babbelplus csoport tavalyi alig tucatnyi létszáma megtriplázódik. Lássuk akkor sorban az eseményeket.

Eljött a napja az autó műszaki vizsgájának. Itt Belgiumban az autó négy éves koráig használható, ettől kezdve évente kell műszaki vizsgára vinni, ami ugye szigorúbb a magyar rendszerben előírt két éves periódusnál. Ámbár emlékszem gyerekkoromból, hogy a nyolcvanas években egy bizonyos kor után nálunk is éves vizsgákat írtak elő, azután jött az egységes két év. Állítólag itt Belgiumban előfordulhat, hogy ha kevés kilométert megy az autó akkor lehet ritkábban vizsgáztatni, de ez ugye esetünkben nem aktuális. Legalábbis eddig, mert a sűrű hazautazások miatt bizony repültek a kilométerek az órába, de most eltökéltük kevesebbet megyünk haza, és akkor is repülővel. Lehet lamentálni, hogy indokolt -e évente vizsgáztatni az autókat, de az én véleményem az, hogy ezek a modern autók, ha megbecsülik őket akkor legalább 10 éves korukig a kopó alkatrészek (meg persze kenőfolyadékok, szűrők) cseréjén kívül más karbantatást nem igényelnek, azokat meg érdemes időben megcsinálni, így a vizsga maximum egy elcseszett délelőttöt jelent. Aki meg széthajtja a járművet és nem foglalkozik a karbantartásával azt jobb minél előbb kiszűrni a rendszerből. Itt Belgiumban persze nem a széthajtott járművek a jellemzőek, ha láttam is szakadt öreg autót, az jellemzően valamilyen keleti, leginkább lengyel rendszámot viselt a fartükrén.

Most megint repülés, így az unalmas időt blogolásra használom, telefonon.  Pár hetet bírtam csak Belgiumban tölteni, aztán már mehettem is vissza munka miatt. Egy új rendszert helyezek épp üzembe, azt kell még pofozgatni. Egy olasz kolléga van ebben többé kevésbé segítségemre, kicsit olyan vele a kommunikáció mint Ford Fairlannek Zuzu Petassal. Gyorsan reagál a kérdéseimre, de abszolút nem gondolja át a problémát, minden információt egyesével e-mailről e-mailre kell kiszednem belőle.

Mint ígértem volt, kis visszatekintés következik a nyárba. Idén mozgalmas és változatos nyarat tudhatunk a hátunk mögött köszönhetően annak, hogy M rengeteg szabadságot tudott kialkudni magának, így még a gyerekek nagyszülőkhöz való beosztása is komoly logisztikai tervezést igényelt. Gondban voltunk azonban a nyaralási helyszínek kiválasztásával. Szokásunk, hogy nem megyünk olyan országba/helyre ahol már voltunk, így a "környező" francia, spanyol partok kilőve. Az olaszoknál már sokat időztünk, 2013-ban 2 hetes körutazással Rómáig is eljutottunk, így ez megint parkolópályán van egy ideig. Görögországgal szemezgettünk, de autóval nagyon távolinak tűnt, így elvetettük. Maradt tehát Horvátország, ahol 2007-ben voltunk már ugyan, de akkor inkább a déli részt néztük meg, így most az északi terület megfelelőnek tűnt.

Túl vagyunk az első iskolai héten minden szépen belezökkent a régi kerékvágásba. Én átvettem a konyhát így megint megy a mit főzzek fejtörő. A hét végén egy kis toros káposztára volt gusztusom, meg ezen a vonalon mozogva paradicsomos káposzta leves és/vagy főzelék, illetve töltött káposzta irányban forgott az agyam. Végül a toros és a töltött káposzta valósult meg. Ezek még magyarországi húsból készültek, így nincs meg bennük az a még nem azonosított íz, amit az itteni sertéshúsokon érzek. A hétvége sem volt eseménytelen, kerékpáros verseny, romelmarkt (ócskapiac) színesítette a napjainkat.

Folytassuk ahol abbamaradt, aztán majd lassan megérkezünk a jelenbe. A medvekukkolás után még egy napot maradtunk a fenyvesek között. Ezen az utolsó napunkon tettünk még egy kis kirándulást az erdőben, élveztük a friss levgőt, szedegettük at áfonyát, egy nyaralónál lévű tűzrakó helyen önkényesen megsütöttük a magunkkal hozott húsokat, aztán összepakoltunk és hazaindultunk. Másnap reggel vonattal mentünk be Stockholmba. Innen M azonnal továbbindult a repülőtérre, ő Belgiumba tért vissza. Mi a fiúkkal várakozásra voltunk ítélve, a budapesti gép csak délután indult. A csomagjainkat elhelyeztük egy poggyászmegőrző automatában, majd elindultunk keresztül a városon, hogy megnézzünk egy csodás hajót, a Vasa-t.

Időrendben most pici felfordulás következik, ugyanis az aktuális eseményekkel folytatom, aztán majd következnek a nyaralási élmények. Másik változás, hogy megpróbálom telefonon írni a bejegyzést, nincs kedvem elővenni a laptopot. E pillanatban ugyanis Svédország északi részén ülök egy patak partján egy faház teraszán.

Június utolsó napjai a nyári szünetre, nyaralásra történő előkészületek mellett többek között G születésnapi partijának megszervezésével teltek. Az említett "többek" közé tartozik például a wijkfeesten való részvétel. A wijk itt Belgiumban egy területi egység, talán a magyar városi kerülethez tudom hasonlítani, a lakóknak van egy képviseleti szerve, ezek tolmácsolják a városvezetés felé a problémákat. Minden wijk egy évben egyszer ünnepet rendez, ez a wijkfeest. A Babbelplus szervezésében ismerkedtünk meg a mi wijkünkkel, így tudtuk meg, hogy a feest július 1-én lesz. Máskor az iskola utolsó napján, június 30-án este már utazunk hazafelé a fiúkkal, de most M-et is megvártuk, aki egy héttel később tudta kivenni a szabadságát. Így viszont nem volt akadálya annak, hogy részt vegyünk az ünnepen. Ezt még azzal is megspékeltem, hogy jelentkeztem segíteni a sörsátrak felállításához.

Igen, az van, hogy az életben vannak pici dolgok aminek örülni kell. Ezeket nehéz észrevennie egy olyan sok tekintetben maximalista embernek mint amilyen én is vagyok, mert nekünk ami jó, az természetes és csak arra koncentrálunk amin javítani kell. Amikor meg nem sikerül tökéletesre valami, akkor hosszú ideig le vagyunk törve miatta. Közben meg rá kell jönni, hogy amikor pl. óriás vállalatok megélnek abból, hogy félig kész dolgokat adnak el amit aztán egyfolytában frissíteni kell, akkor számít -e ha egy műszaki számításban egy pár tizeddel eltérő eredményt kapunk attól mint amit szeretnénk. Na jó, talán egy űrhajó, repülőgép tervezésénél igen. Bár szerintem ott is játszik a biztonsági tényező ezért inkább túlméreteznek. Egyik megbecsült kollégám mondata jut ilyenkor eszembe: "Jó lesz az, nem lőnnek azzal nyulat". Nézzük tehát azokat a dolgokat amik mellett csak elmegyünk, pedig meg is lehetne állni és rácsodálkozni.

Előző hétvégén kihasználtuk a jó időt és a Schoolfeest után még elmentünk egy kerékpáros útra. Az útirány fejben megvolt, mert szombaton B-vel már eljutottunk a Schelde folyó partjáig, de késő volt már, a szomszédoktól pedig meghívást kaptunk egy kubb partira, így sietnünk kellett haza. Most ezt az utat akartuk folytatni. Segédletként azért most is elővettük a korábban már használt kerékpáros térképet, lassan egész jól elboldogulunk vele.